Saldanha: Olykor manapság is előveszem a tan-tant

K. B.K. B.
Vágólapra másolva!
2024.11.13. 10:29
Matheus Saldanha szerint a ritmusérzék a pályán is elengedhetetlen (Fotó: Szabó Miklós)
Nemrégiben megjelent a digitális Zöld és fehér magazin legújabb száma, amelyben Matheus Saldanhával is készült interjú. A fradi.hu-n ebből szemléztek néhány érdekes részletet.

Matheus Saldanha érkezése óta eddig nyolcszor talált be az ellenfelek kapujába. Elmesélte, miről szól a gólöröme: „Ezt a rapper/színész, 50 cent főszereplésével készült »Pénzed vagy életed« című filmből vettem. Ott van egy olyan szöveg, »az 5. szabály az: csak semmi érzelem, az érzelem halálos«. A kézmozdulatom egy elsülő fegyvert és egy szívet ábrázol.”

Az interjúból az is kiderül, hogy korábban játszott szambazenekarban: „Valóban doboltam, olykor manapság is előveszem a tan-tant, amely egy brazil dob. A doboláshoz elengedhetetlen, hogy érezd a ritmust és szerintem a pályán is. A brazil válogatottból Neymar a kedvencem, ő valóban olyan, amikor cselez, mintha táncolna a védők között. Az én kedvencem, amikor úgy tudok jól passzolni a társakhoz, hogy oda se nézek. Ezt korábban sokszor bevetettem a grundokon a négy-öt évvel idősebbek ellen is, ők ki is voltak akadva, mondván tiszteletlen vagyok, de ez az ő szemszögükből volt igaz, én ezzel tudtam felhívni magamra a figyelmet.”

@fradimedia Na, ki van a videón? 🇧🇷⚽ Exkluzív interjú a Zöld és fehér magazinban csapatunk brazil csatárával! Ne hagyd ki! #ftc #foryou #nekedbe #pusztuljonforyouba #fyp #ftc_official #fradi #tb #footballedit #footballtiktok #footballtogether #nekedbelegyen #saldanha ♬ Relaxed (Sped Up) - MC Mablo Dos Paredões



 

 

Legfrissebb hírek

Ennyi fordulón át még sosem vezette az NB I-et a Puskás Akadémia

Labdarúgó NB I
8 órája

A Magyar Kupa-aranyra lehet büszke az FTC hokicsapata a vezetőedző szerint

Jégkorong
Tegnap, 16:32

Tőzsér Dániel: Csak azt bántam meg, hogy nem értem oda a lányom születésére

Labdarúgó NB I
Tegnap, 16:31

Kabát Péter: Jó pár napba telt, mire megemésztettem a kupadöntőt

Labdarúgó NB I
Tegnap, 10:43

Robbie Keane: Élveznem kell a Fradinál töltött időt, aztán ki tudja, mit hoz a jövő

Labdarúgó NB I
Tegnap, 9:54

Jurek Gábor: Nagy meccs vár ránk a Fradi ellen

Labdarúgó NB I
Tegnap, 8:44

Ivan Petrjak többet keresett Fehérváron, mint az FTC-nél

Minden más foci
2025.03.26. 17:17

Idénycsúcsot hoz a DVTK–Ferencváros mérkőzés

Labdarúgó NB I
2025.03.26. 15:21
Ezek is érdekelhetik