Pető Tamás: Szeretnénk ismét megmutatni az erőnket

BORSOS LÁSZLÓBORSOS LÁSZLÓ
Vágólapra másolva!
2025.01.31. 08:45
Fotó: Kovács Péter
A betegségek miatt nem volt egyszerű a felkészülés, de a Fehérvár FC vezetőedzője, Pető Tamás úgy érzi, a bajnoki folytatásra készen áll a csapat.

– Túl van rajta?
– Lekopogom, igen – mondta a Nemzeti Sportnak Pető Tamás, a Fehérvár FC vezetőedzője.

– Nem szerencsés edzőtáborban elkapni az influenzát…
– Valóban, de a kollégáim nagyszerű munkát végeztek, a csapat ennek nem látta kárát.

– Azt mondja, nem befolyásolta a téli felkészülést, hogy két horvátországi tesztmeccsen sem ülhetett a kispadon?
– Ágyból, lázasan néztem az élőképes meccsközvetítéseinket, és azt, hogy a stábom kiválóan helyettesít. Miután meggyógyultam, a kollégáim estek ágynak, egyedül vezényeltem az edzéseket az edzőtábor utolsó három napján, de megküzdöttünk a helyzettel.

– Mire koncentráltak a téli szünetben?
– Először a fizikai állapotot kellett felhozni az őszi szintre, ami könnyen ment, mivel a futballistáim maradéktalanul elvégezték a feladatokat. Az edzőtáborban különböző taktikai formációkat gyakoroltunk, amelyeket a mérkőzéseken is kipróbáltunk. Van újításunk, amelyet remélhetőleg eredményesen alkalmazunk a bajnokságban.

– Miben vár előrelépést?
– A stabilitásunk megőrzése roppant fontos, mert jó néhány olyan mérkőzésre emlékszem, amelynek a végén buktunk pontokat. Bízom benne, hogy a tavasszal összeszedettebben és eredményesebben játszunk, szerintem a csapat összecsiszolódott annyira, hogy ez ne jelentsen problémát.

– A Cube adatelemző-rendszer szerint NB I-es viszonylatban a támadóharmadban kialakított helyzetek, a támadásbefejezés és a támadó pontrúgás kategóriájában is a gyengébbek közé tartozik a Fehérvár. Ön is észlel problémát ezeken a területeken?
– Én is használok különböző szoftvereket, amelyek nyilván visszajelzést adnak a stábnak, de ezen a téren nincs szükség statisztikára a reális értékeléshez: tisztában vagyunk vele, hogy az ősszel sok lehetőséget dolgoztunk ki, ám borzasztó volt a helyzetkihasználásunk. Valami nem működött, de a szezon végére nagyot léptünk előre ezen a téren – ehhez kellett a kulcspozícióban szereplők, így Nejc Gradisar és Nicolás Stefanelli formajavulása is, akik szállították a gólokat. A téli felkészülés során sokszor betaláltunk, ami biztató az idény második felére nézve.

– A téli edzőpartnerek névsorát elnézve azonban mintha az NB I-es csapatoknál gyengébb ellenfeleket találtak volna. Ennek lehet hátulütője?
– Nem gondolom. Nekünk az volt lényeges, hogy mindenki megkapja a játékperceket. A szlovén másodosztályú ellenféllel szemben szinte csak fiatalokat szerepeltettünk, az volt a szempont, hogy felnőttek ellen szerezzenek tapasztalatot. Fontos volt olyan csapatokkal összemérni az erőnket, amelyek ellen ki tudtuk vinni a pályára az edzéseken gyakoroltakat. A szerb és a szlovén együttes mentalitását aligha kell bemutatni, a Szentlőrinc elleni meccs is súrolta az NB I-es tempót, nagyszerűen szolgálta a felkészülésünket.

– Ki pótolhatja az Egyiptomba szerződő, hétgólos Nejc Gradisart?
– Ivan Saponjics személyében olyan játékost találtunk, aki hasonló utat járhat be, mint a távozó szlovén csatár, ám őt is fel kell építeni. Érzi, hogy nálunk új lendületet vehet a pályafutása, elképesztően motivált, ezért is választottuk őt. Nem a pénz miatt jött ide, hanem mert látta, hogy az elődje honnan hová jutott.

