A családjukért is játszanak – rögös út van a ZTE braziljai mögött
– Rengeteg brazil futballista szegénységben nő fel, s a futball jelenti az egyetlen kitörési lehetőséget. Az önök története hogyan kezdődött?
Joao Victor: – Már gyerekkoromban a futball volt a szenvedélyem, nagyon hálás vagyok a sorsnak, hogy manapság a labdarúgás által segíteni tudok a családomnak, s ételt adni nekik. Tizenkét évesen a Santoshoz mentem próbajátékra, a családom anyagilag nem engedhette meg magának az utat, ezért egyedül utaztam el Sao Paulóba. Két hét után eltanácsoltak, de gyorsan jött egy újabb lehetőség a Fluminensénél. Ott is nemet mondtak, és ezután el akartam engedni a futballt, nagyon elkeseredtem. A családom segített át a nehéz időszakon, az unszolásukra nem adtam fel. A Sport Reciféhez kerültem, ahol egy évet töltöttem, de onnan is elküldtek. A városi rivális Náutico szakemberei azonban láttak játszani, s átigazoltak. Minden reggel két busszal és egy metróval utaztam edzésre, nem kaptam pénzt, s a szüleim nem tudtak tovább anyagilag támogatni, így csupán három hónapig voltam ott. Aztán egy családi barát intézett a Cearánál próbajátékot, megfeleltem, szerződtettek. Ez volt az a pont, ahol hatalmas változás jött az életembe. Nem sokkal később már a brazil U17-es válogatottban találtam magam. Hihetetlen volt.
Maxsuell Alegria: – Szülővárosomban, Goiásban nem volt sok lehetőség, szinte minden gyerek az utcán focizott, így én is. Tízéves voltam, amikor apukám egyik barátja szólt, menjek a helyi csapathoz próbajátékra, ahol megfeleltem, két évig maradtam. A Fluminense hívott, de sajnos nem voltunk olyan anyagi helyzetben, hogy önerőnkből megoldhattuk volna a költözést, így egy ügynök segített nekem és apámnak. Két hétre mentünk, szerény körülmények között éltünk, majd visszamentem befejezni az általános iskolát. Ezt követően visszatértem Rióba, ahol szintúgy kicsi lakásban éltünk, a földön aludtunk egy rossz minőségű matracon, s volt egy apró hűtőnk. A klubnál hormoninjekció-kezelést írtak elő, hasonlót, mint amilyet Lionel Messi kapott. Nagyon drága volt, nem engedhettük meg magunknak, így édesapám rengeteget dolgozott azért, hogy állami támogatás útján jussunk hozzá a gyógyszerhez. Minden este be kellett adni az injekciót, korábban évi három centit nőttem, azonban ennek hatására évi tízet. Két év múlva a Fluminense lemondott rólam, elkeseredtem, ugyanis mindent egy lapra feltéve utaztunk Rióba édesapámmal. Ismét a nullára kerültem, egyedül kellett tovább edzenem, képeznem magam, majd lehetőséget kaptam a Nova Iguacu csapatánál.
Daniel Lima: – Kilencévesen kezdtem, s már akkor két motivációm volt: az egyik, hogy profi futballista legyek, a másik, hogy ezáltal tudjak segíteni a családomnak. Már fiatalon észrevettem a fociban rejlő lehetőséget, amikor pedig tizenhat évesen szerződtetett a Vila Nova, azt gondoltam, az álmom valósággá válhat. Kezdtek élesre fordulni a dolgok, kaptam egy kis pénzt, amit hazaadtam a családomnak. Tudtam, hogy keményen kell edzenem azért, hogy a családomnak még jobban tudjak segíteni. Gyorsan fel kellett nőnöm, mindennap fél ötkor keltem, négy busszal jutottam el edzésre. Brazíliában rengeteget gyerek profi futballista akar lenni, s én tudtam, hogy ezt a lehetőséget meg kell ragadnom.
Diego Borges: – A testvérem is focizott, a családban mindig is jelen volt a labdarúgás, így kerültem tizenhat évesen a Ferroviáriához. Ott kezdődött minden, távol a szeretteimtől, idegenekkel kellett összeköltöznöm. Hiányzott a család, a baráti kör, de mindvégig tudtam, mi a célom, miért kell erősnek maradnom.
– Mindannyian más-más utat jártak be, de a brazil pályafutásukból mit emelnének ki?
J. V.: – Tizenhat esztendősen a Cearánál együtt dolgoztam Dorival Júniorral, a korábbi brazil szövetségi kapitánnyal. Rengeteg tanáccsal látott el, sokat beszélgettünk, kedves ember, jó szívvel gondolok vissza rá. Sajnos sérülések hátráltattak, ráadásul sűrűn váltott edzőt a csapat, így kölcsönben Japánba kerültem. Távol a családomtól nem volt könnyű, de jól éreztem magam az Oszakánál. Visszatértem a Cearához egy évre, majd jött a ZTE ajánlata.
M. A.: – Nem sokkal korábban még a negyedosztályú Nova Iguacuban szerepeltem, majd hirtelen a Vascóban találtam magam, ahol olyan játékosok lettek a csapattársaim, mint Dimitri Payet vagy Philippe Coutinho. Korábban csak a tévében láttam őket, sokat tanultam tőlük, kedvesek voltak.
D. L.: – A profiként szerzett első gólom és az első címem emlékezetes marad. Az Atlético Goianiensével kétszer is megnyertem a regionális bajnokságot, azaz a Campeonato Goianót.
D. B.: – Tizennyolc évesen a Santoshoz kerültem, s minden egyes alkalommal, amikor beléptem az edzőközpontba, átéreztem a klub történelmét, tudatában voltam, mekkora játékosok indultak útnak erről a helyről. Ebben a csapatban lett legenda Pelé, de ott van Neymar is, aki most is itt játszik. Sőt, sok esetben együtt edzettem Neymarral, akit kedvesnek és szerénynek ismertem meg, mindig adott tanácsokat nekünk, fiataloknak. Ő a mai napig hatalmas példakép a braziloknak.
– Most Magyarországon játszanak: meglepte önöket a ZTE ajánlata?
J. V.: – Minden brazil arról álmodozik, hogy Európában játsszon, ezért nem sokat gondolkodtam a ZTE ajánlatán. Nem tudtam semmit az országról, a bajnokságról és a klubról sem, de rögtön igent mondtam. Mivel Japánban már légióskodtam, gyorsan akklimatizálódtam, bár Magyarországon most elég hideg van… Nagyszerűen érzem itt magam, kedvesek az emberek, finomak az ételek, azonban a nyelv nehézséget okoz.
M. A.: – Boldogsággal töltött el az ajánlat, de egyben féltem is, ugyanis ez az első alkalom, hogy elhagyom Brazíliát. Semmit sem tudtam az NB I-ről, de mára egyértelmű, hogy erős a bajnokság, kitűnő játékosokkal.
D. L.: – Nagyon tetszett a projekt, ami Zalaegerszegen indult, s hogy a fiatalok megkapják a lehetőséget. Nehéz olyan klubot találni, amelyben tudnak bánni a fiatalokkal, és útra léphetnek az európai karrierépítés felé. Ott volt előttem Dénes Vilmos példája, aki Zalaegerszegről került Belgiumba. Láttam, hogy a klub segít az előrelépésben, az ő szerződése jó visszaigazolás volt nekem.
D. B.: – Amikor megkaptam a ZTE ajánlatát, fellélegeztem, ugyanis nehéz időszakot tudtam magam mögött. Sérülések hátráltattak, folyamatosan edzőt váltottak az előző csapatomnál, szóval rögtön igent mondtam, s nem bántam meg.
Futballvágy – Vincze András jegyzete
| NS-SZAKÉRTŐ |
 Damián Pedrosa, a ZTE FC ügyvezető elnöke: – Rendkívüli elszántság és erő szükséges ahhoz, hogy valaki Brazíliából eljusson Európába, és ők mindannyian bizonyítottak. Hittek magukban, keményen dolgoztak, és óriási áldozatokat vállaltak azért, hogy ma Zalaegerszegen legyenek. Sokan talán nem is sejtik, mennyi munka áll mögöttük, ezért fontosnak tartom hangsúlyozni, milyen nehéz utat jártak be ilyen fiatalon. Remek játékosok és kiváló emberek, biztos vagyok benne, hogy továbbfejlődnek, és nagyon remélem, hogy elérik a kitűzött céljaikat. |
– Milyen az élet Magyarországon, van bármi, ami meglepőnek bizonyult?
J. V.: – Kicsit zavar a hideg, de tudok hozzá alkalmazkodni, igaz, hiányzik, hogy most is pólóban sétálhassak az utcán.
M. A.: – Rögtön a focival kezdenék, nagyon meglepett a bajnokság színvonala. Nagyszerű csapatok és játékosok vannak az NB I-ben, ezt nem gondoltam volna.
