Matheus Saldanha: Húsz-huszonöt gólt tervezek erre az idényre

BORBOLA BENCEBORBOLA BENCE
Vágólapra másolva!
2024.09.06. 08:37
Matheus Saldanha (Fotó fradi.hu)
Brazíliában, Uberaba városában nőtt fel, gyerekként Ronaldo szeretett volna lenni az utcai meccseken, a Ferencvárosba érkezve pedig ráhajt a gólkirályi címre. Matheus Saldanha nyolcmillió eurós becsült piaci értékével toronymagasan az NB I legdrágább futballistája.

 

Mielőtt elfogadta a Ferencváros ajánlatát, tényleg kikérte a közelmúltban Moszkvába igazoló Marquinhos véleményét a klubról?
– Gyerekkorunk óta ismerjük egymást, Sao Paulóban egy akadémián nevelkedtünk – válaszolta lapunknak adott interjújában Matheus Saldanha, a 25 éves, ballábas brazil csatár, akit a szerb Partizantól az átigazolási időszak utolsó napján, kedden igazolt át a Ferencváros. – Miután szóba került, hogy Magyarországra kerülhetek, beleástam magam a klub történetébe, jelenébe, aztán fel is hívtam a barátomat, tudtam, hogy igazat beszél majd. Csak jókat mondott a Fradiról, egyértelmű volt, hogy jól járok, ha ide igazolok.


– Szerződése aláírását követően újra körbevezették a Népligetben, mindent aprólékosan megmutattak önnek. Milyenek az első benyomásai?
– Nagyszerű az edzőközpontunk, hamar egyértelművé vált, hogy nagy klubhoz kerültem. Túl vagyok az első edzéseimen is, a Népligetben minden adva van ahhoz, hogy a bajnokságban és a nemzetközi porondon, az Európa-liga főtábláján is nagyot alkossunk.


– Az előző idényben Szerbiában gólkirály volt. Magyarországon is meg akarja szerezni ezt a címet?
– Ígérni nem szeretnék semmit, de a képességem megvan hozzá. Hiszek magamban, tudom, mire vagyok képes, de azzal is tisztában vagyok, csak a csapattársaim segítségével jöhet össze. Csatár vagyok, a gólszerzés éltet, de egyénieskedni nem szeretek, csapatember vagyok.


– Brazíliában, Uberaba városában született. Hány évesen kezdett futballozni?
– Amióta az eszemet tudom, az álmaimat kergetem. Gyerekként sem érdekelt semmi más, csak a foci. Az osztálytársaimmal mindig a labdarúgásról beszélgettünk a suliban, aztán fiatalon nekivágtam, Sao Paulóba költöztem egy akadémiára, hogy valóra váltsam az álmomat. A családom, a szüleim a mai napig Uberabában élnek, nem voltam még tizennégy, amikor kirepültem a családi fészekből. Kockáztatnom kellett, tudtam, ha profi labdarúgó akarok lenni, költöznöm kell.

Gyermekkorában volt kedvenc játékosa, aki – ha az utcán játszottak – mindig is szeretett volna lenni?
– A brazil Ronaldo volt a példaképem. Imádtam a játékát, istenként tekintettem rá, olyat tudott a labdával, amit senki más. Reggeltől estig tudtam volna nézni, ahogy futballozik.


– Igaz, hogy személyi edzője is van, aki mindenhová követi és mindenről gondoskodik, hogy önnek csupán a futballra kelljen összpontosítania?
– A családom nem költözött velem, odahaza, Brazíliában van, de egy személyi edző valóban érkezett velem. Évek óta mellettem dolgozik, ő gondoskodik az étrendemről, bár tudom, hogy a Ferencvárosnál erre külön is odafigyelnek. Mindenre ügyel, ami a pályán kívül történik körülöttem, hogy nekem valóban csupán a pihenésre, edzésre és a meccsekre kelljen koncentrálnom. Ebből a szempontból is maximalista vagyok!


– Tud róla, hogy nyolcmillió eurós piaci értékével magasan ön a magyar bajnokság legértékesebb futballistája?
– Hallottam róla, de nem foglalkozom ezzel. Szerbiában is ez volt a helyzet, ott is az én értékem volt a legmagasabb, nem ez számít, hanem a pályán nyújtott teljesítmény, hogy minél több gólt szerezzek.

Varga Barnabás, az NB I legjobb csatára is a Ferencvárosban játszik. Megférnek majd egymás mellett a pályán?
– Minél több a jó játékos a keretben, annál erősebbek vagyunk. Láttam felvételeket a csapatról, Varga Barnabás góljairól, ezek alapján mondhatom, remek labdarúgó, biztos vagyok benne, hogy jól megértjük egymást. De nem az én feladatom eldönteni, hogyan, milyen hadrendben játsszunk, kinek hol legyen a helye a pályán, Pascal Jansen vezetőedző a főnök, ő dönt.


– Szerbiában tizenhét góllal lett gólkirály. A magyar bajnokságban hánnyal lenne elégedett? Lement néhány forduló – a tizenötöt elfogadná?
– Szerintem tizennyolcat szereztem a Partizanban. Az egyik meccsen volt egy lövésem, amely után a labda az egyik védőn megpattant, öngólnak könyvelték el, de nálam az is az én gólom. A Ferencvárosban húsz-huszonöt gólt tervezek erre az idényre, és erre szerintem már csak azért is megvan az esélyem, mert olyan játékosok vesznek majd körül, akik bármikor képesek váratlant húzni és kiszolgálni a kapu előtt.

 

 

 


 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik