Francia védőt szerződtetett a Debrecen – hivatalos

P.  GY. B. P. GY. B.
Vágólapra másolva!
2025.07.08. 17:20
Julien Dacosta Debrecenben folytatja (Fotó: Getty Imags)
A Debrecen labdarúgócsapata a saját hivatalos oldalain jelentette be, hogy szerződtette a legutóbb a Sochaux-ban futballozó Julien Dacostát.

A klubhonlap bemutatója szerint a 29 éves, 181 cm magas játékos elsősorban szélsőhátvédként bevethető, és komoly nemzetközi tapasztalattal bír.

Julien Dacosta legutóbb a francia Sochaux-t erősítette, fiatalon a Marseille csapatában nevelkedett. Pályafutása során játszott a francia Chamois Niort és Nancy, az angol Coventry és Shrewsbury, valamint a portugál Portimonense színeiben is. Összességében 75 mérkőzésen lépett pályára a francia másodosztályban, 22 alkalommal az angol második vonalban, és 11-szer a portugál élvonalban.

Dacosta szerződése lejárt Sochaux-ban, így a hajdúságiaknak nem kellett érte fizetniük.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A DEBRECENI VSC-NÉL
Érkezők: Julien Dacosta (francia, Sochaux – Franciaország), Fran Manzanara (Francisco Jesús López de la Manzanara Delgado, spanyol, Racing Ferrol – Spanyolország), Josua Mejías (Josua Antonio Mejías García, venezuelai, Kallithea – Görögország, szabadon igazolhatóként) 
Kölcsönbe érkezők: 
Kölcsönből visszatértek: Batai Tamás (BVSC-Zugló), Engedi Márk (Tiszakécskei LC), Erdélyi Benedek (BVSC-Zugló), Gyenti Kristóf (Békéscsaba 1912 Előre), Kohut Máté (Békéscsaba 1912 Előre), David Nwachukwu (nigériai, BVSC-Zugló). Kooperációs kölcsön után (Mezőkövesd Zsóry): Cibla Flórián, Doktor Zsolt, Hornyák Csaba, Vidnyánszky Mátyás
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: 
Kiszemeltek: Katona Levente (Kecskeméti TE), Andoni López (Ponferradina  – Spanyolország), Iván Rodríguez (spanyol,  Antequera CF – Spanyolország), Anesztisz Vlahomitrosz (görög, PASZ Lamia – Görögország), Varga Ádám (Ferencváros) 
Távozók: Henrik Rönlöff Castegren (svéd, IK Sirius – Svédország), Brandon Domingues (francia-portugál, Real Oviedo – Spanyolország), Ferenczi János (FK Csíkszereda – Románia, szabadon igazolhatóként), Gonda Suicsi (japán, szabadon igazolható), Kocsis Gergő (szabadon igazolható), Krisztijan Malinov (bolgár, szabadon igazolható), Megyeri Balázs (ETO FC Győr, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe távozók: Vidnyánszky Mátyás (Mezőkövesd, ismét kölcsönbe)
Kölcsönből visszatértek klubjukhoz: Hegyi Krisztián (West Ham United – Anglia), Maurides (Maurides Roque Junior, brazil, FC St. Pauli – Németország), Arandjel Sztojkovics (szerb, Partizan Beograd – Szerbia) 
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Jorgo Pëllumbi (albán)

 

Legfrissebb hírek

Spanyolországba és Belgiumba adja kölcsön egy-egy játékosát az MTK – NS-infó

Labdarúgó NB I
3 órája

Németh András duplázott a Puskás Akadémiában; az Újpest kikapott a horvát rekordbajnoktól

Labdarúgó NB I
3 órája

A FTC nyert Lienzben, a DVTK vereséget szenvedett a cseh bajnokkal szemben

Labdarúgó NB I
6 órája

A CFR több millió euróból, a Paks ingyen igazolható játékosokból építkezik

Európa-liga
7 órája

Öt idény után visszatér a Sepsi OSK-hoz a Nyíregyháza kapusa

Labdarúgó NB I
8 órája

Távozott az Atlético világbajnoka; Bódi Ádám is Tiszakécskén folytatja – szerdai transzferhíradó

Minden más foci
11 órája

A Debrecen kölcsönvette a Ferencváros kapusát – hivatalos

Labdarúgó NB I
14 órája

Védőt igazolt a Debrecen és a Diósgyőr, 53 millióért sem engedik el a Serie A gólkirályát – keddi transzferhíradó

Minden más foci
2025.07.08. 21:10
Ezek is érdekelhetik