D. L.: – Néhány brazil étel hiányzik, de feltűnő, milyen tisztaság van itt. Az időjárás teljesen más, de hozzá lehet szokni. Ami az NB I-et illeti, sokkal nagyobb hangsúly van a taktikán, mint Brazíliában. Otthon a játékosok gyakran változtatják a pozíciójukat, itt azonban nagyon fontos a taktikai fegyelmezettség.
D. B.: – Nagyon nehéz a magyar nyelv, alig lehet érteni. Ami meglepett, hogy mennyire komolyak az emberek. Brazíliában szinte mindenből viccet csinálnak, rengeteg a poénkodás, itt jóval kevesebb. Engem az infrastruktúra lepett meg. Modernek a stadionok és az edzőpályák, kiváló minőségű gyepen játszunk minden hétvégén.
– Az NB I-ben van olyan csapat, játékos, előfordult olyan szituáció, amely maradandó élményt jelentett?
J. V.: – Amikor az Újpest ellen játszottunk, a portugál játékosok dicsértek minket, azt mondták, jó az irány, maradjunk ezen az úton, mert úgy látják, jó csapat alakul a ZTE-nél. A Ferencváros elleni meccsen Cadu mondta el ugyanezt. Ő egyébként nemcsak remek játékos, nagyszerű ember is. Ami a csapatokat illeti, nekem a Debrecen tűnik nagyon erősnek.
M. A.: – Két ferencvárosi játékost emelnék ki, Naby Keitát és Cadut. Mindkettő kiemelkedő képességű futballista.
D. L.: – Az eddigiek alapján a legjobban Bognár István játéka tetszett. Látszik, hogy van esze a futballhoz, ráadásul nagyszerűen passzol. Nagyon bennem maradt a Nyíregyháza elleni mérkőzés, az ott történtek. A gólom után egyáltalán nem a hazai szurkolókat szándékoztuk feldühíteni, a kamerának táncoltunk, de belátom, nem voltunk elég figyelmesek. Ezt követően feszült lett a hangulat, ami rányomta a bélyegét a mérkőzésre. Sajnos még a meccs után is nagyon sok bántó, rasszista megjegyzést kaptunk.
D. B.: – A Ferencváros kiváló csapat, nagy fegyvertény, hogy győzni tudtunk az otthonában. Nekem Gruber Zsombor játéka tetszik, tehetséges, jó futballista.
– Melyek a rövid és hosszú távú terveik – kezdjük azzal, hogy mivel lennének elégedettek az idény végén?
J. V.: – A legfontosabb a bennmaradás, és legalább tíz gólt szeretnék szerezni.
M. A.: – Hiszek benne, hogy az idény végén meglesz az európai kupaindulás. Ami engem illet, olyan teljesítményt szeretnék nyújtani, amivel a ZTE is elégedett lesz.
D. L.: – A Zalaegerszegnek jóval magasabb pozícióban van a helye, azt várom, hogy nem a kiesés ellen harcolunk. Fontos, hogy igazi családdá váljunk, és jó úton is indultunk el. Sokkal több gólt akarok szerezni, mint eddig, elvégre csatárként ezt várják el tőlem.
D. B.: – Nekem is fontos, hogy remek közösség legyen a miénk, s a pályán belül és kívül is jó kapcsolatot ápoljak a társaimmal. Ehhez jók a csapatépítő programok, például a Fradi elleni meccs előtt barbecue-partin vettünk részt, ami nagyszerűen sikerült. Védőként a gólok megakadályozása a feladatom, de az ellenfél kapuja előtt is érvényesülni szeretnék, s legalább négy gólt szereznék.
– És hosszú távon mi lenne a csúcs?
J. V.: – A legnagyobb álmom a Premier League, de tudom, hogy ezért kőkeményen kell dolgoznom.
M. A.: – Mindig a Bajnokok Ligájában akartam játszani, ezt teszem az első helyre.
D. L.: – Már gyerekként voltak álmaim, a legnagyobb az, hogy világbajnokságon játszhassak. Tudom, sokak szerint ez nem reális, tudom, hogy irgalmatlanul nehéz, de ezért dolgozom.
D. B.: – Lépésről lépésre szeretnék haladni a pályafutásomban, a csúcs a Bajnokok Ligája-szereplés lenne.
Leandro a legsikeresebb brazil Magyarországon |
 A négy zalaegerszegi játékos mellett jelenleg további két brazil futballista légióskodik az NB I-ben, mindketten a Ferencvárost erősítik. Júlio Romao idén februárban érkezett a Qarabagtól, míg Cadu a nyáron csatlakozott a Viktoria Plzentől. |
