Hajsza az aranyért – Bodnár Zalán jegyezete

BODNÁR ZALÁNBODNÁR ZALÁN
Vágólapra másolva!
2025.02.09. 08:11

KÜLÖNÖS EGYBEESÉS: ahogy szombaton Spanyolországban csapott össze egymással a futballbajnokság első és második helyezettje (a Real Madrid és az Atlético Madrid), úgy vasárnap kora este a magyar bajnokságban találkozik egymással a két éllovas – mindkét esetben egy pont választotta el egymástól a két csapatot a forduló előtt.

Bár még véletlenül sem klasszikus párharc, mint a madridi derbi, évről évre egyre nagyobb rangja és tétje van, amikor a Puskás Akadémia találkozik a zöld-fehérekkel. Idén rendkívül éles a versenyfutás a két csapat között, és mivel a fővárosiaknak még az európai kupaporondon is vannak leterhelő kötelezettségeik, könnyen lehet, hogy ez a versenyfutás egészen a bajnokság végéig szoros marad. Nagyon jót is tenne már egyébként a magyar élvonalnak egy utolsó fordulóig kiélezett hajsza az aranyéremért, a 2017–2018-as idény óta mindig túl hamar eldőlt, ki lesz a bajnok. Sokan előre hozott „bajnoki döntőnek” nevezik a vasárnapi felcsúti összecsapást, ami igencsak túlzás, tekintve, hogy még csak a második tavaszi fordulónál tartunk, és a harmincadik fordulóban, május harmadikán az Üllői úton is megmérkőzik még egymással ez a két csapat, de az biztos, hogy nagy a tét, és mindkét együttes nagyot lépne célja felé, ha nyerni tudna a telt házas Pancho Arénában.

Labdarúgó NB I
2025.02.09. 08:09

Artem Favorov: Talán most vagyunk a legközelebb a Fradihoz

KEZDÉS: 18.00. A Puskás Akadémia visszaelőzi a Ferencvárost a tabellán, ha megnyeri a vasárnapi rangadót.

 

A kisebb nyomás egyértelműen a Puskás Akadémián van. Egyrészt, mert most, hogy riválisa is bepótolta elmaradt mérkőzését a ZTE ellen, az első helyen töltött téli szünet után a felcsútiak lettek az üldözők, és hát izguljon az, akit üldöznek. Másrészt azért is, mert Orbán Viktor miniszterelnök, a Puskás Akadémia alapítója a klub honlapján olvasható pénteki interjújában egyértelművé tette, hogy Felcsúton nem elvárás a bajnoki cím. „Az ő céljuk megnyerni a bajnokságot és méltó módon képviselni Magyarországot a nemzetközi porondon. A mi küldetésünk teljesen más. Mi akadémiai klub vagyunk, a küldetésünk, hogy minden évben beépítsünk a felnőttcsapatba legalább két fiatal tehetséget, azon túl én csak annyit várok a csapattól, hogy ne essen ki” – fogalmazott a miniszterelnök.

A kiesés veszélye már aligha fenyegeti a PAFC-ot, és ha nem is elvárás a bajnoki cím, biztosak lehetünk benne, hogy Hornyák Zsolték megpróbálnak klubtörténelmet írni – már csak a Székesfehérváron súlyos sérülést szenvedő csapatkapitányukért, Szolnoki Rolandért is –, amihez nagy lépés lenne a győzelem vasárnap.

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!

 

Legfrissebb hírek

Szerződést hosszabbított az élvonalban nemrég debütáló középpályásával a Ferencváros

Labdarúgó NB I
12 órája

Barcika, DVSC, Fehérvár, Nyíregyháza, ZTE, Vasas – nagy harcban az NB I-ért

Labdarúgó NB I
13 órája

Újabb szerződéshosszabbítást jelentett be a Paks, 20. idényére készül Böde Dániel – hivatalos

Labdarúgó NB I
17 órája

Címlapsztori: jobban szeret a háttérben „dobolni” Damir Krznar, az Újpest FC vezetőedzője

Labdarúgó NB I
20 órája

Ver(het)etlenség nyomában – Mohai Dominik jegyzete

Labdarúgó NB I
21 órája

Aranykorszakait idézi veretlenségével az ETO

Labdarúgó NB I
21 órája

Változásra van szükség – Bobory Balázs publicisztikája

Labdarúgó NB I
2025.05.07. 23:57

Máté Csaba: Borbély Balázst hagyták dolgozni a Győrnél, és ennek meg is lett az eredménye

Labdarúgó NB I
2025.05.07. 19:39
Ezek is érdekelhetik