Válogatott labdarúgóval erősített a Kecskemét – hivatalos

P.  GY. B. P. GY. B.
Vágólapra másolva!
2024.12.18. 13:00
Driton Camaj a Kecskemétnél folytatja (Fotó: kecskemetite.hu)
A Kecskeméti TE labdarúgócsapata saját hivatalos oldalain jelentette be, hogy szerződtette Driton Camajt.

Michael López után újabb játékossal erősített a Kecskeméti TE, a montenegrói válogatott Driton Camaj érkezik, miután Kisvárdán lejár december végén a szerződése.

A klub bemutatója megemlíti, hogy Driton Camaj 1997. március 7-én született Podgoricában, pályafutását is helyben kezdte el. Egy rövid horvátországi kitérő után, hazájában az FK Decsics, majd újra a Podgorica játékosa volt. Futballozott ezután a Lovcsen és a Danilovgrad színeiben is, Montenegróban 116 mérkőzésen 12 gólig jutott a támadószekció szinte minden pontján bevethető játékos. 2020 augusztusában lett a Kisvárda futballistája, a klubbal NB I-es ezüstérmes lett, illetve megmutathatta magát a nemzetközi porondon is. A korosztályos válogatottakat végigjárta, végül 2022-ben meghívták a montenegrói A-válogatottba. Hazáját eddig 21 alkalommal képviselhette címeres mezben, két gólt és négy gólpasszt is jegyezve.

Driton Camaj szerződése december 31-én jár le Kisvárdán, így a játékos szabadon igazolható futballistaként csatlakozik januárban a Kecskeméthez. A szabolcsiak színeiben összesen 147 tétmérkőzésen lépett pályára, 29 gólig és 21 gólpasszig jutott.

Nagyon sok jót hallottam a klubról korábbi csapattársaimtól, akik játszottak már itt. Izgatott vagyok és várom már, hogy elkezdhessem a közös munkát ebben a kitűnő közösségben. Megtisztelő lesz, hogy egy olyan edzővel dolgozhatok, mint Gera Zoltán, aki legenda a magyar labdarúgásban. Azért jöttem, hogy segítsek, szeretnék magamból mindent kiadni az edzéseken és a meccseken. Nem egyszerű a szituációnk, de hiszek benne, hogy ezen közösen a szurkolóinkkal tudunk változtatni tavasszal, és megőrizzük a helyünket az NB I-ben” – mondta Driton Camaj a Kecskemét hivatalos honlapján.


 

 

 

Legfrissebb hírek

Szerződést hosszabbított fiatal középpályásával az ETO FC Győr

Labdarúgó NB I
16 perce

Idénycsúcsot hoz a DVTK–Ferencváros mérkőzés

Labdarúgó NB I
3 órája

Nestor El Maestro a kapuskérdésről is szót ejtett a DVSC kecskeméti bajnokija előtt

Labdarúgó NB I
5 órája

Szuhodovszki Soma: Ha olyan teljesítményt nyújtanék, amit Rossi elvár, akkor ott lennék a válogatottban

Magyar válogatott
23 órája

Mezei Szabolcs: Még erősebbek leszünk!

Labdarúgó NB I
Tegnap, 8:18

Kalmár Zsolt: Sok pontot kell még szereznünk

Labdarúgó NB I
2025.03.23. 08:24

Felkészülés: kikapott Dunaszerdahelyen az Újpest

Labdarúgó NB I
2025.03.21. 17:40

Legyőzte román másodosztályú ellenfelét a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
2025.03.21. 16:11
Ezek is érdekelhetik