Több mint kínos – Thury Gábor jegyzete

THURY GÁBORTHURY GÁBOR
Vágólapra másolva!
2025.02.16. 23:32

A honi labdarúgó-élvonalban egyre inkább rangadónak számító Ferencváros–Paks mérkőzésnek különös jelentőséget adott, hogy a hazaiak győzelmi kényszerben fogadták Bognár György vezetőedző együttesét. A listavezető Puskás Akadémia ugyanis szombaton bravúros hajrával megfordította az állást Debrecenben (2–1), így a Fradinak az első helyért zajló harcban mindenképpen nyernie kellett – volna – vasárnap este.

A Ferencváros nem kapkodta el, csupán húsz perc után alakult ki jelentősebb helyzet, előbb Tóth Alex csavart pazarul a jobb kapufára, ezt követően a szaúdi ligából nemrégiben visszatérő Szappanos Péter tolta szögletre a labdát a szitáló lövésnél – majd a félidő második felében ő ügyetlenkedte a lécre a labdát. Amúgy méltatlan volt a találkozó a rangadó elnevezéshez: a hazaiak rengeteget hibáztak, a vendégek meg szinte csak a védekezésre összpontosítottak.

A második játékrészben gyökeresen megváltozott a helyzet: Tóth Barna és Böde Dániel beállásával aktív lett a Paks, sőt, Böde bebelsőzött egy beadást, onnantól pedig a vendégek nem engedték ki a kezükből a meccset – ráadásul Böde újabb góljával 2–0 lett a vége. A csaknem hétszeres keretértékű FTC – 53 millió vs. nyolcmillió euró – tétmeccsen sorozatban harmadik alkalommal kapott ki a csupa magyar futballistával felálló Pakstól.

Az FTC ötpontos (!) hátrányba került, ugyanakkor a nemzetközi kupában a múlt héten a Viktoria Plzen legyőzésével ötven év után nyert a tavasszal hazai mérkőzést. Ám a csapat másik arca az NB I-ben a Pakstól és a Puskás Akadémiától elszenvedett vereség, a ZTE és az MTK elleni döntetlen. Robbie

Keane vezetőedzővel az Európa-ligában Frankfurtban 2–0-s papírforma-vereséget szenvedett a csapat, az alkmaariakat itthon 4–3-ra, a cseheket 1–0-ra győzte le.

Ami a lehetőségeket illeti: az is előfordulhat, hogy a zöld-fehérek csütörtökön a Plzen ellen továbbjutnak az Európa-ligában a 16 közé, ugyanakkor nagy hátrányba kerülnek a honi élvonalban. Igaz, az ötpontos mínusz nem feltétlenül végzetes, mert a Puskás Akadémia még játszik az Üllői úton, de a Paks csupán kétpontos hátrányban van a Fraditól…

Böde Dániel a találkozó utáni nyilatkozatában arra a felvetésre, vajon mi lehet a probléma az Üllői úton, azt válaszolta: lehet, az a probléma, hogy nem tudják, mi a probléma.

Akár így van, akár nem: a vereség több mint kínos.

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!

 

Legfrissebb hírek

Az egymás elleni rangadók dönthetnek a bajnoki címről

Labdarúgó NB I
12 órája

Pászka Lórándot egy hét alatt kétszer műtötték meg

Labdarúgó NB I
Tegnap, 16:36

Szavazzon! Melyik csapat nyeri meg a labdarúgó NB I-et idén?

Labdarúgó NB I
Tegnap, 11:53

Sérvműtétje után lett kulcsember a Paksban Hinora Kristóf

Labdarúgó NB I
Tegnap, 11:33

NB I: kilenc kulcsmeccs jön, amelyeken eldőlhet a bajnoki cím és a kiesés

Labdarúgó NB I
2025.04.14. 18:50

Megúszták! – Thury Gábor jegyzete

Úszás
2025.04.13. 23:40

Hornyák Zsolt: Hiányoltam a futballunkból az agressziót

Labdarúgó NB I
2025.04.13. 07:04

Csillagok születtek – Deák Zsigmond jegyzete

Birkózás
2025.04.12. 22:57
Ezek is érdekelhetik