Sergio Navarro: Amikor öt percet kell várni egy tizenegyes lecsekkolására, annak már semmi köze a futballhoz

2026.02.01. 08:43
null
Sergio Navarro úgy érezte, meg kell védenie játékosait (Fotó: Árvai Károly)
A labdarúgó NB I 20. fordulójának szombati játéknapja után értékeltek a vezetőedzők.

ÚJPEST FC–PUSKÁS AKADÉMIA FC 0–1

 Szélesi Zoltán, az Újpest FC vezetőedzője 

– Túl van az első hazai mérkőzésén edzőként a Szusza Ferenc Stadionban.
– A vereség ellenére a játékosoknak gratulálhatok, mert az elvégzett munkájuk jó volt. A nyílt játékból és rögzített szituációból olyan helyzeteket dolgoztak ki, amelyeket be kell rúgni – a Puskás Akadémia rutinosabb, kihasználta a lehetőséget. Az eredmény tekintetében a mérkőzés csalódás, a mutatott játék azonban sok területen pozitív, de még fejleszteni kell. Dolgozni kell az önbizalom növelésén, hogy a helyzetek nem maradjanak kihasználatlanul.

– Arne Maier szerződtetésétől mit remél, mikor lehet a csapat hasznára?
– A teszteredményeit még nem láttam, vasárnap készül velünk először. Korábbi huszonötmillió eurót érő Bundesliga-játékosról van szó, akinek megvan minden képessége, hogy segítse a csapatot.

– Érkezésével teljes a keret, vagy még számít új játékosokra?
– Ez a jövő zenéje, nem csak rajtam múlik, lesznek-e még érkezők.

 Hornyák Zsolt, a Puskás Akadémia vezetőedzője 

– Rászolgáltak a győzelemre?
– Értékes három pont került a zsebünkbe a nagyon jó Újpest ellen. A meccs elején Szappanos Péter nagyon szépet védett, majd a kapufa kisegített minket. Arra számítottunk az új újpesti szakmai stáb első hazai meccsén, hogy nagy lesz a nyomás. Elmondtuk a szünetben, egyetlen momentum dönt majd, és így is történt. A védések nagyon fontosak voltak, egy ellentámadásból pedig szép gólt szerezve nyertünk.

– A győztes gólt szerző Joel Fameyeh lesz tavasszal az első számú csatára?
– Amikor mondtuk az újpestieknek, Lamin Colley távozásával is van nálunk még egy jó ütőkártyánk, nem tudták, kire gondolunk. Értékes csatár, akit öt éve néztük ki, de akkor még hétmillió dollárért Oroszországba szerződött. Számunkra nem meglepő a teljesítménye: sokszor sérült, viszont ha edzésbe lendül, megmutatja a képességeit, jól helyezkedő csatár.

– Szűknek tűnik a keret: lesznek még érkezők a télen?
– Csatárposzton gondolkodtunk erősítésen, érkezett Magyar Zsolt és több fiatalt hoztunk fel a keretbe, őket szeretnénk beépíteni. Vásárolni nem egyszerű, a csapatok nem feltétlenül adnak el kész játékost, így nem tervezünk nagy változást.

Labdarúgó NB I
2026.01.31. 20:23

Fameyeh remek gólja döntött, a Puskás Akadémia nyert Újpesten

Az Újpest jól kezdett, kapufáig is jutott, Szappanos nagyokat védett, mégis a vendégek győzelmével zárult a mérkőzés.

ETO FC–DEBRECENI VSC 2–2

 Borbély Balázs, az ETO FC vezetőedzője 

– Mi történt a mérkőzés végén a kispadok között?
– Semmi komoly, előtörtek az indulatok, de mindenki él, senki sem halt meg.

– Sikerült az egyenlítés, elégedett?
– Izgalmas meccset játszottunk, volt benne minden, emóció, gólok, helyzetek, a nézők biztos jól szórakoztak. Szerintem az első félidőben nem játszottunk rosszul, jól védekeztek a debreceniek, nehéz volt feltörni őket, de így is néhányszor mögéjük kerültünk. Az utolsó passz, a nyugalom hiányzott, és el kell ismerni, hogy jól védett a kapusuk. Megbüntetett minket a Loki egy kontraakcióval, aztán annak ellenére, hogy jól kezdtük a második félidőt, megint betalált az ellenfél. Nfansu Njie kiválóan szállt be, minden körülötte forgott. Pozitívumnak tartom, hogy hatalmas nyomást helyeztünk a vendégekre, a kapu elé szegeztük őket. Kár, hogy későn jött az egyenlítés.

