Jakub Plsek szerződtetését a Nemzeti Sport előre jelezte. A gólerős középpályás két évre kötelezte el magát.
„Plsek a Puskás Akadémiától érkezik klubunkhoz, ahol gyakran viselte a csapatkapitányi karszalagot – írta közleményében az MTK. – A 31 éves cseh játékos az idei szezonban tétmérkőzésen 9 gólig és 3 gólpasszig jutott, az elmúlt két fordulóban a DVTK és a KTE elleni mérkőzéseket is az ő találatával nyerte meg eddigi együttese. Ez már a harmadik idénye volt magyarországi karrierje során, ahol legalább 10 gólban vállalt szerepet.”
Plsek a Puskás Akadémiánál öt idényt töltött el, előtte a nevelőegyesületében, a cseh Sigma Olomoucban szerepelt, ahol házi gólkirály lett.
A kék-fehérek szerint Plsek „a középpálya több pontján, valamint támadóként is bevethető, fejjel és lábbal egyaránt gyakran eredményes. Eddigi felnőttkarrierje során 351 tétmérkőzésen 94 gólt szerzett, valamint 35-öt készített elő.”