Nagyon bekezdett az Újpest, végül mégis négyet kapott az MTK-tól

Nagyon bekezdett az Újpest, végül mégis négyet kapott az MTK-tól

Tilos a hozzászólásban linket elhelyezni. Ez alól kivétel az online videó-közvetítések linkjei, és hivatalos sportszövetségek linkjei. A szabály megszegése végleges tiltást, és a felhasználó összes hozzászólásának törlését vonja maga után. Bármilyen moderációval kapcsolatos kérdése, észrevétele van, elérhet minket a [email protected] e-mail címen.
Rendezés:
agyarfoci
agyarfoci2024. 10. 27. 02:20

Schalkefan1904: Én is ezt mondanám, az MTK-t illeti dicséret az első körben nyújtott teljesítmény miatt. És náluk előző idényhez képest látszik a fejlődés. Nem lett telepakolva légióssal, sőt szokás szerint magyar fiatalokat építgetik be és mint általában sikeresen. UTE is lehetne hasonló, csak szerintem nem Grzelak a megfelelő edző ahhoz. A Lacoix gyereknek nyilván idő kell, ahogy a többi magyar fiatalnak is, tehát ez a szezon nyugodtan rámehet arra, hogy összerakja csapatot. Engem inkább az zavar, hogy ezen a meccsen is már az öregebbeket vette elő, gondolta, azok majd megoldják és a fiatalok 1-4-nél jöttek csereként. Így jövőre sem lesz ütőképes csapat. 1-4-nél berakja őket 10-15 percre... Gratula! pedig korábbi meccseken még reméltem, hogy rendszeresen fognak többen is játszani, nem csak alibi csereként. fosika volt berakni őket kezdőbe, aztán így is 1-4... többek között, ezért nem ő a megfelelő edző nálam.

foteldrukker
foteldrukker2024. 10. 27. 00:01

Liba vs Mazsom, elég nagy verés lett a vége.Az Újpi is tanult ma, a Margithoz hasonlóan: mindig az nevet, aki a végén nevet.

scorpicores
scorpicores2024. 10. 26. 23:38

Újpesten a dobogós álmokból kicsit visszábbvesznek ezek után...

theos23
theos232024. 10. 26. 23:13

Vigasztalódjunk azzal, hogy a Real is 4-et kapott a Barcától, így nekünk is belefér egy kiadós zakó az MTK ellen.

Zaga09
Zaga092024. 10. 26. 23:06

Sajnos kijött minden hibànk. Eddig sem voltunk, jók, de sikeresen hülyítettük magunkat a 6 veretlen, meg a 4 kapott gól nélküli meccsel. Van hová fejlődni..

theos23
theos232024. 10. 26. 22:52

Simeket inkább hagyjuk. Most összevásárolt annyi játékost a MOL az Újpestnek, amivel remélhetően nem fogunk kiesni, sőt, ebben a nem túlságosan acélos bajnokságban akár még az első felében is végezhetünk. Ugyanakkor a mai meccsen világosan kiderült, hogy ez is egy ilyen szedett-vedett csapat, lassúak mind gondolkodásban, mind megvalósításban - beleértve Ljujijcot is - , háromszor képtelenek egymáshoz passzolni a labdát az átmenetben. Az MTK fiatal magyarjai lubickoltak a nehézkes Duarte, Nunes, Fiola mellett. Brodic, a gólvágó, az pedig viccnek is rossz, a labdát képtelen megtartani, méterekre pattog el tőle a labda, ha épp megtalálják vele. Horváth Krisztofert látjuk, hogy miért zavarták haza Torinóból. Nem is értem mit keres ő a válogatottban.

rizsakecso
rizsakecso2024. 10. 26. 22:50

A szó amit kerestem: SZÉGYEN

mocskos-fradi
mocskos-fradi2024. 10. 26. 22:50

Hát, ez iszonyat rossz volt. Van hová visszakapaszkodni.

Schalkefan1904
Schalkefan19042024. 10. 26. 22:40

Én nem az Újpesti csapatot szidnám inkább Horváth Dávid munkáját dicsérném. A retúr jegyüket az NB2-es bajnokságba idén sem váltják meg vele. Sőt elég megbízhatóan teljesítenek és komoly esélye van a dobogón végezni ezzel az MTK-val.

thecrow-2
thecrow-22024. 10. 26. 22:40

A meccs előtt azt mondta Simek,hogy az Újpestnek "borzasztóan" erős a kerete! Ez az MTK akkor egy bomba erős csapat! :D

GumihuzoJanos
GumihuzoJanos2024. 10. 26. 22:31

Ez az újpest olyan harmad gyenge hogy elképesztő. Kell pár évtized mire megközelítik egyáltalán az ötödik helyet is...

Atya007
Atya0072024. 10. 26. 22:22

Eddig nem nagyon írtam, mert, ha nyögvenyelősen és sokszor nézhetetlenül is, hozogattuk a pontokat. Ez a mai "produkció" azonban kinyitotta a bicskát a zsebemben. Ljujics meccsek óta nincs sehol, s mivel sajnos a támadójátékunk az Ő játékára épül, így az sincs sehol. Miután Ljujics a "főnök", így Horváth Krisztofer keresi önmagát, azaz Ő sincs sehol. Az is látszik, ha komolyabb játékerőt képviselő csapat kerül az utunkba, a védelmünk igencsak átjáróház lesz. A Fradi kihívói? Kedves Zselé sportárs, csak szerényen...

Schalkefan1904
Schalkefan19042024. 10. 26. 22:22

Ez a mostani MTK egy dobogórért harcban lehet. Ezzel a játékkal még bizakodó lennék a nemzetközi porondon. Általában amikor indultak mostanában első körben végállomás. Nemzetközi szereplést gyorsan letudták! A kiesés elkerüléséhez szükséges pontokat hamar megszerzi mindenesetre. Mondjuk a felét már sikerrel hozták.

rizsakecso
rizsakecso2024. 10. 26. 22:17

Csak titokban remélem, hogy edző buktató meccs ez is mint a Loki

Schalkefan1904
Schalkefan19042024. 10. 26. 22:16

Eldőlt! Molnárt a csapattársa kevésen múlt átfejelve mentsen az újpestieknek,de nem volt a liláknak ilyen szerencséjük.

Schalkefan1904
Schalkefan19042024. 10. 26. 22:13

Eldölöngélőben a meccs,gyorsan válaszolna az Újpest még egy jó kis hajrában pontot menthetne.

rizsakecso
rizsakecso2024. 10. 26. 22:11

Röhögve lefociznak minket

Schalkefan1904
Schalkefan19042024. 10. 26. 22:05

Ja és még bemondta 1-2 azaz 2-1 az MTK-nak! Jó a pali,kicsit befáradt estére.

Schalkefan1904
Schalkefan19042024. 10. 26. 22:01

"megpattan a labda és így gól" Az megpattant! Gyönyörű öngólt fejelt! Jó a szeme!

rizsakecso
rizsakecso2024. 10. 26. 21:50

Ma 3 mérkőzés volt amit megjátszottam nagyobb téttel félidő H és Everton,egy holland meccs még most a Reál mindenhol 1:0 volt és vissza vonták a gólt... vannak ilyen napok csak elmegy az ember önbizalma és kedve na meg a pénze..