– Mi nem működött az ETO védekezésében?
– Az első debreceni gólt kicsit szerencsétlen helyzet előzte meg, a másodiknál úgymond elsodortak minket az érzelmek. Nem értem, hogy Daniel Stefulj miért nem maradt hátul, ha ő a helyén van, akkor nem kerülünk létszámhátrányba, de a játékosunk mindenképpen gólt akart rúgni…

 Sergio Navarro, a DVSC vezetőedzője 

– A végén úszott el a győzelem, emiatt volt feszült?
– Elnézést szeretnék kérni a viselkedésem miatt, de néha meg kell védenem a játékosokat, most is ez történt.

– Mitől kellett megvédeni őket?
– Amikor öt percet kell várni egy tizenegyes lecsekkolására, annak már semmi köze a futballhoz. Egyértelmű, hogy természetes testhelyzetben tartotta a kezét Batik Bence, vagyis ez nem volt tizenegyes. Elnézést kértem Rúsz Márton játékvezetőtől, de nekem ki kellett állnom az igazunk mellett.

– Hogyan élte meg, hogy kétgólos előnyből döntetlen lett a vége?
– A bajnokság egyik legjobb csapatával játszottunk, sokszor megszereztük a labdát a letámadásunkkal, nagyszerű védekezés jellemzett minket az első és a második félidőben is. Minden pillanatot úgy játszottunk le, ahogy kellett, s két remek gólt szereztünk. Elégedett vagyok a játékosokkal, igaz, hogy egy pontot szereztünk, de a produkció alapján többet érdemeltünk volna.

MTK BUDAPEST–KOLORCITY KAZINCBARCIKA SC 1–3

 Pinezits Máté, az MTK Budapest vezetőedzője 

– Milyen érzések kavarognak önben?
– Nagyon vegyesek. Egyrészt iszonyúan dühös és csalódott vagyok, hogy nem tudtuk itthon tartani a három pontot. Ahogy mindig hangsúlyozom, három-négy hete elkezdődött egy folyamat, fokról fokra haladunk, örülök, hogy a mostani állomásaként már tudunk olyan meccset játszani, amelyen megfelelő a játékfelfogás, és a helyzetek száma is bőven megvan ahhoz, hogy ne csak pontot vagy pontokat szerezzünk, hanem nagyobb különbségű győzelmet arassunk.

– A korán kapott gól ellenére is az volt az ember érzése az első félidőben, hogy bármikor képes gólt szerezni az MTK.
– Abban hiszek, hogy a szerencse akkor áll mellénk, ha teszünk is érte. A három-négy hét még kevés idő, de egyre többet teszünk a szerencséért is. Amit fontosnak tartok: a helyzetek számában, minőségében is olyan futballal rukkoltunk ki, amilyenre büszkék lehetünk.

–  Sok helyzetük volt, többet is nehezebb volt kihagyni, mint berúgni. Változhat az eredményesség?
– Nagyon remélem. Hiszek benne, hogy később az ilyen meccsek már a mi javunkra dőlnek el. A Kazincbarcika ellen, mint ahogy az az előző fordulókban is látszott, nagyon nehéz sok helyzetet kialakítani. Ezt a részét megoldottuk, jönnek majd a gólok is.

 Kuttor Attila, a Kazincbarcika vezetőedzője 

– Megvan az idénybeli második idegenbeli győzelem.
– Jó mérkőzést játszottunk, nagyon régen várunk már arra, hogy győzelmet ünnepelhessünk, ezen a meccsen a szerencse is mellénk állt. Nem mintha ne tettünk volna érte, és nemcsak a győzelmet hozó mérkőzés miatt szolgáltunk rá, hanem az elmúlt fordulókat nézve is. Ideje volt már a fordulatnak, és háromszor a kapuba kellett találnunk érte.

