Vékony Bence: Szeretnénk a tabella elején maradni

J. Á.J. Á.
Vágólapra másolva!
2025.03.09. 09:39
Vékony Bence azért dolgozik, hogy minél több játéklehetőséget kapjon a Puskás Akadémiában (Fotó: Török Attila)
A listavezető Puskás Akadémia a tavasszal még nyeretlen Újpest FC vendége lesz, a felcsútiak középpályása, Vékony Bence szerint remek hangulat lesz a Megyeri úton.

Nem sokan tudják, de Vékony Bence fiatal kora ellenére hosszú utat járt be. A PAFC 19 éves középpályása Nagykanizsán kezdte a futballt, aztán megfordult a ZTE utánpótlásában és a szombathelyi Illés Akadémián, majd 2019 februárjában Felcsútra került. Végigjárta a korosztályos csapatokat, az utóbbi időben pedig csereként rendre lehetőséget kapott Hornyák Zsolt vezetőedzőtől.

„Remek visszajelzés ez, örülök, hogy az előző, DVTK elleni meccset leszámítva az összes idei bajnokin lehetőséget kaptam, sőt, a Nyíregyháza elleni kupamérkőzésen kezdő voltam – mondta lapunknak Vékony Bence.Folytatnom kell a munkát, s ha megkapom a bizalmat, igyekszem élni vele. Igaz, rendre csak néhány percet töltök a pályán, ám ezt is megbecsülöm, igyekszem kihozni ebből a legtöbbet. Természetesen sokat segítenek a rutinos játékosok, kiemelném Nagy Zsoltot, aki példakép számomra. A pályán belül és kívül is felnézek rá, elképesztő profin kezel minket és profin viszonyul a futballhoz.”

Vékony Bence a PAFC U19-es csapatával szép menetelésen van túl az UEFA Ifjúsági Ligában, az Aberdeen és a Genk elleni párharcot sikeresen vette, ám az Aston Villa fiataljai már túl nagy falatnak bizonyultak. Vajon mekkora a különbség az NB I és az UEFA Ifjúsági Liga között?

„Nehéz összehasonlítani, de érezhető a különbség. Az »ifi BL« kupasorozat, más, mint a bajnokság. Igaz, felnőttszinten még nincs olyan sok tapasztalatom, de azt már érzékeltem, hogy a tempó, a gyorsaság és a fizikai kihívás jelentősebb, mint a korosztályos meccseken.”

A listavezető Puskás Akadémia három győzelmet követően két meccset is elveszített, előbb Nyíregyházán kiesett a Magyar Kupából, majd az előző bajnokin 2–1-re kikapott Diósgyőrben. Hullámvölgybe került a csapat?

LEGINKÁBB A HANGULATRA vagyok kíváncsi. A feldühödött újpesti ultrák győzelembe hajszolják a legutóbb (is) lélektelenül futballozó játékosokat, vagy a szurkolói harag elsöpri, megbénítja őket. Inkább előbbire tippelek, de ez az a helyzet, amikor tényleg a fene sem tudja…
NS-Tipp: Borbola Bence

„Nem. Ha megnézzük a két elveszített mérkőzést, a kupameccset mi uraltuk, ám sajnos egy rögzített helyzet után gólt kaptunk. Mentünk előre, voltak lehetőségeink, a kapufát is eltaláltuk, de sajnos nem találtunk be. A DVTK ellen a hajrában mindent egy lapra feltéve támadtunk a győzelemért, ám a DVSC elleni meccsel ellentétben most mi jöttünk ki rosszul belőle. Sajnos az lett a vesztünk, hogy a győzelmet szem előtt tartva mentünk előre a gólért. A bajnoki cím? Nem téma az öltözőben, de ha már vezetjük a táblázatot, mindent megteszünk, hogy a lehető legtovább az élen álljunk – akár a szezon végéig is. Természetesen figyeljük a tabellát, örültünk, hogy múlt héten a Ferencváros és a Paks is pontokat vesztett a közvetlen riválisok közül.”

A hétvégén a PAFC az Újpesthez látogat, amely ebben az évben nem nyert még bajnokit, s a szurkolói egyre feszültebbek emiatt.

„Nem lesz könnyű dolgunk, a szurkolói nyomás jól és rosszul is elsülhet. Az Újpest a drukkereiért is harcol, biztosan jó hangulat lesz.” 

 

LABDARÚGÓ NB I
23. FORDULÓ
Vasárnap 
15.30: Újpest FC–Puskás Akadémia FC (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n! 
18.00: Debreceni VSC–Ferencvárosi TC (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!
Korábban
Pénteken játszották
Kecskeméti TE–Fehérvár FC 2–2
Szombaton játszották
Nyíregyháza Spartacus FC–ETO FC Győr 0–1
Zalaegerszegi TE FC–MTK Budapest 1–1
Diósgyőri VTK–Paksi FC 0–2

   
AZ ÁLLÁSMGyDVL–KGkP
 1. Puskás Akadémia22142637–24+1344
 2. Paksi FC23125647–36+1141
 3. Ferencvárosi TC22117435–24+1140
 4. MTK Budapest23114840–32+837
 5. Diósgyőri VTK2397730–33–334
 6. ETO FC Győr2388733–29+432
 7. Újpest FC2278724–25–129
 8. Fehérvár FC23841130–34–428
 9. Zalaegerszegi TE23671027–32–525
10. Nyíregyháza Spartacus23661124–34–1024
11. Kecskeméti TE23481124–37–1320
12. Debreceni VSC22541335–46–1119

 

 

Legfrissebb hírek

Egy ponttal távozott Újpestről a Puskás Akadémia

Labdarúgó NB I
2 órája

Lang Ádám: Nincs idő, győzelmek kellenek!

Labdarúgó NB I
8 órája

Valdas Dambrauskas: Jelenleg nem vagyunk képesek ilyen erős védelmi fal ellen jól játszani

Labdarúgó NB I
10 órája

A DVTK nem tudta megállítani a Paksot, magabiztos vendéggyőzelem született

Labdarúgó NB I
22 órája

Sokba került a kihagyott tizenegyes és ziccer a Szparinak, nyert Nyíregyházán az ETO

Labdarúgó NB I
Tegnap, 16:25

Osváth Attila a 200. meccsén győzelemre készül Diósgyőrben

Labdarúgó NB I
Tegnap, 12:16

Bejelentette visszavonulását a Fehérvártól távozott védő

Labdarúgó NB I
Tegnap, 10:07

Gera Zoltán: Kaptunk két hihetetlen gólt

Labdarúgó NB I
Tegnap, 8:06
Ezek is érdekelhetik