
LABDARÚGÓ NB I
27. FORDULÓ
Nyíregyháza Spartacus FC–Diósgyőri VTK 3–1 (0–0)
Nyíregyháza, Városi Stadion, 7093 néző. Vezette: Csonka
Gólszerző: Katona L. (55.), Tijani (72., 81.), ill. Sajbán Máté (88.)
Mindkét csapat óvatosan, kevés kockázatot vállalva kezdett, érződött, hogy a bennmaradás szempontjából nagy jelentősége van a keleti rangadó végeredményének. Ennek megfelelően helyzet egyáltalán nem alakult ki, a játékosok legfeljebb távolról próbálkoztak lövéssel, de ezek rendre elkerülték a kaput. Az idő múlásával a kieső helyen álló DVTK fokozatosan veszélyesebbé vált riválisánál, mivel számára volt kedvezőtlenebb a döntetlen, ennek ellenére több mint fél órát kellett várni az első védésre: Szakos kísérletét a nyíregyházi kapus, Kovács Dániel hárította, akinek a szünet előtt is akadt dolga, jó ütemű kijövetelének köszönhetően a pihenőig nem született gól.
A hazaiak teljesen más felfogásban futottak ki a folytatásra, azonnal ráerőltették akaratukat a DVTK-ra. A diósgyőri kapus, Sentic bravúrja előbb a góltól, a videobíró pedig a kiállítástól mentette meg a vendégeket, de a nyíregyházi nyomás tíz perc után góllá érett egy szögletet követően. A piros-kékek lendületben maradtak, s bár egy helyzete akadt a piros-fehéreknek is, Tijani duplája a 81. percre eldöntötte az összecsapást. A második gól után szétesett a vendégcsapat, így a végére akár még nagyobb különbségű vereséget szenvedhetett volna, ami azzal együtt is igaz, hogy a hajrában egy védelmi hibát kihasználva szépített.
A hazaiak nagy lépést tettek a bennmaradás felé, mivel a sikerükkel hét pontra eltávolodtak a közvetlen riválisuktól, azaz egyben a kiesőzónától is. A miskolci csapat immár öt forduló óta nyeretlen, ebből új vezetőedzőjének, Nebojsa Vignjevicsnek ez volt a harmadik találkozója. A Diósgyőr hátránya továbbra is három pont az éppen vonal feletti MTK Budapesttel szemben. (MTI)
Bővebben hamarosan...
| AZ ÁLLÁS | M | Gy | D | V | L–K | Gk | P |
| 1. ETO FC | 26 | 14 | 8 | 4 | 50–27 | +23 | 50 |
| 2. Ferencvárosi TC | 25 | 15 | 4 | 6 | 49–27 | +22 | 49 |
| 3. Debreceni VSC | 26 | 12 | 8 | 6 | 40–31 | +9 | 44 |
| 4. Paksi FC | 27 | 11 | 8 | 8 | 49–38 | +11 | 41 |
| 5. Zalaegerszegi TE | 26 | 10 | 9 | 7 | 39–32 | +7 | 39 |
| 6. Kisvárda | 26 | 11 | 5 | 10 | 32–39 | –7 | 38 |
| 7. Puskás Akadémia | 25 | 10 | 5 | 10 | 31–31 | 0 | 35 |
| 8. Újpest FC | 26 | 9 | 6 | 11 | 35–42 | –7 | 33 |
| 9. Nyíregyháza Spartacus | 27 | 8 | 8 | 11 | 38–45 | –7 | 32 |
| 10. MTK Budapest | 27 | 7 | 7 | 13 | 45–56 | –11 | 28 |
| 11. Diósgyőri VTK | 27 | 5 | 10 | 12 | 34–47 | –13 | 25 |
| 12. Kazincbarcika | 26 | 5 | 2 | 19 | 25–52 | –27 | 17 |









