Hornyák Zsolt: Nem mutatom az örömöm, nehogy két évig arról beszéljenek az emberek, mennyire örülök a Fradi legyőzésének

B. L.B. L.
Vágólapra másolva!
2025.02.09. 21:13
Kovacs PeterHornyák Zsolt: Két jó csapatot láthattunk, élvezhették a nézők a meccset (Fotó: Kovács Péter)
Mint arról beszámoltunk, a labdarúgó NB I 19. fordulójának nagy rangadóján a Puskás Akadémia 1–0-ra megverte odahaza a címvédő Ferencvárost, és átvette a vezetést a tabellán.

 

Hornyák Zsolt, a Puskás Akadémia vezetőedzője:

– Édes a győzelem íze?
– Nem mutatom az örömöm, nehogy két évig arról beszéljenek az emberek, mennyire örülök a Fradi legyőzésének. A bajnokság nem ezen a mérkőzésen dőlt el, még sok forduló vár ránk, de a három pont besöprésével nagyot léptünk előre, ez boldog pillanat számunkra. Nehéz mérkőzésen vagyunk túl, két jó csapatot láthattunk, élvezhették a nézők a meccset. A második félidőben beszorított minket az ellenfelünk, amely az összes támadóját pályára küldte, de Pécsi Ármin kitűnő napot fogott ki, és remekül védekeztünk.

– Ég és föld volt a különbség csapata hozzáállásában a Fehérvár elleni meccshez képest.
– Egy hete passzívan kezdtünk, ellazsáltunk egy félidőt, de a Fradi ellen az első perctől kezdve egységesek voltunk. Mélyebben védekeztünk, hogy nagy területek tátongjanak a ferencvárosi szélső védők mögött, szándékosan besűrítettük a középpályát, és ez működött. Meg kell dicsérnem az előző mérkőzés után kritizált középpályásaimat, most jól futballoztak. Amikor a legnagyobb volt rajtunk a nyomás, Patrizio Stronati, Markgráf Ákos vagy Pécsi Ármin közbelépett, nagyon elégedett vagyok a teljesítményükkel.

– A Ferencváros rendszerint szenved a csapata ellen: miért lehet ez?
– Rendre jól felkészülünk az FTC-ből. A nyáron kiegyenlített mérkőzéseket játszottunk a Fiorentinával, és a Ferencvárossal is szoros párharcokat vívunk, mert két jó csapat van a pályán. A motiváció sokat segít, ami a Fradi ellen valamivel mindig nagyobb. Lehet, részben szerencse kérdése a győzelem, de határozottabbak voltunk ellenfelünknél. A meccs előtt hangsúlyoztam a srácoknak, a futball nem arról szól, van-e húsz-harminc jó játékosod, a csapatmunkában rejlik a siker, ebben pedig a Fradi fölé tudtunk kerülni.


Robbie Keane, a Ferencváros vezetőedzője:

– Milyennek látta ezt a mérkőzést a vendégkispadról?
– Az első félidőben elfogadhatatlan teljesítményt nyújtottunk, lassan járattuk a labdát, túl sok labdaérintésünk volt a pálya közepén, nem volt intenzitása a futballunknak, háromszor-négyszer kontrázott az ellenfél – ezt ki kell küszöbölnünk a jövőben. A szünetben rendeztük a sorokat, feljavultunk, viszont az első félidőben csinált buta hibákat nem lehet elkövetni. A lövéseinkkel szerencsétlenek voltunk, eltaláltuk a kapufát, volt, hogy a védő mentett a gólvonalon, de ennyi helyzetből be kellett volna találnunk, kíméletlenebbnek kellett volna lennünk.

– Kinek a hibája, hogy Tóth Alexre jött ki a jól fejelő Nagy Zsolt őrzése a kapott gólt eredményező szabadrúgásnál?
– Zónát védekeztünk, arra figyeltünk, hogy középen ne legyen befutó ember. Tudtuk, hogy az ellenfél különösen veszélyes a szöglet- és szabadrúgások során, ezért a rögzített helyzeteit szerettük volna elkerülni, ám buta hibákat követtünk el, a kapott gólt szabadrúgásból kaptuk. Az ehhez hasonló apró részletekre jobban kell figyelnünk.

– A két hónapja szerződtetett Naby Keita szombaton a Tiszafüred ellen a tartalékok között játszott – meddig kell még várni arra, hogy az első csapatban pályára lépjen?
– Negyvenöt percet játszott, ami jó az erőnlétének, viszont az orvosi stábra hagyatkozunk abban a kérdésben, hogy mikor léphet pályára tétmérkőzésen. Minél hamarabb bevethető állapotba kerül, annál jobb, de még szüksége van néhány mérkőzésre ahhoz, hogy az elvárt fordulatszámot elérje. Nagyon várjuk, hogy pályára küldjük, mert tapasztalt futballista, aki nyugalmat kölcsönözhet nekünk, de az orvosi stábtól függ, mikor jön el az ideje.

ONLINE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

LABDARÚGÓ NB I
19. FORDULÓ
Puskás Akadémia FC–Ferencvárosi TC 1–0 (Nagy Zs. 35.)
Felcsút, Pancho Aréna, 3821 néző. Vezette: Bogár

   
AZ ÁLLÁSMGyDVL–KGkP
1. Puskás Akadémia19122530–19+1138
2. Ferencvárosi TC19106330–19+1136
3. Paksi FC1994637–31+631
4. Diósgyőri VTK1987427–24+331
5. MTK Budapest1993730–25+530
6. Újpest FC1977522–18+428
7. Fehérvár FC1973925–27–224
8. ETO FC Győr1957727–27022
9. Zalaegerszegi TE1955924–28–420
10. Debreceni VSC19541030–38–819
11. Nyíregyháza Spartacus19541022–32–1019
12. Kecskeméti TE19361013–29–1615

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik