Rasak: Mintha egy családba csöppentem volna

H. Á.H. Á.
Vágólapra másolva!
2025.01.28. 18:23
Rasak kész áldozatokat hozni az Újpestért (Fotó: ujpestfc.hu)
Az Újpest a múlt hét végén jelentette be, hogy szerződtette a lengyel Górnik Zabrze 28 éves középpályás, Damian Rasakot, akivel a lila-fehérek hivatalos honlapja hosszabb interjút közölt kedden. Ebben Rasak elárulta többek között, hogy olyan játékosnak tartja magát, aki miatt érdemes kimenni a mérkőzésekre és bízik bennem, hogy ezt az Újpest szurkolói is megtapasztalják majd.

 

Damian Rasak a Visztula partján fekvő Torunban látta meg a napvilágot, és szülővárosában kezdett futballozni, ahol nagyon fiatalon, mindössze 16 évesen már debütált a felnőttek között. Az Elanból aztán Olaszországba vezetett az útja (játszott a Bari és a Chievo U19-es csapatában is), majd 2016-ban hazatért a Miedz Legnicába, ahonnan egy év múlva a Wisla Plockhoz igazolt. Innen hat idény után, 2023 februárjában ment a Górnikhoz, majd most érkezett az Újpesthez.

Amikor értesültem róla, hogy az Újpest érdeklődik irántam, még nem tudtam sokat a klubról. Perssze azt tudtam, hogy létezik, de azt nem, hogy ekkora tervek vannak, és ilyen alapos építkezés zajlik. Ez volt az első szimpatikus dolog, hogy a klub előre akar lépni, fejlődni akar, ezek pedig igazán fontos tényezők számomra” – mondta Rasak. 

A lengyel középpályás elárulta: fontos szempont volt számára, hogy Bartosz Grzelak személyében egy honfitársa a vezetőedző, s a kettejük közötti nílt beszélgetésből nyilvánvalóvá vált számára, az edző látja Rasak helyét a csapatban.

„A korábbi csapatomban hasonló rendszerben játszottunk, így a szerepet illetően inkább finomhangolásra volt szükség, nem pedig az alapoktól kellett kezdeni, ez jó. Alapvetően is gyorsan alkalmazkodom dolgokhoz, de így még könnyebb dolgom van, legalábbis szerintem. Főleg, hogy tényleg fantasztikus csapattársakra leltem, mintha egy családba csöppentem volna, nagyon szívélyesen fogadtak, és mindenki azon volt, hogy a lehető leghamarabb otthon érezzem magam” – fogalmazott Rasak, s kitért arra is, hog a lengyel média igazi vezéregyéniségnek tartja, aki a pályán soha nem adja fel.

„Remélem, tényleg ilyen vagyok, és fel tudok nőni ezekhez a szavakhoz. Őszintén hiszek abban, hogy némi tehetséggel megáldva ezek a dolgok mind kellenek ahhoz, hogy sikeres legyél a pályán, és szerintem ezért is szerettek a korábbi klubomnál. Amikor 2 éve odaigazoltam, az első mérkőzéstől kezdve megkaptam a támogatást, soha nem mondtak le rólam, sokat is beszélgettem velük, mert végülis, ez a szurkolókról szól, értük teszed, amit teszel. Ezek mind segítettek abban, hogy az a játékos legyek, aki ma vagyok. Az, aki harcol a csapatért, aki áldozatokat hoz, de mindeközben az is, aki miatt érdemes kimenni, és tud olyan megmozdulásokat, cseleket, passzokat mutatni, ami örömöt okoz, mert a szurkolók ezért is járnak a meccsekre. Remélem, ha ezeket a képességeimet meg tudom mutatni, akkor az Újpest szurkolóitól is olyan támogatást kapok, mint a korábbi klubomnál, de igen, ehhez először rajtam a sor, és én mindent el fogok követni ezért”olvasható a lila-fehérek honlapján.

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik