Katona Mátyás üzent a kórházból: Már jobban vagyok!

R. D. P.R. D. P.
2025.10.17. 12:45
null
Katona Mátyás nehéz heteket élt meg (Fotó: MTI/Ilyés Tibor)
Három héttel ezelőtt súlyos sérülést szenvedett Újpesten Katona Mátyás, aki egy ütközés után erős fájdalmakra panaszkodott, és le kellett cserélni a mérkőzésen. A középpályást a találkozó után kórházba szállították, ahol az orvosok hasnyálmirigy-repedést diagnosztizáltak nála.

A Nyíregyháza Spartacust erősítő Katona Mátyás elmondása szerint nagy megpróbáltatáson ment keresztül:

„Erős hasi fájdalmaim voltak, hánytam. A kórházban végül hasnyálmirigy-repedést diagnosztizáltak az orvosok. Fokozott megfigyelés alá kerültem, gyógyszereket kaptam, és nem ehettem, illetve ihattam semmit, szondával tápláltak. Egy héttel később egy kisebb beavatkozással leszívták a felgyülemlett folyadékot, és egy kis fémet építettek be, melyet később majd eltávolítanak. A műtét jól sikerült, és pár napja már ehetek is. Most már csak azt várom, hogy hazaengedjenek” – mondta a játékos a Szpari honlapjának.

Labdarúgó NB I
2025.10.01. 12:40

Nyíregyháza: kórházba került Katona Mátyás

A nyáron igazolt középpályást az Újpest elleni meccsen egy ütközés után kellett lecserélni, hasi sérülést szenvedett, de nincs életveszélyben.

A labdarúgó hozzátette, sokan keresték az elmúlt hetekben, de eleinte a beszéd is nehezére esett. Párja végig mellette volt, mindenben segítette a felépülés során.

„Kezdetben sétálni sem tudtam egyedül, annyira gyenge voltam. Látom a lábamon, hogy sok izmot veszítettem, ám szerencsére 8-10 napja már óvatosan ehetek, és jön vissza az erőm. Azt egyelőre még nem tudom, mikor edzhetek, de már nagyon hiányoznak a társak, az öltöző. Remélem, rövidesen találkozhatunk, és csak egy rossz emlék lesz ez a sérülés! Köszönöm a sok érdeklődést, és üzenem mindenkinek: már jobban vagyok!”

Katona jelenleg is a kórházban lábadozik, ám állapota folyamatosan javul, és bízik abban, hogy hamarosan ismét csatlakozhat társaihoz.

Legfrissebb hírek

Felkészülés: a Ferencváros legyőzte a Qarabagot Ausztriában

Labdarúgó NB I
4 órája

Kulcsember hagyta el a Fradit

Labdarúgó NB I
11 órája

Felkészülés: három góllal kikapott a Nyíregyháza cseh ellenfelétől

Labdarúgó NB I
2026.06.30. 20:10

Négy szakember érkezését jelentette be az ETO FC

Labdarúgó NB I
2026.06.30. 20:04

NB I: két idény után távozik a pályaedző a címvédőtől – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.06.29. 22:02

A ZTE védője a Qarabaghoz szerződik – NS-infó

Labdarúgó NB I
2026.06.29. 20:51

NB I: a ZTE FC bemutatta Filipe Celikkaya vezetőedző stábját

Labdarúgó NB I
2026.06.29. 13:09

Döntetlennel kezdte meg a Ferencváros az ausztriai edzőtábort

Labdarúgó NB I
2026.06.28. 20:03
Ezek is érdekelhetik