Keresztes Krisztián: Folytatni akarjuk a kapott gól nélküli sorozatot

J. Á.J. Á.
Vágólapra másolva!
2025.03.05. 09:53
Keresztes Krisztián (Fotó: Dömötör Csaba)
A Nyíregyháza előző öt tétmérkőzéséből négyszer nem kapott gólt, a védelem egyik legjobbja Keresztes Krisztián, aki szerint a DVSC elleni vereség utáni változtatások jól sültek el.

Nagyszerűen zár a nyíregyházi védelem. A Szpari a tavaszi nyitányon 3–1-re kikapott a DVSC-től, ám az ezt követő öt tétmérkőzésén veretlen maradt, négyszer nem kapott gólt, közben bejutott a Magyar Kupa negyeddöntőjébe. Az előző négy bajnokijából három is gól nélküli döntetlennel ért véget, így a védelem már rendben van, a támadójátékon kell javítani.

„A debreceni vereség óta sokkal nagyobb hangsúlyt fektetünk a védekezésre    – mondta lapunknak Keresztes Krisztián, a Nyíregyháza Spartacus védője. – Úgy látszik, jól sültek el a változtatások, folytatni akarjuk a kapott gól nélküli szériát. Ami a saját teljesítményemet illeti, mindig próbálom kihozni magamból a maximumot. Már akkor az élvonalra készültem, amikor még az NB II-ben játszottam, úgy voltam vele, ha eljön az idő, helyt tudjak állni az NB I-ben. Mindennap mentálisan és fizikailag is készülök, igyekszem elképzelni az előttünk álló mérkőzéseket, és arra összpontosítok, hogy stabil legyen a védekezésünk. A nulla nullás meccseken ugyan nem kaptunk gólt, nem is találtunk be, azt ugyanakkor tudni kell, hogy kétszer is már az első félidőben emberhátrányba kerültünk. Múlt hétvégén a ZTE ellen valóban akadozott a támadójáték, de ez mindkét csapatra igaz volt. Mi is és a Zalaegerszeg is a védekezésre helyezte a hangsúlyt, ami rányomta a bélyegét a támadásokra.”

A hétvégén a ragyogó formában lévő, a bajnokságban tavasszal még veretlen ETO megy Nyíregyházára. Keresztes Krisztián korábban csapatkapitány volt Győrben, mégsem hiszi, hogy ez különösebben számítana az összecsapáson.

„Ez nem jelent különlegességet, előfordult már, hogy korábbi csapatom ellen léptem pályára    – folytatta a 25 éves védő. – Az ETO-ból kiemelkedik Vitális Milán, vele Győrben és Dunaszerdahelyen is játszottam együtt, nagyon intelligens és tehetséges. Jó formában van, figyelni kell rá szombaton. Az ETO is jól teljesít, és valószínűleg nyílt sisakos játékra készül ellenünk – a múlt héten a Groupama Arénában is így futballozott. Nehéz lesz, de bízunk benne, hogy nagyszerű szurkolóink segítségével otthon tartjuk a három pontot.”

  1. Puskás Akadémia

22

14

2

6

37–24

+13

44

  2. Ferencvárosi TC

22

11

7

4

35–24

+11

40

  3. Paksi FC

22

11

5

6

45–36

+9

38

  4. MTK Budapest

22

11

3

8

39–31

+8

36

  5. Diósgyőri VTK

22

9

7

6

30–31

–1

34

  6. ETO FC Győr

22

7

8

7

32–29

+3

29

  7. Újpest FC

22

7

8

7

24–25

–1

29

  8. Fehérvár FC

22

8

3

11

28–32

–4

27

  9. Zalaegerszegi TE

22

6

6

10

26–31

–5

24

10. Nyíregyháza Spartacus

22

6

6

10

24–33

–9

24

11. Debreceni VSC

22

5

4

13

35–46

–11

19

12. Kecskeméti TE

22

4

7

11

22–35

–13

19

a bajnokság állása

 

Bebizonyíthatja, hogy mennyire ért a sporthoz. Most megajándékozzuk 5000 forinttal, amivel bármire fogadhat a tippmixpro.hu-n. Ehhez nem kell mást tennie, csak március 16-ig regisztrálnia ezen a linken! (x)

 

 

Legfrissebb hírek

Stabil védekezéssel bárki megállíthatja a Fradit a bajnokságban

Labdarúgó NB I
16 órája

Válogatott meghívót kapott a Kecskemét remek formában lévő támadója

Labdarúgó NB I
Tegnap, 11:40

Lejárt a kifogások ideje Újpesten

Labdarúgó NB I
Tegnap, 9:51

Import kell a hazai helyett? – Bobory Balázs publicisztikája

Labdarúgó NB I
2025.03.03. 23:25

Robbie Keane: Egyértelműen változtatásokra van szükség

Labdarúgó NB I
2025.03.02. 21:35

Kétgólos hátrányból csikart ki döntetlent a Ferencváros az ETO ellen

Labdarúgó NB I
2025.03.02. 19:58

A hangulat, az ETO bal oldala és a Fradi kerete is döntő lehet

Labdarúgó NB I
2025.03.02. 09:21

Lukács Dániel: Nincs más út, le kell győznünk a Paksot

Labdarúgó NB I
2025.03.02. 09:14
Ezek is érdekelhetik