Májer Milán elmondta, miért csak most rúgta meg az első gólját az NB I-ben

PUSZTAI VIOLAPUSZTAI VIOLA
Vágólapra másolva!
2025.02.15. 19:34
Májer Milánnak sokáig kellett várni az első NB I-es góljára (Fotó: Árvai Károly)
Májer Milánnak nagyon sokat kellett várnia az első NB I-es góljára, amelyet végül az MTK ellen szerzett meg, ráadásul a KTE 5–0-ra nyert. Így teljes volt a boldogsága, amikor a mérkőzés után nyilatkozott az NSO Tv-nek.

„A gól pillanatában nem nagyon tudtam gondolkodni, csak boldog voltam, de igazán annak örültem, hogy ezzel sikerül megnyerni a csapatnak a mérkőzést. Legalábbis bíztam benne” – idézte fel Májer Milán, mit érzett, amikor megszerezte az első NB I-es gólját, ugyanis a 25 éves középpályás már a 86. élvonalbeli meccsén lépett pályára az MTK elleni találkozón.

Videónkban azt is elmondja, miért kellett ilyen sokáig várni erre a találatra, valamint szó esik a Zeke Máriónak adott gólpasszáról is. Emellett arról is beszélgettünk, hogy az egyébként hét meccse veretlen KTE-nek mit jelenthet az 5–0-s győzelem a kiesés elleni menekülésben, s miért éppen most játszottak a legjobban, mióta Gera Zoltán a vezetőedző.

Labdarúgó NB I
2025.02.15. 16:15

A Kecskemét öt góllal küldte haza az MTK-t

Folytatódik a KTE menekülése, kiütötte a tavasszal még gólt sem szerző kék-fehéreket.
Labdarúgó NB I
2025.02.15. 18:28

Szégyenletes volt a mai produkciónk – Horváth Dávid az MTK 5–0-s veresége után

Gera Zoltán: Egyértelműen most futballozott a legjobban a KTE, mióta átvettem a csapat irányítását.

LABDARÚGÓ NB I
20. FORDULÓ
Kecskeméti TE–MTK Budapest 5–0 (3–0)
Kecskemét, Széktói Stadion. Vezette: Bognár T.
Gólszerző: Katona B. (19., 69.), Zeke (26.), Májer (45.), Camaj (87.)

Legfrissebb hírek

Bognár György: Egy bíróval volt jobb a Ferencváros

Labdarúgó NB I
2 órája

Videó: Kata Mihály 90 éves nagypapája végezte el a kezdőrúgást az MTK–KTE meccsen

Labdarúgó NB I
5 órája

Kikapott az MTK otthonában, így már biztos: kiesett a Kecskemét az NB I-ből!

Labdarúgó NB I
9 órája

Fellélegezhetnek Újpesten, a Puskás Akadémia sikerével matematikailag is benn maradtak a lila-fehérek

Labdarúgó NB I
9 órája

Legyőzte a tizenegyest hibázó DVSC-t, továbbra is az aranycsata részese a Puskás Akadémia

Labdarúgó NB I
10 órája

Bognár György: Egy játékosból kell felkészülni – Varga Barnabásnak hívják

Labdarúgó NB I
18 órája

Gruber Zsombort a válogatott miatt is fűti a bizonyítási vágy

Labdarúgó NB I
19 órája

Csányi Sándor bízik benne, hogy két idényen belül minden NB I-es csapat, így még a Fradi is be tudja tartani az „ötmagyaros” szabályt

Magyar válogatott
2025.05.09. 16:17
Ezek is érdekelhetik