Skót élvonalbeli csapat szerződtetné az ETO FC fiatal támadóját – sajtóhír

T. Z.T. Z.
2025.10.27. 21:59
null
Huszár Marcell Skóciában folytathatja (Fotó: Kisalföld)
A leginkább a skót labdarúgás híreire specializálódott újságíró, Duncan McClean szerint az élvonalban szereplő, Keresztes Krisztiánt is foglalkoztató Dundee United fontolgatja az NB I-es ETO FC-t erősítő Huszár Marcellnek a szerződtetését.

Duncan McClean a hivatalos X-oldalán számolt be arról, hogy a Dundee United fontolóra vette, hogy a januárban szerződteti az ETO FC-ben szereplő Huszár Marcellt. A 20 éves támadóért értesülései szerint körülbelül 350 ezer fontot (155 574 825 forintot) fizetne a skót klub.

Az újságíró írt arról is, hogy amennyiben a felek megállapodnak egymással, akkor Huszár Marcell várhatóan hároméves szerződést köt majd a Dundee Uniteddel.

A fiatal játékosért állítólag korábban egy másik nagy múltú skót együttes, a KEK-győztes Aberdeen is érdeklődött, ám végül is visszalépett a szerződtetésétől.

Huszár Marcell ebben az idényben három találkozón lépett pályára az ETO FC színeiben az NB I-ben, két gólt szerzett, a 3. és a 4. fordulóban vette be a Zalaegerszeg és az MTK kapuját. 

 

Legfrissebb hírek

Tóth Rajmund: Nagyon csalódott lennék, ha nem jutnánk be a csoportkörbe

Labdarúgó NB I
40 perce

Egy góllal nyert Ausztriában a Honvéd felkészülési mérkőzésen

Labdarúgó NB I
16 órája

Megvan az ETO FC BL-kerete, Benbuali is készülhet a Víkingur ellen

Bajnokok Ligája
19 órája

Utánpótlás-válogatott védővel erősített a Paks

Labdarúgó NB I
21 órája

Megműtötték a paksi védőt – tavasszal futballozhat

Labdarúgó NB I
23 órája

Vitális Milán: Nem változik sokat a játékunk Efraín Juárezzel

Labdarúgó NB I
23 órája

Felkészülés: egy góllal kikapott skót ellenfelétől a Paks

Labdarúgó NB I
2026.07.02. 19:46

Csinger Márk marad a bajnok ETO FC-ben – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.07.02. 18:47
Ezek is érdekelhetik