– A szerencse mellett mennyire volt meghatározó a korán szerzett gól?
– Nagyon örültünk neki, és ami pluszmotivációt is jelenthet, hogy végre szögletből, mert ez sem gyakori sajnos. Ám nem ez befolyásolta a meccset, mert utána ugyanolyan mederben zajlott a találkozó, követtük a tervünket, amely csak hellyel-közzel működött. Inkább a második félidőben tudtuk kicsit stabilizálni a játékunkat, akkor taktikát is váltottunk, és a jelek szerint megérte ez a változtatás.

– Aggódott, amikor megsérült Kártik Bálint csapatkapitány, és erősen hajtott az egyenlítésért az MTK?
– Nem aggódtam, volt megoldásunk erre a helyzetre, meg is léptük, amit kellett. Jól futballozó, erős MTK ellen sikerült nyernünk, eredményes és a mérkőzés egyes szakaszaiban jó játékkal, próbálunk erőt meríteni belőle. 

Labdarúgó NB I
2026.01.31. 15:25

Meglepetés a fővárosban, a Kazincbarcika idegenben is két góllal győzte le az MTK-t!

Az őszi mérkőzéshez hasonlóan ezúttal is 3–1-re győztek a borsodiak, akik így még reménykedhetnek a bennmaradásban.

LABDARÚGÓ NB I
20. FORDULÓ
Január 31., szombat
MTK Budapest–Kolorcity Kazincbarcika SC 1–3
ETO FC–Debreceni VSC 2–2
Újpest FC–Puskás Akadémia 0–1
Február 1., vasárnap
12.45: Diósgyőri VTK–Kisvárda Master Good (Tv: M4 Sport; rádió: Nemzeti Sportrádió) – élőben az NSO-n!
15.15: Paksi FC–Ferencvárosi TC (Tv: M4 Sport; rádió: Nemzeti Sportrádió) – élőben az NSO-n!
19.45: Zalaegerszegi TE FC–Nyíregyháza Spartacus FC (Tv: M4 Sport+; rádió: Nemzeti Sportrádió) – élőben az NSO-n!

AZ ÁLLÁS

M

Gy

D

V

L–K

Gk 

  1. ETO FC

20

11

6

3

41–20

+21 

39 

  2. Paksi FC

19

10

6

3

41–27

+14 

36 

  3. Debreceni VSC

20

10

5

5

31–25

+6 

35 

  4. Ferencvárosi TC

19

10

4

5

36–21

+15 

34 

  5. Puskás Akadémia

20

9

4

7

26–25

+1 

31 

  6. Kisvárda

19

8

3

8

24–32

–8 

27 

  7. Zalaegerszegi TE

19

7

6

6

30–26

+4 

27 

  8. MTK Budapest

20

7

3

10

37–42

–5 

24 

  9. Újpest FC

20

6

5

9

28–34

–6 

23 

10. Diósgyőri VTK

19

4

6

9

26–33

–7 

18 

11. Nyíregyháza Spartacus

19

3

6

10

20–35

–15 

15 

12. Kazincbarcika

20

4

2

14

20–40

–20 

14 

 

 

Legfrissebb hírek

Sergio Navarro: Ami történt, az megjósolhatatlan

Labdarúgó NB I
32 perce

A csodacserék egy pontot értek az MTK-nak a Debrecen ellen

Labdarúgó NB I
9 órája

A Braga elleni El-párharc a Ferencváros bajnoki menetrendjébe is bekavarhat

Európa-liga
14 órája

Hornyák Dóra túl van a korrekciós műtéten

Kézilabda
15 órája

Gólerős nigériai válogatott játékost szerződtetett a DVSC

Labdarúgó NB I
16 órája

Az Újpest csaknem 20 év után nyerne újra bajnokit az ETO vendégeként

Labdarúgó NB I
18 órája

Komáromi György: Az MTK ellen a helyzetkihasználás lehet a kulcs

Labdarúgó NB I
21 órája

Joseth Peraza: Odakerülhetünk a tabella élmezőnyébe!

Labdarúgó NB I
21 órája
Ezek is érdekelhetik