Kubatov Gábor: „Egyetlen magyar csapat sem ad el nekünk játékost” – értük tehetett ajánlatot a Fradi

P. K.P. K.
Vágólapra másolva!
2026.01.14. 08:34
null
Kubatov Gábor és Hajnal Tamás sportigazgató hiába csábított volna több magyar játékost a Ferencvárosba, klubjaik elutasították az FTC ajánlatát (Fotó: fradi.hu, archív)
A Ferencváros elnöke, Kubatov Gábor a Facebookon közzétett posztjában arról írt, hogy ezen a télen négy magyar játékosért tettek NB I-es kluboknak összességében rekord magas ajánlatot, de egyik hazai csapat sem fogadta azt el.

 

„Szerettük volna visszaforgatni a pénzünket a magyar futballba. Négy magyar játékosért a hazai viszonyok között rekord magas, közel 5 millió eurós (azaz 2 milliárd forintos) vételi ajánlatot tettünk. A komoly szándékunk ellenére sem ad el nekünk játékost egyetlen magyar csapat sem” – írta kedd esti Facebook bejegyzésében a Ferencváros elnöke, Kubatov Gábor.

Információink szerint, illetve az eddig megjelent sajtóhírek alapján a négy játékos: a szerb-magyar kettős állampolgárságú Miljan Krpics (ETO FC), Lukács Dániel (Puskás Akadémia), Szűcs Tamás (Debreceni VSC) és Vitális Milán (ETO FC).

Lukáccsal kapcsolatban a múlt héten a Nemzeti Sport Online-on már írtunk a Ferencváros ajánlatáról, míg Vitális esetében az ügynöke, Filipovics Vladan nyilatkozott az FTC ajánlatáról. Szűcs Tamás kapcsán múlt héten jeleztük, hogy külföldi és egy NB I-es ajánlatot is kapott érte a DVSC, úgy tudjuk, a hazai ajánlat a Ferencvárostól érkezett, de a középpályás a szerződéshosszabbítás mellett döntött. A szerb Sportklub pedig a hét elején írt arról, hogy az FTC 1.5 millió euróról, plusz 500 ezer eurós bónuszról szóló ajánlatot tett az ETO-nak a szerb-magyar védekező középpályásért, Miljan Krpicsért (a Transfermarkt által becsült piaci értéke 400 ezer euró), de a bajnokságban a ferencvárosiak közvetlen riválisának számító, a tabellát jelenleg vezető győriek ezt nem fogadták el. 

Úgy tudjuk, Vitális (Transfermarkt-érték 1.2 millió euró) esetében is kétmillió euró körüli nagyságrendről beszélhetünk, Lukácsnál (Transfermarkt-érték 700 ezer euró) 1.5 millióról (tehát bónuszokkal együtt, a négy játékosért összesen még magasabb is lehet a felajánlott összeg a fent említett ötmillió eurónál) – mindegyik ajánlat magasabb volt az említett játékosok esetében a Transfermarkt által becsült értékhez képest, ami hármójuk esetében összesen 2.3 millió euró. 

A Ferencvárossal pletyka szinten több más, NB I-ben futballozó magyar játékost is hírbe hoztak különböző források, de úgy tudjuk, a fent felsorolt játékosokért tett ajánlatot a télen az FTC. A nem magyar NB I-es játékosok közül a DVTK holland-ghánai szélsője, Elton Acolatse kapcsán írtunk korábban az FTC érdeklődéséről, akiért már kapott konkrét ajánlatot is a Diósgyőr, de jelen állás szerint ő sem vált klubot, mert olyan ajánlat nem érkezett érte, amit a DVTK elfogadott volna.

 

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A FERENCVÁROSNÁL
Érkezők: Mariano Gómez (argentin, FC Zürich – Svájc)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatértek: Shadirac Chyreme Say (ghánai, AC Oulu – Finnország), Varga Ádám (Debreceni VSC) 
Kölcsönből visszatérhet: Kaján Norbert (FK Csíkszereda – Románia)
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek:  
Kiszemeltek: Elton Acolatse (holland-ghánai, Diósgyőri VTK), Miljan Krpics* (szerb-magyar, ETO FC), Franko Kovacevic (horvát, Celje – Szlovénia), Lukács Dániel* (Puskás Akadémia), Nardin Mulahusejnovic (bosnyák, Noa – Örményország), Szűcs Tamás* (Debreceni VSC), Vitális Milán* (ETO FC)
Távozók: Dhonata (Dhonata Tavares de Oliveira, brazil, Botafogo-PB – Brazília), Varga Barnabás (AEK Athén – Görögország)
Kölcsönbe távozók: Varga Zétény (Diósgyőri VTK)
Kölcsönből visszatérhet klubjához: Naby Keita (guineai, Werder Bremen – Németország)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Ismaël Aaneba (francia-marokkói), Fortune Bassey (nigériai), Alekszandar Pesics (szerb, Amedspor – Törökország), Tóth Alex (AFC Bournemouth – Anglia, Lazio – Olaszország)

*Már nem aktuális az érdeklődés, elutasították az ajánlatot.

 

Legfrissebb hírek

Ismét kölcsönvette az FTC fiatal játékosát a DVTK

Labdarúgó NB I
15 órája

Több szektort is be kell zárnia a DVSC-nek

Labdarúgó NB I
15 órája

Újabb két játékos távozott az NB II-es Videotontól

Labdarúgó NB II
18 órája

DVTK: az AS Romában nevelkedő válogatott védő érkezett – NS-infó

Labdarúgó NB I
19 órája

Felkészülési meccsek: kikapott a Diósgyőr és az ETO, ikszelt a Paks és a Szpari

Labdarúgó NB I
21 órája

A Kecskemét elköszönt a korábbi NB I-es védőtől, aki a Szegedhez tart

Labdarúgó NB II
21 órája

Miljan Krpics új szerepkörben bizonyíthat az ETO-nál

Labdarúgó NB I
21 órája

A válogatott szélső ügyében megvan az elvi egyezség – Iránban folytathatja

Labdarúgó NB I
Tegnap, 11:49
Ezek is érdekelhetik