– Alekszander Kalandadze szerződtetését mi indokolta?
– Az ősszel ötvédős rendszerre váltottunk, ám csak két kimondott belső védő, Nikola Szerafimov és Spandler Csaba állt a rendelkezésemre, úgyhogy elkélt még egy ember a posztra. Hozzáteszem, Huszti Andrásból középhátvédet faragtunk, aki mára szerintem jobb ebben a szerepkörben, mint szélső védőként. Nagyon könnyű volt megegyezni a grúz játékossal, mert ide akart jönni, őt is fűti a bizonyítási vágy. Szerintem jól össze van rakva a keret, sok a fiatal is, úgyhogy versenyképesnek tartom a csapatot.

– Mit remél a Puskás Akadémia elleni szombati szezonnyitótól?
– Közhelynek hangzik, amikor az edző azt mondja, milyen fontos a jó rajt, de ez tényleg így van. Mindegy, kivel játszunk az első tavaszi fordulóban, minden meccset Bajnokok Ligája-fináléként fogunk fel. A Puskás elleni nyitány meghatározhatja a tavaszunkat, ezért örülök, hogy otthon kezdünk. Stabil csapat az ellenfelünk, amely papíron esélyesebb, de kevesen győztek le minket a Sóstói Stadionban. Szeretnénk szombaton ismét megmutatni az erőnket.

– Mivel lenne elégedett az idény végén?
– Nem helyezésben mérem a sikerünket. Ha a középmezőnyben végzünk, az részemről elfogadható, ám nekem az az igazi eredmény, ha kialakítunk egy fiatal magyar játékosokból álló magot, amely évekre meghatározhatja a székesfehérvári futballt. Óriási siker nekünk, ha a tehetségeinket hozzásegíthetjük ahhoz, hogy erősebb bajnokságba szerződjenek, és erre Nejc Gradisar esete is jó példa. Nem tagadom, szeretnénk maradandót alkotni a Magyar Kupában is, amire minden esélyünk megvan.

A Fehérvár FC bejelentette Ivan Saponjics szerződtetését. A 27 éves csatár U20-as világbajnokságot nyert Szerbiával, fiatalon bajnok lett a Partizannal, megfordult a Benfica tartalékcsapatában, az Atlético Madrid és a Cádiz színeiben pedig tizenegy mérkőzésen pályára lépett a La Ligában. 2022 telén a pozsonyi Slovanhoz került, amellyel kétszeres bajnok lett, szerződése lejártával ingyen igazolt Fehérvárra. Bár az Újpest edzőmeccseken tesztelte, nem szerződtette, a Vidi azonban lecsapott rá.

B. A.

Az Atlético Madridnál is megfordult a Vidi új csatára

18. FORDULÓ
SZOMBAT
14.30: Paksi FC–ETO FC Győr (Tv: M4 Sport+)
17.00: Fehérvár FC–Puskás Akadémia (Tv: M4 Sport)
19.30: DVTK–Újpest FC (Tv: (M4 Sport)
VASÁRNAP
12.45: DVSC–Nyíregyháza Spartacus FC (Tv: M4 Sport)
17.30: Kecskeméti TE–ZTE FC (Tv: M4 Sport+)
20.15: Ferencvárosi TC–MTK Budapest (Tv: M4 Sport)

1. Puskás Akadémia

17

11

2

4

29–18

+11

35

  2. Ferencvárosi TC

16

10

4

2

28–16

+12

34

  3. Diósgyőri VTK

17

8

6

3

25–21

+4

30

  4. MTK Budapest

17

9

2

6

30–23

+7

29

  5. Paksi FC

17

8

3

6

34–30

+4

27

  6. Újpest FC

17

7

6

4

21–14

+7

27

  7. Fehérvár FC

17

6

3

8

24–25

–1

21

  8. Nyíregyháza 

17

5

3

9

21–29

–8

18

  9. ETO FC Győr

17

4

6

7

23–26

–3

18

10. Zalaegerszegi TE

16

4

4

8

20–24

–4

16

11. Debreceni VSC

17

3

4

10

25–37

–12

13

12. Kecskeméti TE

17

2

5

10

12–29

–17

11

az nb i állása

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik