Mozgalmas, ötgólos mérkőzésen a Nyíregyháza hátrányból győzte le a Debrecent
Rendezés:
teddymeldrumnemnyugszik2024. 09. 22. 00:47
Azért Bazsi lökete elég emberes volt, szerencsére a másik Bazsi elérte még éppen.
teddymeldrumnemnyugszik2024. 09. 22. 00:33
Nagyon jó olvasni a Szpari iránti szimpátiát tükröző véleményeket. 42 és fél esztendeje voltam először a csapat mérkőzésén (FTC ellen 1 - 1 Fecsku és Nyilasi góljával) apámmal, nyilván jóval nagyobb közönség (22 000 ember, de akkor még állóhelyek is voltak) tagjaként, de most azt is meg kell becsülni, hogy a nyolcezres stadion megtelik. Remélhetőleg a továbbiakban is rászolgál a csapat a semleges szurkolók rokonszenvére. A cikkíró úrnak köszönöm a régi kultikus helyszínek említését. Mi a stadiontól nagyjából 500 méterre laktunk a Temesvári-féle csapat idejében és még utána pár évig, szóval a Zöld Elefánt az Északi körút és a Vasvári Pál utca sarkán abszolút ismerős hely volt számomra. Két forint volt a kis adag csavaros fagyi, négy a nagy adag. Pisztácia ugyan nem volt, tehát ki sem fogyhatott, de a csoki-vanília-puncs szentháromság mindig kapható volt. Jelenleg is olyan helyen lakok, ahonnan rálátok az immár új létesítményre, és szeretnék majd kijutni oda is (ha helyrejött a lábam).
MSKLC2024. 09. 21. 23:54
Loki -nak annyi. Azt gondolták felülve a hype -nek, hogy Máté jó edző. Hát nem az, és ez be is bizonyosodott látva, hogy verte szét az eddigi stabil(nem eredményest írtam) játékot.
Gialla5002024. 09. 21. 23:26
Repíteni…
Gialla5002024. 09. 21. 23:26
Laliga
Sajna magasról fúj az ellenszél…
De lehet, hogy az fogja renitens a szparit.
foteldrukker2024. 09. 21. 23:01
mukimikimaki2024. 09. 21. 22:38
Utolsó 20 év leggyengébb Debrecenét láthatjuk.
V602024. 09. 21. 22:22
Én csak azt nem értem, hogy a Máté Csaba féle csoda.
Ez a Debrecen rosszabb, mint volt.
Ja igsz , hát anno Máté a Fradival kb 6 meccset nb2 es szintű csapatokkal játszott....
Tuttifrutti2024. 09. 21. 22:08
Amíg Máté ragaszkodik a helyiekhez,Magyarokhoz ez lesz. Ferenczinek ki tudja hányadik meccse amit miatta vesztünk el. Szécsi nem NB 1 játékos. Báránynak a tavalyi teljesítménye sem volt valami csoda a 8 gólt legalább 50 helyzetből hozta össze. A mai meccsen is esett,kelt,reklamált kevés a kapu előtt. Padozott Dominqes,Vajda, az Örmény válogatott srác a Japánnak eddig 1 percet se adtak. Megint hoztak mennyiséget minőség nélkül Legator rengeteg hibával focizik,rossz passzok tömkelege.De ami szembetűnő a gól után visszaálltak,várták a csodát. A Nyíregy jobb volt nehéz lesz Máténak mert a mai meccsen is látszott itt nem edző probléma volt.Nem tudom a vezetés mit néz de a védelmünk évekóta ferenczivel azélen katasztrófa.
LaLigaBarcelona2024. 09. 21. 22:00
Kritikán alúli játékvezetés! Vak2 és Berke. A játékvezetés szégyenei! Aljas csalók! Ez a Nyíregyháza jó kis csapat lesz! Gratulálok nekik!
eftedel2024. 09. 21. 21:57
A szpíker hogy vonyított, amikor a Nyíregyháza berúgta a negyedik gólt, amit azután nem adtak meg: les!les!!LEES!!! Hát igen. Nem kis ellenszélben játszottak a hazaiak. Nekem tökmindegy volt, ki nyeri a meccset, de nem hittem volna hogy ennyi ember (a szurkereken kívül) száját keni el ez a 3-2…
Gialla5002024. 09. 21. 21:49
Ja, és szégyellje magát a jt!
Tisztelet a kivételnek…
Gialla5002024. 09. 21. 21:42
Visszanézve egy szabályos gólt elvettek a Szpari tol, jövő héten Telkiben a VAR-os értekezleten kiváncsi lennék, hogy szóba kerül-e az eset…
Szerdán például elemezték a VAR működését…
Szemtanúja voltam…
bbbbbbbb2024. 09. 21. 21:33
Kiváló hangulatú mérkőzés, magyar szinten jó irammal, sok izgalommal, sok góllal. Ilyenből kellene sok, nem a nézők és hangulat nélküli meccsekből. Sajnos azokból is van minden fordulóban.
nick2005xxx2024. 09. 21. 21:33
Hogy csillog a szeme a tolmács lánynak :) ................ vagy csak sok Unicumot ittam már? :)
rizsakecso2024. 09. 21. 21:31
Szép volt és végre egy jó színvonalú mérkőzést láthatott mindenki sok góllal, gratulálok a nyíregyházi csapatnak
BimmBammTerka2024. 09. 21. 21:27
Van baj rendesen a kondánál. Már csalással sem megy.
Gialla5002024. 09. 21. 21:26
Dzsudzsák! Mit csodálkozol, te Szabolcsi gyerek vagy!
Vagy elfelejtetted!!!
magyarysta2024. 09. 21. 21:23
Szép volt Szpari! Elismeréem földijeim a Nyíregyházi szukolók támogatásáért! Ez a város tényleg a Csapat mellé állt! Megérdemlitek!
Rensenbrink2024. 09. 21. 21:23
Jó meccs volt.
Nagy iram és küzdelem.
Berke volt a gyenge láncszem...
Azért Bazsi lökete elég emberes volt, szerencsére a másik Bazsi elérte még éppen.
Nagyon jó olvasni a Szpari iránti szimpátiát tükröző véleményeket. 42 és fél esztendeje voltam először a csapat mérkőzésén (FTC ellen 1 - 1 Fecsku és Nyilasi góljával) apámmal, nyilván jóval nagyobb közönség (22 000 ember, de akkor még állóhelyek is voltak) tagjaként, de most azt is meg kell becsülni, hogy a nyolcezres stadion megtelik. Remélhetőleg a továbbiakban is rászolgál a csapat a semleges szurkolók rokonszenvére. A cikkíró úrnak köszönöm a régi kultikus helyszínek említését. Mi a stadiontól nagyjából 500 méterre laktunk a Temesvári-féle csapat idejében és még utána pár évig, szóval a Zöld Elefánt az Északi körút és a Vasvári Pál utca sarkán abszolút ismerős hely volt számomra. Két forint volt a kis adag csavaros fagyi, négy a nagy adag. Pisztácia ugyan nem volt, tehát ki sem fogyhatott, de a csoki-vanília-puncs szentháromság mindig kapható volt. Jelenleg is olyan helyen lakok, ahonnan rálátok az immár új létesítményre, és szeretnék majd kijutni oda is (ha helyrejött a lábam).
Loki -nak annyi. Azt gondolták felülve a hype -nek, hogy Máté jó edző. Hát nem az, és ez be is bizonyosodott látva, hogy verte szét az eddigi stabil(nem eredményest írtam) játékot.
Repíteni…
Laliga Sajna magasról fúj az ellenszél… De lehet, hogy az fogja renitens a szparit.
Utolsó 20 év leggyengébb Debrecenét láthatjuk.
Én csak azt nem értem, hogy a Máté Csaba féle csoda. Ez a Debrecen rosszabb, mint volt. Ja igsz , hát anno Máté a Fradival kb 6 meccset nb2 es szintű csapatokkal játszott....
Amíg Máté ragaszkodik a helyiekhez,Magyarokhoz ez lesz. Ferenczinek ki tudja hányadik meccse amit miatta vesztünk el. Szécsi nem NB 1 játékos. Báránynak a tavalyi teljesítménye sem volt valami csoda a 8 gólt legalább 50 helyzetből hozta össze. A mai meccsen is esett,kelt,reklamált kevés a kapu előtt. Padozott Dominqes,Vajda, az Örmény válogatott srác a Japánnak eddig 1 percet se adtak. Megint hoztak mennyiséget minőség nélkül Legator rengeteg hibával focizik,rossz passzok tömkelege.De ami szembetűnő a gól után visszaálltak,várták a csodát. A Nyíregy jobb volt nehéz lesz Máténak mert a mai meccsen is látszott itt nem edző probléma volt.Nem tudom a vezetés mit néz de a védelmünk évekóta ferenczivel azélen katasztrófa.
Kritikán alúli játékvezetés! Vak2 és Berke. A játékvezetés szégyenei! Aljas csalók! Ez a Nyíregyháza jó kis csapat lesz! Gratulálok nekik!
A szpíker hogy vonyított, amikor a Nyíregyháza berúgta a negyedik gólt, amit azután nem adtak meg: les!les!!LEES!!! Hát igen. Nem kis ellenszélben játszottak a hazaiak. Nekem tökmindegy volt, ki nyeri a meccset, de nem hittem volna hogy ennyi ember (a szurkereken kívül) száját keni el ez a 3-2…
Ja, és szégyellje magát a jt! Tisztelet a kivételnek…
Visszanézve egy szabályos gólt elvettek a Szpari tol, jövő héten Telkiben a VAR-os értekezleten kiváncsi lennék, hogy szóba kerül-e az eset… Szerdán például elemezték a VAR működését… Szemtanúja voltam…
Kiváló hangulatú mérkőzés, magyar szinten jó irammal, sok izgalommal, sok góllal. Ilyenből kellene sok, nem a nézők és hangulat nélküli meccsekből. Sajnos azokból is van minden fordulóban.
Hogy csillog a szeme a tolmács lánynak :) ................ vagy csak sok Unicumot ittam már? :)
Szép volt és végre egy jó színvonalú mérkőzést láthatott mindenki sok góllal, gratulálok a nyíregyházi csapatnak
Van baj rendesen a kondánál. Már csalással sem megy.
Dzsudzsák! Mit csodálkozol, te Szabolcsi gyerek vagy! Vagy elfelejtetted!!!
Szép volt Szpari! Elismeréem földijeim a Nyíregyházi szukolók támogatásáért! Ez a város tényleg a Csapat mellé állt! Megérdemlitek!
Jó meccs volt. Nagy iram és küzdelem. Berke volt a gyenge láncszem...