Kiegyenlített találkozón gól nélküli döntetlent játszott az Újpest és a DVTK

Vágólapra másolva!
2024.09.21. 18:58
(Fotó: Földi Imre)
A labdarúgó NB I 7. fordulójában az Újpest a DVTK-t fogadta. Végig kiegyenlített, kevés helyzetet hozó találkozón a vendégek lőttek egy meg nem adott gólt, majd a végén emberelőnybe is kerültek, de gól végül nem született a találkozón.

LABDARÚGÓ NB I
7. FORDULÓ
Újpest FC–Diósgyőri VTK 0–0
Budapest, Szusza Ferenc Stadion. 8562 néző. Vezette: Bognár Tamás.
Kiállítva: Lacoux (Újpest, 78.)

A TALÁLKOZÓ ONLINE KÖZVETÍTÉSÉT IDE KATTINTVA LEHET NYOMON KÖVETNI!

Huszonnyolc méterre a saját kapujától védekezett nem egyszer Edomwonyi, a DVTK középcsatára. Nehéz megítélni, miért… Ha az a kérdés vetődött volna fel a nézőben, hogy mindez előre tervezett taktikai elem volt, vagy az Újpest erőltette rá annyira az akaratát a vendégekre, hogy a DVTK támadójának ily mértékben vissza kellett húzódnia, akkor utóbbival indokolnánk, a lila-fehérek ugyanis a kezdő sípszótól fogva mentek előre, többnyire a szélen vezettek nehezen lekövethető akciókat. A találkozó elején a fővárosiaknál első bajnokiján kezdő Horváth Krisztofer a félpályáról indulva kevés híján ziccerbe hozta magát, miután áthámozta magát néhány vendégvédőn, ám az utolsó láb megakasztotta a remek szólóját. A támadóharmadba játszi könyedséggel eljutó hazaiak sok beadással próbálkoztak, ám a diósgyőriek szégyenérzet nélkül vagdosták ki a labdát, a támadásépítést meg sem kísérelve többször is felszabadító jelleggel „gyertyát” rúgtak.

A 21. percben Gera Dániel lökte ki testtel az alapvonalon túlra a reklámtáblát estében felborító Fiola Attilát, s ezután dulakodás tört ki – az első játékrészben ekkor időztek a legtöbbet a vendégek futballistái ellenfelük tizenhatosán belül. A jellemzően a bal szélen védelem mögé kerüléssel próbálkozó DVTK első veszélyesebb lehetőségét a 32. percben dolgozta ki, ám Gera Dániel hiába vette ígéretes helyzetben célba a bal felső sarkot, nem találta el a kaput. Kiegyenlítetté vált a játék, a lilák technikai hibákat vétve időnként elszórták a labdát egyre agresszívabbá váló ellenfelükkel szemben, szerencséjükre azonban az ellentámadások rendre elhaltak. A félidő kevés említésre méltó eseménye közül az utolsót a 36. percben jegyezhettük fel: Horváth Krisztofer átlövése után a léc alá csapódott volna a labdája, ám Sentic nagyot nyújtózkodva szögletre ütötte.

 

Az Újpest ugyan mezőnyfölényt alakított ki a második játékrészben is, a támadóharmadban megállt a tudománya, hiányoztak a pontos beadások, a tizenhatoson kívüli lövések, a védelem mögé adott jó ütemű passzok. A vendégek játéka sem volt rendkívüli, ám az 59. percben gyorsan elvégzett szabadrúgás után veszélyeztettek: bal oldali beadás után Holdampf fejelt négy méterről, Piscitelli bravúrral hárított. Bartosz Grzelak vezetőedző az utolsó fél órára az eredményesség érdekében kockáztatott: a középpályásként szerepeltetett Geiger helyett Karamokót küldte be, a 66. percben mégis a DVTK talált be, utóbb azonban kiderült, korai volt az öröm, ugyanis a gólszerző Gera Dániel kezére pattant lövése előtt a labda, ezért a VAR-vizsgálatot követően érvénytelenítették.

A 78. percben nagy esélyt kapott a Diósgyőr, ugyanis emberelőnybe került, miután Tom Lacoux az ellenfél térfelén elkövetett felelőtlen szabálytalanságáért megkapta a második sárga lapját. Ezt a lehetőséget azonban a nyolc perc hosszabbítás ellenére sem tudta kihasználni, mi több, megköszönheti, hogy nem szenvedett vereséget, a házigazda ugyanis több ígéretes akciót is elrontott.

   
  1. Ferencvárosi TC

5

5

9–2

+7

15

  2. Puskás Akadémia

5

4

1

9–5

+4

12

  3. Újpest FC

7

3

1

3

12–7

+5

10

  4. Paksi FC

5

3

1

1

9–8

+1

10

  5. MTK Budapest

6

3

3

7–6

+1

9

  6. Fehérvár FC

6

2

3

1

9–9

0

9

  7. Diósgyőri VTK

7

2

3

2

5–7

–2

9

  8. Debreceni VSC

6

2

1

3

9–9

0

7

  9. Zalaegerszegi TE

6

2

1

3

8–9

–1

7

10. Nyíregyháza Spartacus

7

2

1

4

11–16

–5

7

11. Kecskeméti TE

7

1

2

4

5–9

–4

5

12. ETO FC Győr

5

1

4

3–9

–6

1

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik