A DVTK sportigazgatója: Az átigazolási időszak még nem ért véget, a keret folyamatosan formálódik

BERECZ CSABABERECZ CSABA
Vágólapra másolva!
2025.01.30. 13:00
null
Horváth Csenger nem akar hangzatos ígéreteket tenni (Fotó: dvtk.eu)
Vladimir Radenkovics, a labdarúgó NB I-ben szereplő DVTK vezetőedzője úgy gondolja, jól sikerült csapata téli edzőtábora.

A tavaszi rajtot megelőző sajtótájékoztatót tartottak csütörtökön, Diósgyőrben. A DVTK szombaton az Újpestet fogadja az NB I 18. fordulójában. A mérkőzést megelőző sajtótájékoztatón a diósgyőri csapat vezetőedzője, Vladimir Radenkovics, a csapatkapitány, Holdampf Gergő élőben vett részt, a DVTK sportigazgatója, Horváth Csenger pedig – betegsége miatt – videós bejelentkezés formájában csatlakozott.

„A bemutatkozó sajtótájékoztatón, tavaly novemberben világos irányt fogalmaztunk meg, ami különböző lépésekből áll – mondta Horváth Csenger. – Az első lépéseket elkezdtük az átigazolási időszakban, a keret minőségének fejlesztése mellett csökkentettük a létszámot, a hiányposztokra igazoltunk. A fő célkitűzésünk az volt, hogy növeljük a hazai játékosok számát, a légiósokét pedig csökkentsük, illetve a keret átlagéletkorát is csökkenteni akartunk, és ezeket sikerrel abszolváltuk. A kialakult keretben minden posztra két játékosunk van, mindenki nagyon motivált, és remélem, hogy javul a csapat sikeressége. Az átigazolási időszak még nem ért véget, a keret folyamatosan formálódik, és folyamatosan figyelemmel követjük a piacot, illetve arról is folyamatosan egyeztetünk a vezetőedzővel, hogy az új játékosok miként tudnak beépülni. Egy keret átalakításához 2-3 átigazolási időszakra van szükség, és ugye a nyári piac erősebb. Nálunk most erős az öltöző, nem tartom indokoltnak megbontani, a lényeg, hogy a magot itt tartsuk. Ennek jegyében Szatmári Csabával már hosszabbítottunk, és közel állunk ahhoz, hogy további játékosok szerződésének a hosszabbítását bejelentsük. Ezek most fontosabbak annál, mint hogy érkezik-e újabb labdarúgó. A felkészülésről lehet hosszan beszélni, de valójában az számít, hogy a szombati nap végén mit mutat az eredményjelző. Mérkőzésről mérkőzésre fókuszálunk, minden nap szeretnék a legtöbbet kihozni magukból. A legfontosabb az, hogy minden napot kimaxoljunk, és a hétvégén úgy menjünk fel a pályára, hogy mindenki megtesz mindent. Komoly derbi előtt állunk, mai nagyon fontos nekünk és a szurkolóinknak. Nem fogunk hangzatos ígéreteket tenni, úgy kell küzdenünk, hogy a meccs végén oda tudjunk állni a drukkereink elé, hogy megtettünk mindent.”

A DVTK jelenlegi keretét 23 mezőnyjátékos, és öt kapus alkotja. Összesen 11 labdarúgótól váltak meg a téli szünetben a piros-fehérek, és hat új fiú készül Vladimir Radenkovics vezetőedző irányításával.

„Jó érzésekkel tölt el, jó visszaemlékezni arra a munkára, amit felkészülési időszakban végeztünk. A játékosok nagyon koncentráltak voltak az edzéseken és a felkészülési mérkőzéseken is. Azon azért dolgoztunk, hogy ugyanúgy folytassuk, hogy hasonló eredményeket érjünk el, mint eddig – mondta a diósgyőri szakvezető, aki a szombati, Újpest FC elleni mérkőzésről is beszélt. – Az első napon megállapodtunk abban, hogy gyakorlatról gyakorlatra, edzésről edzésre, mérkőzésről mérkőzésre készülünk, és most ez a mérkőzés a legfontosabb a számunkra. Az Újpestnek okos edzője van, ismeri a csapat erejét, gyengéit, és ezt figyelembe véve változtat a játékstíluson, az ellenfelet is figyelembe véve. Nekünk az lesz a dolgunk, hogy alkalmazkodjunk az ellenfél játékéhoz, de ennek során ne veszítsük el a saját erényeiket. Fontos, hogy meg tudjuk mutatni, hogy milyen minőségű játékosaink vannak, és, hogy ők képesek jó teljesítményre. Biztosan lesz hiányzónk, ugyanis Holdampf Gergő vírusos betegségen esett át, emiatt még nem szerepeltethető. Gőzerővel készülnünk, az Újpest ellen szombaton készen fogunk állni.

A biztos hiányzó, Holdampf Gergő, a DVTK csapatkapitánya így nyilatkozott: „Sajnos, nagyon lassan megy a javulás, remélem hamarosan tudok majd csatlakozni a kerethez. Az új játékosoknak nincs nehéz dolguk, befogadó közösségbe érkeztek, viszont a kohézió erősítéséhez elengedhetetlenek a közös sikerek, remélem, sok lesz ebből tavasszal. Az Újpest FC elleni előtt átérezzük a felfokozott hangulatot, bármerre is járunk a városban ezt tapasztaljuk. Éhesek vagyunk a sikerre, és motiváltak, bízunk benne, hogy ez jó eredménnyel is párosul majd. A szombati meccsen, maradéktalanul, csakis a három ponttal lennék elégedett.”

A szombati mérkőzésen a vendégszektor tele lesz, a kiadott 600 jegy mindegyike gazdára talált, a hazai szektorokban több mint ötezer hely kelt el csütörtök délig.

NB I 
18. FORDULÓ
február 1. (szombat)
14.30: Paksi FC–ETO FC Győr (Tv: M4 Sport+)
17.00: Fehérvár FC–Puskás Akadémia (Tv: M4 Sport)
19.30: DVTK–Újpest FC (Tv: (M4 Sport)
február 2. (vasárnap)
12.45: DVSC–Nyíregyháza Spartacus FC (Tv: M4 Sport)
17.30: Kecskeméti TE–ZTE FC (Tv: M4 Sport+)
20.15: Ferencvárosi TC–MTK Budapest (Tv: M4 Sport)

   
  1. Puskás Akadémia

17

11

2

4

29–18

+11

35

  2. Ferencvárosi TC

16

10

4

2

28–16

+12

34

  3. Diósgyőri VTK

17

8

6

3

25–21

+4

30

  4. MTK Budapest

17

9

2

6

30–23

+7

29

  5. Paksi FC

17

8

3

6

34–30

+4

27

  6. Újpest FC

17

7

6

4

21–14

+7

27

  7. Fehérvár FC

17

6

3

8

24–25

–1

21

  8. Nyíregyháza 

17

5

3

9

21–29

–8

18

  9. ETO FC Győr

17

4

6

7

23–26

–3

18

10. Zalaegerszegi TE

16

4

4

8

20–24

–4

16

11. Debreceni VSC

17

3

4

10

25–37

–12

13

12. Kecskeméti TE

17

2

5

10

12–29

–17

11

AZ ÁLLÁS


 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik