Élvonalbeli rutinnal rendelkező labdarúgót igazolt az MTK – hivatalos

PATAKI GYULAPATAKI GYULA
Vágólapra másolva!
2025.06.20. 11:10
null
Bévárdi kék-fehérben folytatja (Fotó: mtkbudapest.hu)
Az MTK labdarúgócsapata saját hivatalos oldalain számolt be róla, hogy szerződtette Bévárdi Zsombort, aki az előző idényt a Puskás Akadémia kölcsönjátékosaként Kispesten töltötte.

Bévárdi Zsombort az előző idényre a Budapest Honvédhoz adta kölcsön a Puskás Akadémia, és a 26 éves játékos teljesítményével elégedettek voltak Kispesten, és szerették volna végleg megszerezni.

A Honvéd meg is állapodott a felcsútiakkal a 18 bajnokin két gólt szerző Bévárdival kapcsolatban, ám a játékos inkább az MTK-ban szerette volna folytatni pályafutását.

Péntek délelőtt a Hungária körútiak már be is jelentették Bévárdit, aki átigazolási díj ellenében érkezik az MTK-hoz. A szélső a Kaposvár, a Debrecen és a Puskás Akadémia színeiben összesen 68 élvonalbeli bajnokin játszott.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS AZ MTK-NÁL
Érkezők: Átrok István Zalán (Bp. Honvéd, legutóbb kölcsönben Kozármisleny), Bévárdi Zsombor (Puskás Akadémia, legutóbb kölcsönben Bp. Honvéd), Jakub Plsek (cseh, Puskás Akadémia FC, szabadon igazolhatóként), Széles Imre (Kisvárda, szabadon igazolhatóként), Szépe János (szlovákiai, ETO FC Győr, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe érkezők: 
Kölcsönből visszatérhetnek: Herczeg Botond (Szeged-Csanád GA), Kovács Mátyás (Fehérvár FC), Lehoczky Roland (Vasas FC), Szűcs Patrik (Budafoki MTE)
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: –
Kiszemeltek: –
Távozók: Nemanja Antonov (szerb, lejár a szerződése), Bobál Dávid (lejár a szerződése), Merényi Ádám (budafoki kölcsön után Kecskeméti TE), Nagy Zsombor (lejárt a szerződése), Stieber Zoltán (lejár a szerződése), Végh Bence (FK Csíkszereda – Románia), Zuigeber Ákos (budafoki kölcsön után Bp. Honvéd)
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatérhet klubjához: Gruber Zsombor (Ferencvárosi TC)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Hei Viktor (ukrán-magyar, lejár a szerződése), Molnár Rajmund (Besiktas – Törökország, illetve Hollandia)

 

 

Legfrissebb hírek

Az Újpest szerződtette a Dinamo Zagreb csapatkapitányát – hivatalos

Labdarúgó NB I
11 órája

Argentin elnökei és tulajdonosai lesznek a ZTE-nek

Labdarúgó NB I
16 órája

Az MTK bejelentette Hej Viktor távozását – hivatalos

Labdarúgó NB I
17 órája

NB II: Csákvárról igazolt a Budapest Honvéd – hivatalos

Labdarúgó NB II
18 órája

A ragyogóan sikerült ősz után tavasszal bukdácsolt az MTK

Labdarúgó NB I
22 órája

Az Újpest elnöke bejelentést tett az új stadionról

Labdarúgó NB I
23 órája

Ádám Martin: A válogatott meghívóért is hajtok a klubomban

Labdarúgó NB I
Tegnap, 7:57

Szerződést hosszabbított Gróf Dáviddal a Ferencváros – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.06.19. 17:04
Ezek is érdekelhetik