Bánáti Kevin: Az ETO még nem érte el a plafont

MOHAI DOMINIKMOHAI DOMINIK
Vágólapra másolva!
2025.12.05. 14:08
null
Bánáti Kevin ösztönösen futballozik, de tudatosan készül arra, hogy hatékonyabban rúgja kapura a labdát (FOTÓ: CZINEGE MELINDA)
Amíg támadótársai hetente ötvenszer, Bánáti Kevin olykor hetvenszer lő kapura, s meg is látszik: a labdarúgó NB I-ben szereplő ETO FC 20 éves támadója megnövekedett lövésszámai és góljai hátterében apró helyváltoztatás áll.

Kapufa, gól: Bánáti Kevinnek furcsa rituálén kell átesnie, hogy gólt szerezzen, múlt szombaton az MTK Budapest ellen néhány méterről óriási erővel találta el a lécet, hogy aztán néhány perccel később elvarrja a szálakat pályafutása második NB I-es találatával (meg nem adott találata is volt a 3–0-s meccsen). Szerdán a Kazincbarcika ellen az első félidőben lőtte szét a lécet, a 60. percben pedig rendkívül fontos gólt fejelt 1–1-nél. Az ETO a 3–1-es diadallal felugrott a dobogóra, s már készülhet a vasárnapi visszavágóra.

„Ilyenkor nem jár szabadnap, annyi az eltérés a megszokott heti munkától, hogy regenerációs munkát végzünk, aki pedig kevesebbet, vagy egyáltalán nem játszott, nagyobb terhelést kap – avatta be a remek formába lendülő Bánáti Kevin a győri munka részleteibe lapunkat. – Összességében azt kaptuk a Kazincbarcikától, amire számítottunk, az élő tapasztalat csak segít a vasárnapi összecsapásra."

Bánáti Kevin már az előző idény elejétől az NB I-es csapat vérkeringésébe tartozik, idén tavasszal vált alapemberré, jobbszélső létére csak egy gólja és egy gólpassza volt az Újpest elleni 3–0-s sikerig. Fiatal kora mellett fontos tényező, hogy a 20 éves játékos a Fehér Miklós Akadémián leginkább a középpálya tengelyében futballozott. Az elmúlt négy meccsén két gólt szerzett és egy gólpasszt is adott, a hirtelen változás egyáltalán nem véletlen. Szakmai partnerünk, a Cube hőtérképein is látszik, hogy sokkal inkább a középső területen kéri el a labdát: az Újpest ellen a bal oldalon futballozott, ott szinte magától értetődő, hogy Daniel Stefulj a vonal melletti területet uralja hátvédként, ez pedig megkönnyíti a szélsőnek, hogy beljebb helyezkedjen. Arról érdeklődtünk, hogy kérés vagy saját belátás szerint kezdett el a jobb oldalon is beljebb mozogni.

 

„Valóban így van, próbálom már úgy elkérni a labdát, hogy ne messze a kaputól kelljen elindulnom vele, így gólt szerezni is könnyebb. Lehet, az ösztöneim is azt súgják a középpályás múltam miatt, hogy a sorok között érdemes felvenni a labdát. Nagy hangsúlyt fektetek arra, hogy a lehető legjobb pozícióban kerüljek játékba, és onnan lőjek, vagy kombinációkat kezdeményezzek. A stábtól mankókat kapunk az edzéseken, hol érdemes játékba avatkozni, hol lesz terület az adott ellenfél ellen, de meccsen belül nekünk kell eldönteni, mi a legmegfelelőbb megoldás, hol tudom a legjobban segíteni a támadást. Nem kötik meg a kezünket olyan értelemben, hogy neked itt és itt kell helyezkedned mindig. Nagyon jó érzéssel tölt el az elmúlt pár meccs, örülök, hogy az ősz eleji sérülésem után formába lendültem, és amíg lehet, igyekszem ezt megtartani, tovább javítani. A stáb minden bizalmat megad a fejlődésemért."

A játékos azt is elmondta, hogy a videóelemzések sokat segítenek neki, és az, hogy a befejezésekkel az edzéseken túl is foglalkozik. Borbély Balázs az MTK elleni győzelmet követő sajtótájékoztatón elmondta, minden edzésen csak a befejezésekre tíz-tizenöt percet szánnak, Bánáti Kevinnek ez sem elég: „Elraktározom magamban, amiket a videókon bemutatnak, de nem elég, hogy jó pozíciót vegyek fel a kapu előtt, a befejezésekre is külön figyelmet fordítok. Van egyéni képzőm, akivel megbeszéljük, hogy az edzésen kívül tíz-tizenöt percet kinn maradok, s amíg valaki az adott héten ötvenszer lő kapura, én mondjuk hetvenszer. Sokat számít az a plusz negyedóra, jönnek is a gólok. Lényeges, és látszik is, hogy tapasztaltabb vagyok, amiért folyamatosan játszom. A tavaszhoz képest hatalmas különbség, hogy kettő helyett mondjuk nyolc hónapja vagyok stabilan a pályán, ilyen fiatal korban ez a legfontosabb."

Az ETO hosszú idő után újra fellépett a dobogóra, gólkülönbségével (+14) és várható gólkülönbségével (a várható gólok és a várható kapott gólok különbsége, amely +0.95) csak a Ferencváros (a Kisvárda elleni mérkőzés előtt +13 és +1.04 volt a két adat) vetekszik. Bánáti Kevin szerint így is van még lehetőség a fejlődésre.

„Hosszú még nagyon a bajnokság, fejlődhetünk még bőven, nem közelítettük meg a plafonunkat. Remélem, ez tavaszra kijön, és az első három hely valamelyikén végezhetünk. A realitás talaján kell maradni, s annak ellenére, hogy tudjuk, hogy néz ki a tabella, hétről hétre akarjuk kihozni a maximumot a meccsekből. Nehéz megmondani, miben nyilvánulhat meg a fejlődés, talán jobb lehet az összeszokottság, több gólt szerezhetünk, de az aranyérem egyelőre nem jelent prioritást.”

NB I
16. FORDULÓ
Szombat
12.30: Diósgyőri VTK–Nyíregyháza Spartacus FC (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!
14.45: Debreceni VSC–Puskás Akadémia FC (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n! 
17.00: Paksi FC–MTK Budapest (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!
Vasárnap
13.15: ETO FC–Kolorcity Kazincbarcika SC (Tv: M4 Sport+) – élőben az NSO-n!
17.00: Ferencvárosi TC–Kisvárda Master Good (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n! 
19.30: Újpest FC–Zalaegerszegi TE FC (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!

AZ ÁLLÁS

M

Gy

D

V

L–K

Gk 

  1. Ferencvárosi TC

15

8

4

3

31–17

+14 

28 

  2. Debreceni VSC

15

8

4

3

25–19

+6 

28 

  3. ETO FC

15

7

5

3

30–16

+14 

26 

  4. Paksi FC

15

6

6

3

32–24

+8 

24 

  5. Kisvárda

15

7

2

6

18–23

–5 

23 

  6. Puskás Akadémia

15

6

4

5

21–20

+1 

22 

  7. MTK Budapest

15

6

2

7

28–29

–1 

20 

  8. Zalaegerszegi TE

15

5

4

6

23–22

+1 

19 

  9. Újpest FC

15

4

4

7

21–26

–5 

16 

10. Diósgyőri VTK

15

3

6

6

21–27

–6 

15 

11. Nyíregyháza Spartacus

15

3

5

7

18–29

–11 

14 

12. Kazincbarcika

15

3

2

10

15–31

–16 

11 

 

 

Legfrissebb hírek

Ősszel újra robog a Loki – de tavasszal hol áll meg?

Labdarúgó NB I
3 órája

Katona Levente: Visszavágnánk az augusztusi vereségért

Labdarúgó NB I
4 órája

A Ferencváros kisvárdai sikerével a tabella élére állt

Labdarúgó NB I
20 órája

Szatmári Csaba: A Nyíregyháza elleni bajnoki „a” meccs

Labdarúgó NB I
Tegnap, 14:34

Egy mérkőzésre tiltották el az MTK fiatal középpályását

Labdarúgó NB I
Tegnap, 13:24

Kuttor a helyzetkihasználásra, Borbély a talajra panaszkodott a Barcika–ETO meccs után

Labdarúgó NB I
Tegnap, 10:18

A Paks hosszabbított a fiatal középpályásával

Labdarúgó NB I
Tegnap, 9:59

Kilencéves emlék: Molnár Gábor gólt lőtt Dibusz Dénesnek

Labdarúgó NB I
Tegnap, 7:35
Ezek is érdekelhetik