Bartosz Grzelak: A drukkereknek is nagy élmény volt az utolsó pillanatokban megszerzett gól

Vágólapra másolva!
2024.10.20. 10:22
Bartosz Grzelak szerint a szurkolóknak is nagy élményt jelentett az Újpest utolsó percekben lőtt győztes gólja (Fotó: Török Attila)
Az Újpest a 90. percben lőtt góllal győzte le a Nyíregyházát a labdarúgó NB I 10. fordulójában. A mérkőzés után a két vezetőedző értékelt.

Bartosz Grzelak, az Újpest FC vezetőedzője

– Hogyan éli meg az edző, ha a csapata az utolsó pillanatokban nyeri meg a mérkőzést?
– Szenzációs érzés! Természetesen nagyon boldog vagyok, de akkor is az lennék, ha gól nélkül ért volna véget ez a mérkőzés, amihez azért közel álltunk. Aminek különösen örülök, hogy nagyszerű volt a csapat mentalitása, a küzdőszellemnek köszönhető ez a győzelem, és remélem, sokat jelent a csapatnak az a tapasztalat, hogy a mérkőzés végén is meg lehet szerezni a három pontot. A győztes gólt szerző André Duarte nagyon fontos szerepet tölt be a csapatban, rendkívül erős az egy az egy elleni küzdelemben és a fejpárbajokat is rendre megnyeri. Ilyet ritkán látunk, a védőink között az egyik legkiemelkedőbb játékos. A hab a tortán, hogy ma ő volt a gólszerzőnk. 
– Mennyiben járult hozzá a sikerhez a szurkolói hangulat?
– Nagyon sokban, szerintem a drukkereknek is nagy élmény volt az utolsó pillanatokban megszerzett gól. Remélem, hogy érzelmileg sokat adott ez az élmény a nézőknek is.
– Számított ennyire nehéz mérkőzésre?
– Igen. Az ellenfél több mérkőzését is megnéztük, újonc létére nagyon bátran futballozik, letámadja az ellenfelet és rengeteget fut, ez pedig az edző érdeme, aki nagyszerűen felkészítette a csapatot. Pontosan tudtuk, hogy nagyon nehéz összecsapás vár ránk, a Nyíregyháza már a másodosztályban is megmutatta, milyen futballra képes, és az élvonalban is kellemetlen ellenfele mindenkinek, ezért is nagyon értékes ez a győzelem. 

Tímár Krisztián, a Nyíregyháza Spartacus vezetőedzője

– Van oka örülni, ahogy nyilván bosszankodni is…
– Az eredmény a legfontosabb, így nyilván keserű az érzés bennem… Ám igaz, ha a mérkőzésen túl a hosszú távú folyamatokat figyeljük, akkor jó érzéssel tölt el, milyen szervezettek és veszélyesek voltunk, ahogy az is, mennyi helyzetet dolgoztunk ki. Feltérképeztük az Újpestet és a mérkőzés több periódusában is rá tudtuk erőltetni az akaratunkat a hazaiakra.
– Ez pontosan mit jelent?
– Kielemeztük az Újpestet, sok oldal- és hátrapasszra próbáltuk kényszeríteni, rengeteg labdát szereztünk a térfelén, az más kérdés, hogy ezekkel a helyzetekkel nem jól sáfárkodtunk.
– Ez hiányzott ahhoz, hogy jobb eredménnyel távozzanak?
– Talán a döntetlen reális eredmény lett volna, de a futball sokszor nem igazságos. Voltak helyzeteink, ha vezetést szerzünk, megnyerhettük volna a mérkőzést. Belőlünk az a kis rutin hiányzik, amelynek segítségével egy ilyen teljesítményt győzelemre tudunk váltani. Futballistaként én is voltam itt ellenfél, tudom, mennyire nehéz Újpesten jól teljesíteni, ám fegyelmezett és akaratos volt a csapat, látszik, hogy hétről hétre fejlődik, de természetesen azon dolgozunk, hogy ez az eredményekben is megmutatkozzon.

