Sajtóhír: a Fradi volt kiszemeltjét és Gradisart is viszi az Al Ahli, de nem rekordösszegért

PÓR KÁROLYPÓR KÁROLY
Vágólapra másolva!
2025.01.22. 13:09
TOTH ELLANejc Gradisar (jobbra) még a hét elején is a Fehérvárral edzett Umagban, de a keddi edzőmeccsen már nem játszott (Fotó: Fehérvár FC)
A héten a Nemzeti Sport exkluzív hírként számolt be arról, hogy a Fehérvár FC szlovén csatáráért, Nejc Gradisarért egyiptomi klub jelentkezett be, és azóta a kairói sajtó már azt is tudni véli, hogy megszületett a megállapodás az Al Ahli FC és a magyar klub között.

 

 

Miután a Nemzeti Sport hétfőn megírta, hogy Nejc Gradisart egyiptomi csapat szerződtetné, a kairói sajtóban futótűzként terjedt a hír, hogy az Al Ahli FC fehérvári klubrekordot jelentő, akár több mint kétmillió eurót is fizethet a szlovén csatárért.

Labdarúgó NB I
2025.01.20. 13:07

Fehérvár: egyiptomi csapat szerződtetné a válogatott csatárt – NS-infó

A horvátországi edzőmeccsen is megnézték Gradisart, folynak az egyeztetések a lehetséges átigazolásáról.

 

Ehhez képest Magdi Szalama egyiptomi újságíró szerdán már azt közölte az X-oldalán, hogy Gradisar, aki a fehérváriak keddi edzőmeccsén már nem is lépett pályára (2–1-re győzött Pető Tamás csapata a szlovén Radomlje ellen), 1.1 millió euróért kerülhet az Al Ahlihoz és 2028 nyaráig írhat alá, a klubok között már megszületett az egyezség. A Fehérvár az előző idényben ennél magasabb, a Transfermarkt szerint 1.2 millió eurós kivásárlási ár fejében értékesítette a Blackburnbe távozó Tóth Balázs játékjogát, de voltak ennél magasabb összegű eladások is a klubnál, a rekordot pedig Bolla Bendegúzé jelentette, akiért a Wolverhampton 2021-ben 2 millió eurót sem sajnált, tehát ha valóban igaz a most megjelent összeg, akkor a csatár vételára jócskán elmaradhat a fehérvári klubrekordtól.

Ha valóban létrejön az átigazolás… Ugyanis tavaly nyáron az egyiptomi sajtó a ferencvárosi Mohamed Ben Romdan szerződtetését is biztosra vette az Al Ahlinál, amely azért hiúsult meg, mert a fizetési ütemezésről nem tudtak megállapodni a felek. Kedden egyébként több portál is arról számolt be, így az almasryalyoum.com és tahiamasr.com is, hogy múlt héten pörögtek fel az események Gradisar ügyében, miután az Al Ahli vezetősége jóváhagyta a scoutcsapat javaslatát a csatárposztra és felvette a kapcsolatot a Fehérvár FC-vel. Mint arról hétfői hírünkben írtunk, az egyiptomi megfigyelők ott voltak a Fehérvár szombati, a szerb FK Teksztilac ellen 5–1-re megnyert horvátországi edzőmeccsén is, amelyen Gradisar gólt és gólpasszt ért el. Információink szerint egyébként ha Gradisar ügyében tényleg megegyezés születik, akkor a vételár magasabb lesz 1.1 millió eurónál.

Az egyiptomi sajtó arról is beszámolt, hogy a 22 éves, egyszeres szlovén válogatott támadó mellett az Al Ahli FC várhatóan szerződteti a cseh Baník Ostrava brazil szélsőjét, a 28 éves, ősszel 17 bajnokin tíz gólt szerző Ewertont is, akivel kapcsolatban tavaly jeleztük, a Ferencváros is megfigyelte őt a cseh élvonalban. Az Al Ahli kétmillió eurót fizet érte a hírek szerint.

Labdarúgó NB I
2024.11.12. 12:47

Csehországból igazolna gólerős brazil támadót az FTC – sajtóhír

Sajtóértesülés szerint a 27 éves Ewerton a Baník Ostravától négyszeres fizetésért érkezhetne a zöld-fehérekhez.

 

A Fehérvárral kapcsolatban az nb1.hu adta hírül kedden, hogy Gradisar helyére a horvát Rijekánál mellőzött 29 éves, korábbi 12-szeres horvát U21-es válogatott Stipe Perica lehet a kiszemelt, míg a védelembe a Dinamo Tbiliszi csapatkapitánya érkezhet, a 23 éves, kétszeres grúz válogatott Alekszandr Kalandadze, aki a 2020–2021-es idényben már játszott Diósgyőrben, de csak a Magyar Kupában lépett pályára az első csapatban, az NB I-ben nem. A Nemzeti Sport is úgy értesült, hogy az említett két játékos szerepel a kiszemeltek között, de Fehérváron először Gradisar ügyét szeretnék lezárni, utána lehet szó új játékosok igazolásáról.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A FEHÉRVÁR FC-NÉL
Érkezők: –
Kölcsönbe érkezők: Kemenes Botond (VSC 2015 Veszprém)
Kölcsönből visszatérők: –
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: –
Kiszemeltek:  Alekszandr Kalandadze (Dinmamo Tbiliszi – Grúzia), Stipe Perica (horvát, NK Rijeka – Horvátország), 
Távozók: Daniel Kivinda (ukrán, szabadon igazolható), Veszelinov Dániel (Szeged-Csanád GA, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe távozók: – 
Kölcsönből visszatért klubjához:
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Nejc Gradisar (szlovén, Al Ahli FC – Egyiptom)

 

Legfrissebb hírek

A Lokomotiv Moszkva nem vásárolja meg Szevikjant az FTC-től – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2025.03.23. 10:32

Kalmár Zsolt: Sok pontot kell még szereznünk

Labdarúgó NB I
2025.03.23. 08:24

Felkészülés: háromgólos ETO FC-győzelem a Komárom ellen, nyert a Fehérvár és a Paks is

Labdarúgó NB I
2025.03.21. 15:12

Helyzetek és gól nélkül – ikszelt egymással a Fehérvár és a DVTK

Labdarúgó NB I
2025.03.16. 14:25

Bohdan Melnik a harcosabb játékstílus híve

Labdarúgó NB I
2025.03.16. 10:00

Újpesten készült, Fehérváron lehet főnyeremény; Keita aranyat érhet a Fradinak

Labdarúgó NB I
2025.03.14. 15:37

NB I: négy vereséget követően Győrben törné meg pocsék sorozatát a két és fél év után újra utolsó Loki

Labdarúgó NB I
2025.03.14. 06:35

Botrány Egyiptomban – Gradisarék nem álltak ki a kairói rangadóra

Minden más foci
2025.03.12. 15:44
Ezek is érdekelhetik