Joseth Peraza: Odakerülhetünk a tabella élmezőnyébe!

J. Á.J. Á.
2026.02.27. 10:00
null
Fotó: Kovács Péter
A kiváló formában lévő Zalaegerszeg Costa Rica-i védője, Joseth Peraza remekül futballozik a védelem közepén, s lapunknak elmondta, arra nevelték, hogy mindig száz százalékot kell nyújtani.


Megszerezte első gólját Magyarországon Joseth Peraza. A ZTE FC Costa Rica-i védője tavaly nyáron szerződött Zalaegerszegre, hamar alapemberré vált, múlt hét végén a Debrecen elleni 1–1 alkalmával ő szerzett vezetést csapatának.

„Nagyon vágytam már a gólra, szerettem volna érdemben hozzátenni a csapat támadójátékához – válaszolta lapunk kérdésére a ZTE FC 21 esztendős védője. – Remélem, nem ez volt az utolsó, és szerzek még néhányat az idényben. A gólom? Skribek Alen beadása után még kicsivel elszállt mellettem a labda, de láttam, hogy Kiss Bence a hosszú oldalon összeszedte, én pedig visszaléptem, majd jól támadtam a kaput, és szerencsére sikerült befejelnem. Sajnálom, hogy nem győztünk, sok nagy helyzetünk volt, de nem tudtuk értékesíteni őket. Önkritikusnak kell lennünk, javítanunk kell a részleteken, mert ezek a hibák pontokba kerülnek.”

Az először légióskodó fiatal futballista 17 NB I-es és két kupamérkőzésen lépett pályára az idényben, kiváló teljesítményt nyújt, sokszor testi épségét sem kímélve küzd a sikerért.

„Kifejezetten elégedett vagyok a csapaton belüli szerepemmel, nagyszerűen megérjük egymást Várkonyi Bencével a védelem közepén. Jól működik a kommunikáció közöttünk, ami nagyon fontos a középhátvédeknél. Mindig van min javítani, de elégedett vagyok, akárcsak a csapaton belüli szerepemmel. Próbálok segíteni a srácoknak – főleg a Latin-Amerikából érkezőknek –, elsősorban a nyelvi nehézségek leküzdésében, no meg a beilleszkedésükben, mind a pályán, mind azon kívül, valamint fontos nekem, hogy folyamatosan fejlődjek. Szeretnénk a lehető legjobban megvalósítani mindazt, amit Nuno Campos vezetőedző kér tőlünk. Arra neveltek, hogy a pályán mindig száz százalékot kell nyújtani, ha pedig nem alakulnak jól a dolgaink, rá kell tenni még egy lapáttal.”

A ZTE FC az utóbbi tizenkét tétmérkőzésén csak egyszer kapott ki, a Magyar Kupában már negyeddöntős (a jövő héten az NB II-es Soroksárral játszik), a bajnokságban hatodik, öt ponttal lemaradva a harmadik helytől

„Magabiztosnak vagyunk, és megmutattuk, a tabella élmezőnyében szereplő csapatokkal is fel tudjuk venni a versenyt. Miért ne lehetnénk mi is ott? Igenis látok rá esélyt, hogy még feljebb kapaszkodjunk a tabellán. Szombaton Diósgyőrbe utazunk, ellenfelünk hazai pályán játszik, márpedig a saját stadionjában minden csapat győzni akar. Nehéz mérkőzés vár ránk, kiváló teljesítményt kell nyújtanunk a három pont megszerzéséhez. Tudjuk, hogy a pálya nincs túlságosan jó állapotban a DVTK Arénában, ez hatással lehet a játékunkra. De mindkét csapatnak ugyanolyanok lesznek a körülmények, szóval nem lehet kifogás – győzni akarunk.” 

LABDARÚGÓ NB I
24. FORDULÓ
Február 27., péntek
20.15: Debreceni VSC–MTK Budapest (Tv: M4 Sport)
Február 28., szombat
14.30: Kisvárda Master Good–Paksi FC (Tv: M4 Sport)
17.00: Diósgyőri VTK–Zalaegerszegi TE FC (Tv: M4 Sport)
19.30: ETO FC–Újpest FC (Tv: M4 Sport)
Március 1., vasárnap
16.15: Puskás Akadémia FC–Nyíregyháza Spartacus FC (Tv: M4 Sport)
18.45: Ferencvárosi TC–Kolorcity Kazincbarcika SC (Tv: M4 Sport)

   
AZ ÁLLÁSMGyDVL–KGkP
  1. ETO FC23137347–24+2346
  2. Ferencvárosi TC23134644–25+1943
  3. Debreceni VSC23116634–28+639
  4. Paksi FC23106745–35+1036
  5. Puskás Akadémia23105830–28+235
  6. Zalaegerszegi TE2397735–29+634
  7. Kisvárda2395928–36–832
  8. Újpest FC23851032–39–729
  9. MTK Budapest23741242–51–925
10. Nyíregyháza Spartacus23671031–39–825
11. Diósgyőri VTK23581031–38–723
12. Kazincbarcika23421720–47–2714

 

 

Legfrissebb hírek

Harangi Aiden az idősebbek és az erősebbek ellen is futballozni akart

Labdarúgó NB I
34 perce

Bíró Barnabás: A legapróbb részleteken dőlhet el az elsőség

Labdarúgó NB I
4 órája

Pályafutása első bajnoki címére hajt Corbu Máriusz a Fradival

Labdarúgó NB I
4 órája

DVSC: Bárány Donátra műtét és hosszabb kihagyás vár

Labdarúgó NB I
21 órája

Esélylatolgatás: hasonlóan nehéz az ETO és a Ferencváros sorsolása a bajnokság végéig

Labdarúgó NB I
2026.04.08. 09:00

Az Újpest játékosa 25 évesen felhagyott a profi futballal – magyar tehetségeket segítene külföldi szerződéshez

Labdarúgó NB I
2026.04.07. 17:30

Íme, a 28. NB I-es forduló válogatottja a Nemzeti Sportnál

Labdarúgó NB I
2026.04.07. 10:55

A vehemensebb Fradi-edző, Robbie Keane húzásai jöttek be

Labdarúgó NB I
2026.04.07. 09:48
Ezek is érdekelhetik