Hahn János is tudja, sebzett vad érkezik Felcsútról

ZOMBORI ANDRÁSZOMBORI ANDRÁS
2025.09.27. 10:04
null
Hahn Jánostól várja a gólokat ma Bodnár György (Fotó: Czinege Melinda)
Hosszú kihagyás után ismét remek formában futballozik Hahn János, aki azt reméli, a Pakssal újabb emlékezetes, győztes meccset játszhat a Puskás Akadémia ellen.

Minden esélye megvolt a Paksi FC-nek arra, hogy a 7. fordulóban ötödik győzelmét is megszerezze a bajnokságban, még öt perccel a játékidő letelte előtt is vezetett Nyíregyházán, ám egy beívelésnél nem volt elég határozott a védelem, Bright Edomwonyi fejjel egyenlített, így a vendégjáték egy pontot hozott a konyhára. A paksiak vezető találatát a második játékrész elején Hahn János szerezte, aki az előző NB I-es idényt térdszalagszakadás miatt teljes egészében kihagyta, ám a nyári felkészülést követően remek formában tért vissza. A hétszeres válogatott támadó Kisvárdán (5–1) kétszer, az MTK Budapest (3–2) ellen pedig egyszer talált be, így már négy gólja van, éppen annyi, mint volt a sérülését megelőző 2023–2024-es idényben 24 bajnoki találkozón.

„Tipikus, válogatott szünet utáni formát mutattunk, jó lett volna megtartani az előnyünket, ugyanakkor összességében igazságos eredmény született – mondta a pénteki gyakorlást követően Hahn János.Három hét kihagyás után soha nem könnyű játszani, a Spartacus ellen sem volt az, közel jártunk a győzelemhez, de a döntetlennel sem lehetünk elégedetlenek. Ami engem illet, hosszú kihagyás után újra rendszeresen játszhatok, jól érzem magam, vannak helyzeteim és mellette a gólok sem maradnak el. Nem számítottam rá, hogy ennyire hamar felveszem a ritmust, egyre jobban jönnek vissza a különböző mozgások, minden a helyén van körülöttem. Természetesen a csapatnál nincs fontosabb, jó látni, hogy jönnek az eredmények.”

Szombaton sebzett vad érkezik Paksra, hiszen a Puskás Akadémia az utóbbi három bajnokiján csak egy pontot szerzett (hazai pályán 3–1-re kikapott a DVSC-től, Diósgyőrben 1–1-et játszott, majd 2–0-s vereség a Pancho Arénában az ETO-tól), ugyanakkor a mezőny egyik legerősebb játékoskeretével rendelkezik, ráadásul a futballja korántsem olyan gyenge, mint az utóbbi idők eredményei mutatják. Pakson nem szeretnék, ha éppen náluk találna magára, de azt is tudja mindenki, hogy az újabb győzelemért nagyot kell küzdeni. Amúgy talán mondani sem kell, Hahn János számára örök emlék egy csaknem öt évvel ezelőtti Puskás Akadémia elleni bajnoki: 2020. november 7-én élete meccsét játszotta, hiszen a 6–2-re megnyert összecsapás első négy hazai találatát ő szerezte, teljesítményét a Nemzeti Sport 10-es osztályzattal ismerte el.

„Nyilván jó visszagondolni arra a mérkőzésre, ám most arra figyelünk, hogy otthon tartsuk a pontokat – folytatta Hahn János. – Két nehéz találkozó vár ránk a válogatott szünet előtt, hiszen jövő héten a Ferencváros vendégei leszünk, szeretjük, várjuk ezeket a rangadókat. Még véletlenül sem mehetünk úgy neki a szombati párharcnak, hogy a Puskás Akadémia három bajnoki és egy kupameccsen maradt nyeretlen, már csak azért sem, mert nyilván most még jobban odateszi magát. Hazai pályán játszunk, folytatni akarjuk a jó sorozatunkat, méghozzá újabb győzelemmel!”

VÉLEMÉNY

Szappanos Péter, a Puskás Akadémia jelenlegi, a Paks korábbi kapusa a klub honlapjának: – Furcsa lesz Paksra visszatérni, remélem, jó érzésekkel fogadnak majd. Továbbra is nagyon sok játékossal tartom a kapcsolatot, szép emlékek fűznek a klubhoz, ám új fejezet kezdődött nyáron az életemben. A paksi támadók bárkit meg tudnak lepni, jól ismerem őket, de száz százalékban magunkkal kell foglalkoznunk, főleg ebben a helyzetben, amikor nem sikerültek az elmúlt mérkőzések. Rendkívül fontos bajnoki előtt állunk, fordulópont lehet a számunkra. 

LABDARÚGÓ NB I
8. FORDULÓ
Szeptember 26., péntek
Újpest FC–Nyíregyháza Spartacus FC 2–2
Szeptember 27., szombat
15.30: Zalaegerszegi TE FC–Kolorcity Kazincbarcika SC (Tv: M4 Sport+)
17.30: Diósgyőri VTK–Debreceni VSC (Tv: M4 Sport)
20.00: Paksi FC–Puskás Akadémia (Tv: M4 Sport)
Szeptember 28., vasárnap
14.15: MTK Budapest–Kisvárda Master Good (Tv: M4 Sport+)
18.00: ETO FC–Ferencvárosi TC (Tv: M4 Sport)

   
AZ ÁLLÁSMGyDVL–KGkP
  1. Paksi FC74319–10+915
  2. Debreceni VSC741211–10+113
  3. ETO FC63315–7+812
  4. Ferencvárosi TC632114–6+811
  5. MTK Budapest731313–13010
  6. Puskás Akadémia731310–12–210
  7. Kisvárda63127–9–210
  8. Újpest FC822412–1208
  9. Diósgyőri VTK714212–16–47
10. Nyíregyháza Spartacus813410–17–76
11. Kazincbarcika61146–12–64
12. Zalaegerszegi TE74310–15–54

 

 

Legfrissebb hírek

Hajnal Tamás szerint idén csak később alakul ki a Ferencváros végleges kerete

Labdarúgó NB I
12 perce

Hosszabbított Banai Dáviddal az Újpest – hivatalos

Labdarúgó NB I
1 órája

Négy kölcsönjátékosától elköszönt a DVTK

Labdarúgó NB I
5 órája

RangAdó Díjátadó: Vitális Milán a legjobb játékos, Borbély Balázs a legjobb edző

Labdarúgó NB I
19 órája

Dupla Tízes: jót tesz a magyar futballnak az ETO FC bajnoki címe?

Labdarúgó NB I
23 órája

Kovácsréti Márk: Amikor elhagyta a lábam a labda, éreztem, hogy ebből gól lesz

Labdarúgó NB I
Tegnap, 15:03

Corbu Máriusz: Mentálisan vett ki sokat belőlem az idény, jólesik most kicsit pihenni

Labdarúgó NB I
Tegnap, 14:38

Robbie Keane: Megerősödnek csapatok, változnak az erőviszonyok, ezt sajnos nekünk is el kell fogadnunk

Labdarúgó NB I
Tegnap, 10:27
Ezek is érdekelhetik