FTC: Ötvös is újra edzésben; valóban ajánlatot tettek Pululuért

PÓR KÁROLYPÓR KÁROLY
Vágólapra másolva!
2025.08.23. 10:46
null
Ötvös Bence (balra) a Qarabag elleni BL-selejtező első félidejében sérült meg (Fotó: Ladóczki Balazs/Mediaworks)
Jó hír a Ferencváros szurkolói számára, hogy a Qarabag ellen bokasérülést szenvedett középpályás, Ötvös Bence hamarosan újra bevethető lesz, a játékospiacon pedig az FTC valóban versenyben van a Konferencialiga előző idényének gólkirálya, az angolai-kongói Afimico Pululu szerződtetésének ügyében – utóbbi kapcsán a csatár lengyel klubjának elnöke, Ziemowit Deptula nyilatkozott.

 

A Ferencváros labdarúgócsapata az Instagramon posztolt arról, hogy a Qarabag elleni keddi BL-selejtezőn (1–3) bokasérülés miatt a szünetben lecserélt Ötvös Bence már jobban van (a szurkolók üzenhettek is a középpályásnak). Úgy tudjuk, már edzett is a sérülése óta (bár még nem végzett teljes értékű munkát), ami nem súlyos, így hamarosan vissza is térhet a pályára, nem kizárt, hogy már a párharc azerbajdzsáni visszavágóján pályára léphet. 

A ferencvárosi szurkolók számára jó hír még, hogy az FTC által közzétett fotókból kiderül, a sérülés miatt régóta hiányzó brazil Júlio Romao és az Eintracht Frankfurttól visszatért Lisztes Krisztián is az első csapattal készül.

A napokban a goal.pl híre alapján írtunk arról, hogy a Ferencváros ajánlatot tesz a lengyel Jagiellonia angolai-kongói csatáráért, a Konferencialiga előző kiírásában nyolc találattal gólkirály Afimico Pululuért. Azóta a lengyel klub elnöke, Ziemowit Deptula egy interjúban a 26 éves csatár helyzetéről is beszélt, aki egyébként nem először került képbe az FTC-nél.

Az elmúlt héten több ajánlatot is kaptunk, és nemcsak a Ferencvárostól. Hétfőn óta minden nap érkezik valami… Lassan elkezdjük a tárgyalásokat, meglátjuk, mi lesz belőle, ki mennyit hajlandó fizetni, Afimico hol akar játszani” – nyilatkozta Deptula a sport.interia.pl oldalon megjelent interjúban.


 

Legfrissebb hírek

Már nem Damir Krznar az Újpest FC vezetőedzője – hivatalos

Labdarúgó NB I
11 órája

Három góllal három pontot szerzett a Kazincbarcika ellen a Ferencváros

Labdarúgó NB I
15 órája

Demjén Patrik a 200. NB I-es meccsére készül

Labdarúgó NB I
22 órája

Sikeres műtéten esett át Botka Endre – kép

Labdarúgó NB I
23 órája

Krznar: Nem opció, hogy feladjam, még akkor sem, ha ez lenne a legkönnyebb

Labdarúgó NB I
Tegnap, 7:12

Vladimir Radenkovics marad a DVTK vezetőedzője

Labdarúgó NB I
2025.11.08. 21:10

Skribek gólja és gólpassza három pontot ért, a Zalaegerszeg másodszor nyert hazai pályán

Labdarúgó NB I
2025.11.08. 16:37

Szegeden nyert a Ferencváros, nyolcat vágott az ETO a női NB I-ben

Labdarúgó NB I
2025.11.08. 16:30
Ezek is érdekelhetik