Zárt védelem, nyitott kérdés: mit lép a Puskás Akadémia a Nagyerdőben?

BORSOS LÁSZLÓBORSOS LÁSZLÓ
Vágólapra másolva!
2025.12.06. 10:04
null
Lukács Dániel (jobbra) augusztusban gólt lőtt a DVSC ellen, a válogatott támadó most is gondot okozhat a debreceni védőknek (FOTÓ: PFLA.HU)
A labdarúgó NB I-ben Puskás Akadémia ebben az idényben főként Lukács Dániel góljaira számíthat az NB I-ben, a felcsútiak a DVSC otthonában kapaszkodnának az élmezőnyhöz, csakhogy a rendkívül szervezetten védekező Loki ellen ez nem ígérkezik egyszerű feladatnak.

 

 

Valamit ki kell találnia a Puskás Akadémia szakmai stábjának, hiszen úgy tűnik, túlzottan ki van szolgáltatva Lukács Dániel formájának. A 29 éves csatár – az újpesti Aljosa Matkóval és a győri Nadir Benbualival holtversenyben – az NB I góllövőlistájának második helyén áll kilenc találattal, teljesítményével kivívta Marco Rossi szövetségi kapitány bizalmát, csakhogy az immár ötszörös válogatott mozgékony támadón kívül a felcsútiaknak egyelőre nincsenek olyan játékosai, akik képesek lennének hátukra venni az együttest. Az előző évadban tíz gólig jutó Lamin Colley meg sem közelíti korábbi mutatóját, a nyitó forduló óta nem volt eredményes. A nyáron szerződtetett Németh Andrásnak sem sikerült formába lendülnie, a négyszeres válogatott éknek éppúgy egy gólja van, mint az előző kiírást tizenkettővel záró Nagy Zsoltnak – igaz, ő rendre bal oldali szélsőként futballozik. A jobb szélen Dárdai Pál mutat javuló formát, a legutóbbi fordulóban szép mozdulattal vette be a Ferencváros kapuját, ám három góljával együtt sem feltétlenül neveznénk a PAFC húzóemberének.

A Puskás Akadémiának ebben az évadban a védekezéssel is meggyűlik a baja, több jó minőségű helyzetet enged kidolgozni ellenfeleinek, mint az előző idényben. Márpedig mind védekezésben, mind támadásban a legjobbját kell nyújtania, ha szombaton hárommal szeretné gyarapítani pontjainak számát, hiszen Debrecenbe utazik. A Loki minden várakozást felülmúlva második a tabellán, csupán kevésbé jó gólkülönbsége miatt szorult az éllovas Fradi mögé. Az ősszel rendezett kilenc fordulóban tizen­nyolc pontot szerzett, csupán egyszer, az MTK Budapest vendégeként maradt alul, legutóbbi öt bajnokija közül négyet megnyert – múlt pénteken a Nyíregyháza elleni keleti rangadót húzta be 3–0-val.

Sergio Navarro vezetőedzőnek hazájában, Spanyolországban nagyra tartják a hozzáértését, szakmája legjobbjai közé sorolják (két héttel ezelőtt minden hely elkelt arra a módszertani vezetői mesterkurzusra, amelyet a Spanyol Labdarúgó-szövetség szervezett a madridi Camilo José Cela Egyetemen az ő részvételével), ám arra kevesen számítottak, hogy az elsősorban az utánpótlásfutballban szerzett tapasztalatait Magyarországon ilyen mértékben kamatoztatja. A világ egyik legjobb akadémiájának tartott bilbaói Lezamát korábban éveken át irányító szakember kockázatkerülő, pragmatikus futballja érvényesül az NB I-ben: annak ellenére, hogy a Loki keveset birtokolja a labdát (átlagban 45.3 százalékban), játékban nem domináns,  várhatógól-mutatója pedig alig jobb az utolsó helyezett Kazincbarcikáénál (1.26-os xG), rendkívül eredményes, amit leginkább a rendkívül szervezett védekezésének, jó helyzetkihasználásának, hatékony kontrajátékának, valamint Varga Ádám klasszis kapusteljesítményének köszönhet.

Augusztusban hiába volt a Puskás Akadémia futballja kezdeményezőbb és alakított ki több helyzetet a felcsúti együttes, a DVSC elvitte a három pontot a Pancho Arénából – kérdés, ezúttal milyen taktikát talál ki Hornyák Zsolt vezetőedző és fel tudja-e őrölni a Nagyerdőben rendre jól záró debreceni védelmet.

NB I
16. FORDULÓ
December 6., szombat
12.30: Diósgyőri VTK–Nyíregyháza Spartacus FC FC (Tv: M4 Sport+) – élőben az NSO-n!
14.45: Debreceni VSC–Puskás Akadémia FC(Tv: M4 Sport+) – élőben az NSO-n!
17.00: Paksi FC–MTK Budapest (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!
December 7., vasárnap
13.15: ETO FC–Kolorcity Kazincbarcika (Tv: M4 Sport+) – élőben az NSO-n!
17.00: Ferencvárosi TC–Kisvárda Master Good (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!
19.30: Újpest FC–Zalaegerszegi TE FC (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!

AZ ÁLLÁS

M

Gy

D

V

L–K

Gk 

  1. Ferencvárosi TC

15

8

4

3

31–17

+14 

28 

  2. Debreceni VSC

15

8

4

3

25–19

+6 

28 

  3. ETO FC

15

7

5

3

30–16

+14 

26 

  4. Paksi FC

15

6

6

3

32–24

+8 

24 

  5. Kisvárda

15

7

2

6

18–23

–5 

23 

  6. Puskás Akadémia

15

6

4

5

21–20

+1 

22 

  7. MTK Budapest

15

6

2

7

28–29

–1 

20 

  8. Zalaegerszegi TE

15

5

4

6

23–22

+1 

19 

  9. Újpest FC

15

4

4

7

21–26

–5 

16 

10. Diósgyőri VTK

15

3

6

6

21–27

–6 

15 

11. Nyíregyháza Spartacus

15

3

5

7

18–29

–11 

14 

12. Kazincbarcika

15

3

2

10

15–31

–16 

11 

 

 

Legfrissebb hírek

NB I: DVTK–Nyíregyháza Spartacus FC

Labdarúgó NB I
55 perce

Gyurkits Gergő: A legfontosabb, hogy játsszuk a saját játékunkat, ami hozta az eredményeket

Labdarúgó NB I
1 órája

Bódog Tamás: Jó érzéssel gondolok a miskolci hónapokra

Labdarúgó NB I
4 órája

Tizenkét éve nem szerepelt ilyen jól a Loki; Hornyákkal az egyik leggyengébb idényét futja a Puskás Akadémia

Labdarúgó NB I
4 órája

Három-három debreceni, diósgyőri és paksi labdarúgó került be az 5. forduló álomcsapatába

Labdarúgó NB I
6 órája

Bánáti Kevin: Az ETO még nem érte el a plafont

Labdarúgó NB I
23 órája

Ősszel újra robog a Loki – de tavasszal hol áll meg?

Labdarúgó NB I
Tegnap, 13:01

Katona Levente: Visszavágnánk az augusztusi vereségért

Labdarúgó NB I
Tegnap, 11:45
Ezek is érdekelhetik