LABDARÚGÓ NB I
10. FORDULÓ
DIÓSGYŐRI VTK–MTK BUDAPEST 0–2 (0–2)
Miskolc, DVTK Stadion, 5405 néző. Vezette: Derdák
Gólszerző: Kosznovszky (2.), Molnár R. (42.)

Vladimir Radenkovics, a DVTK vezetőedzője így értékelt:

Csapata meg sem közelítette a ZTE, valamint a Nyíregyháza elleni meccsen nyújtott teljesítményét, gyaníthatóan azért is, mert három meghatározó labdarúgó hiányzott a kezdőcsapatból.
– A teljesítményt nem ez befolyásolta, sokkal inkább az, hogy remekül felkészült belőlünk az MTK, és az sem elhanyagolható szempont, hogy már a második percben gólt kaptunk, s ez alaposan elbizonytalanította, idegessé, kapkodóvá tette a játékosokat.

Mi lehetett volna a megoldás, hogy próbálták felrázni a csapatot?
– Voltak jó akciók, az első félidő elején többször is az MTK-védelem mögé kerültünk a jobb oldalon, aztán a fordulás után rendre átjátszottuk azt az oldalt, csak az volt a baj, hogy a csereként beálló Elton Acolatse gyakorta a lábára, nem pedig területbe kapta a labdát. Visszatérve az első félidőre, az idegeskedés újabb vendéggólt eredményezett.

Remek sorozat szakadt meg ezzel a vereséggel…
– A játékosok ezúttal is mindent megtettek azért, hogy győztesként vonulhassanak le a pályáról. Sajnos nem sikerült, az MTK stratégiája volt a nyerő.
 

Horváth Dávid, az MTK vezetőedzője:


Mennyiben befolyásolta játékukat a korán szerzett gól?
– Tulajdonképpen nem sokban, hiszen az történt, amit terveztünk, amire készültünk. Igazából a tizenötödik és huszadik perc között éreztük meg azt, hogyan is kell futballozni a DVTK ellen. Ekkor már minőségi támadásokat vezettünk, s a félidő hajrájában rúgott gól csak hab volt a tortán.

Volt valami miatt hiányérzete?
– Nem volt, mert a csapat jól és eredményesen futballozott, és külön öröm, hogy ezúttal a szögleteket és a szabadrúgásokat is jól reagálta le a védelem. Sokat dolgoztak a játékosok, sokat futottak és a kombinatív játékban is az ellenfél fölé kerekedtek.

Mit szól Kosznovszky Márk bombagóljához?
– Kacskaringós pályafutást tudhat maga mögött a játékosunk, hiszen korábban futballozott a Serie A-ban, majd hazatérve az NB II-ben. Remek labdarúgó, és külön öröm, hogy volt benne annyi bátorság, elszántság, hogy kapura küldje a labdát, mert korábban gyakorta előfordult, hogy hasonló helyzetekben inkább passzolt, a jó megoldásnál is jobbat keresett.

V. GY.

A nagy gól egyszerű titka: nem kell mindig passzolni

LABDARÚGÓ NB I
10. FORDULÓ
Újpest FC–Nyíregyháza Spartacus FC 1–0 (00)
Újpest, Szusza Ferenc Stadion, 6039 néző. Vezette: Rúsz Márton
Gólszerző: Duarte (90.)

ONLINE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!
 

   
  1. Paksi FC

9

6

1

2

20–12

+8

19

  2. Ferencvárosi TC

7

6

1

13–  5

+8

18

  3. MTK Budapest

9

6

3

15–  9

+6

18

  4. Puskás Akadémia

8

6

2

13–  8

+5

18

  5. Újpest FC

10

5

2

3

15–  7

+8

17

  6. Diósgyőri VTK

10

4

3

3

  9–10

–1

15

  7. Nyíregyháza Spartacus

10

3

1

6

13–19

–6

10

  8. Fehérvár FC

9

2

3

4

11–17

–6

  9

  9. ETO FC Győr

8

2

2

4

  8–11

–3

  8

10. Zalaegerszegi TE

8

2

1

5

  9–13

–4

  7

11. Debreceni VSC

9

2

1

6

11–18

–7

  7

12. Kecskeméti TE

9

1

2

6

  6–14

–8

  5

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik