Naby Keita végleg a Ferencváros játékosa lett – hivatalos

A Ferencváros hivatalos honlapján jelentette be, hogy Naby Keita végleg a klub játékosa lett. A Bajnokok Ligája-győztes középpályás 2024 decemberében kölcsönjátékosként érkezett, és most már végleg a zöld-fehérek játékosának tekinthető.
A magyar bajnok közleményében emlékeztetett arra, hogy Keita 2024 decemberében igazolt kölcsönbe a csapathoz, amelyet 28 tétmérkőzésen erősített azóta. Az előző idényben bajnoki címet ünnepelhetett, az NB I-ben eddig 20 mérkőzésen szerepelt, és öt gólpasszt osztott ki. Két BL-selejtezőn és öt Európa-liga-mérkőzésen is is pályára lépett az alapszakaszban a Ferencváros színeiben.
A német Bild beszámolója szerint 2027-ig szóló szerződést kötött a Ferencvárossal, amely ingyen szerezte meg a Werder Brementől. A lap idézte a brémai klub sportigazgatóját, Clemens Fritzet is: „A kölcsönszerződés lejárta után most találtunk egy olyan megoldást, amely minden érintett fél számára kielégítő. Minden jót kívánunk Nabynak a jövőre nézve.”
„Mióta itt vagyok, büszkeséggel tölt el, hogy a Fradi-család tagja lehetek – mondta el a Fradi Médiának Naby Keita. – Mindent meg fogok tenni azért, hogy a legjobbamat nyújthassam ezért a klubért. A legfontosabb számomra a jelen, a csapat, mindenki, aki sikeres tavaszi szezont akar elérni a Fradiban. Természetesen bajnokok akarunk lenni, ez a célunk, s minél messzebb akarunk jutni az Európa-ligában is.”
Hajnal Tamás, a Ferencváros sportigazgatója szerint a guineai játékos áldozatot hozott azért, hogy a zöld-fehéreknél tudjon futballozni: „Ebben az évben, amit nálunk töltött, láttuk már nagy részben, hogy milyen teljesítményre képes. Azt is tudtuk, hogy szívesen maradna nálunk, de természetesen ennek vannak olyan pénzügyi részletei is, amit azért nem volt egyszerű összehangolni. Ebben mindenki szerepet játszott, Naby is áldozatot hozott azért, hogy a Fradiban tudjon szerepelni.”
TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A FERENCVÁROSNÁL
Érkezők: Mariano Gómez (argentin, FC Zürich – Svájc), Naby Keita (guineai, kölcsön után végleg)
Kölcsönbe érkezők: –
Kölcsönből visszatértek: Shadirac Chyreme Say (ghánai, AC Oulu – Finnország), Varga Ádám (Debreceni VSC)
Kölcsönből visszatérhet: Kaján Norbert (FK Csíkszereda – Románia)
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: –
Kiszemeltek: Elton Acolatse (holland-ghánai, Diósgyőri VTK), Franko Kovacevic (horvát, Celje – Szlovénia), Nardin Mulahusejnovic (bosnyák, Noa – Örményország)
Távozók: Dhonata* (Dhonata Tavares de Oliveira, brazil, Botafogo-PB – Brazília), Varga Barnabás (AEK Athén – Görögország)
Kölcsönbe távozók: Varga Zétény (Diósgyőri VTK)
Kölcsönből visszatérhet klubjához:
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Ismaël Aaneba (francia-marokkói), Fortune Bassey (nigériai), Alekszandar Pesics (szerb, Amedspor – Törökország), Tóth Alex (AFC Bournemouth – Anglia, Lazio – Olaszország)








