NB I: 12 év után nyert újra magyar edző, 20 év után ismét újpesti a gólkirály

PÓR KÁROLYPÓR KÁROLY
2026.05.18. 12:15
null
Borbély Balázs (a serleg mögött jobbra) 12 év után tudott magyar edzőként bajnoki címet nyerni az NB I-ben (Fotó: Nagy Gábor)
A labdarúgó NB I, illetve a 2025–2026-os haza futballidény több szempontból is olyan végeredményeket hozott, melyekre hosszú idő óta nem volt példa itthon.

 

♦  Az köztudott, hogy az ETO megtörte a Ferencváros hetes bajnoki győzelmi sorozatát, ami holtversenyben a 2. leghosszabb széria volt a magyar élvonal történetében (az MTK vezet tízzel 1914 és 1925 között, 2. az Újpest 1969–1975 közötti és a Ferencváros 2019 és 2024 közötti hetes szériája). A győriek történetük során ötödször nyertek bajnokságot.

♦  Nyolc év elteltével avattak ismét vidéki bajnokot, az ETO előtt 2018-ban a Videoton volt a bajnok. Az ETO ezzel egy olyan fővárosi sikersorozatot zárt le, amire legutóbb 1984 és 1993 között volt példa. Akkor a mostaninál is több, kilenc év telt el vidéki bajnoki cím nélkül. A Verebes József vezette Rába ETO 1983-as sikere után legközelebb a Csank János irányította Vác FC tudott vidéki csapatként bajnokságot nyerni, a kettő között pedig hétszer nyert a Honvéd (de nem egymás után), egyszer-egyszer pedig a Ferencváros, az MTK és az Újpest. A vidéki csapatok nagy sikersorozata 2000-ben kezdődött, az ezerfordulótól 2018-ig bezárólag a 19 bajnoki címből 13 vidékre került (hét Debrecenbe, három Fehérvárra, egy-egy pedig Dunaújvárosba, Zalaegerszegre és Győrbe). Ezt a szériát zárta le a Ferencváros, most pedig a Fradiét az ETO.

Az ETO bajnoki címével egy másik nagy sorozat is megdőlt. 2015-től kezdődően csak külföldi tréner nyert bajnokságot az NB I-ben: spanyol, német, olasz, szerb (2), ukrán (3), orosz (2), ír. Borbély Balázs előtt Kondás Elemér tudott magyar nemzetiségű edzőként bajnoki címet ünnepelni, 2014-ben a Debrecennel. A felvidéki, Dunaszerdahelyen született, játékosként 13-szoros szlovák válogatott Borbély Balázs személye azért is kuriózum, mert, bár a 20. század első felében bajnokságot nyert edzőkről nincsenek pontos statisztikák, az biztos, hogy nagyon kevés olyan magyar szakember volt, aki nem Magyarországon született (tehát a szülőhelye a születése pillanatában az aktuális országhatáron kívül található), de vezetőedzőként bajnokságot nyert a hazai élvonalban.

2015Joan Carrillo (spnayol, Videoton)
2016 Thomas Doll (német, Ferencváros)
2017Marco Rossi (olasz, Bp. Honvéd)
2018Marko Nikolics (szerb, Videoton)
2019 és 2021 között 3xSzerhij Rebrov (ukrán, Ferencváros)
2022 és 2023 (2x)Sztanyiszlav Csercseszov (orosz, Ferencváros)
2024Dejan Sztankovics (szerb, Ferencváros)
2025Robbie Keane (ír, Ferencváros)
A BAJNOKCSAPATOK KÜLFÖLDI VEZETŐEDZŐI 2015 ÉS 2025 KÖZÖTT * 

* Azokat a szakembereket vettük figyelembe, akikkel konkrétan megnyerte a csapat a bajnokságot, tehát a bajnokavatás pillanatában irányították az adott csapatot.

♦ Szintén megszakadt egy sorozat a gólkirályok sorában is. A jelenlegi idényben Lukács Dániel (Puskás Akadémia) és a szlovén Aljosa Matko (Újpest) végzett az élen 17-17 góllal. Ezt megelőzően 2020 és 2025 között csak magyar játékosok nyertek gólkirályi címet: Radó András (ZTE, 13 gól), Hahn János (Paks, 22 gól), Ádám Martin (31 gól), Varga Barnabás két (Paks, 26 gól és Ferencváros, 20 gól), Böde Dániel (Paks, 15 gól). 2019-ben a mostanihoz hasonlóan egy magyar és egy külföldi játékos végzett az élen holtversenyben, akkor Holender Filip (Bp. Honvéd) és az olasz Davide Lanzafame (Ferencváros) 16-16 góllal.

 

♦  Aljosa Matko az NB I történetének első szlovén gólkirálya, és csak a hetedik olyan gólkirály, aki légiósként bizonyult a legeredményesebb játékosnak az NB I-ben. Matko előtt Igor Nicsenko (ukrán), Tomás Medved (szlovák), Nikolics Nemanja (2010-ben még szerb légiósként, később lett magyar állampolgár), André Alves (brazil), Adamo Coluibaly (francia, kétszer) és Davide Lanzafame (olasz, kétszer is) nyert légiósként gólkirályi címet az NB I-ben.  Az Újpest 20 év után ad ismét gólkirályt, a 2005–2006-os idényben Rajczi Péter szerezte a legtöbb gólt lila-fehérben, 23-at, Rajczi előtt a két hete elhunyt elhunyt Fazekas László lett újpestiként gólkirály 1980-ban. Matko az Újpest történetének 22. gólkirálya a magyar első osztályban, a Puskás Akadémia viszont először ad gólkirályt.

♦  Végül még egy érdekesség, ami már inkább a következő idényre vonatkozik. A Honvéd és a Vasas feljutásával a 2016–2017-es idény, vagyis tíz év elteltével fordul elő újra, hogy az öt legeredményesebb fővárosi klub  Ferencváros, MTK, Újpest, Honvéd, Vasas  mindegyike az élvonalban indulhat. Velük együtt összesen nyolc korábbi bajnokcsapat lesz tagja a mezőnynek, ez a 12 csapatos és 33 fordulós bajnoki lebonyolítás (2015–2016 óta) történetében rekordnak számít. 

   
AZ NB I VÉGEREDMÉNYEMGyDVL–KGkP
  1. ETO FC33209465–30+3569
  2. Ferencvárosi TC33215767–31+3668
  3. Paksi FC33

15

8

10

63–46

+17

53

  4. Debreceni VSC331411851–41+1053
  5. Zalaegerszegi TE331391149–43+648
  6. Puskás Akadémia331371343–43046
  7. Újpest FC331171548–57–940
  8. Kisvárda331171536–49–1340
  9. Nyíregyháza Spartacus3310101347–57–1040
10. MTK Budapest339111355–62–738
11. Diósgyőri VTK336101739–65–2628
12. Kazincbarcika33642331–70–3922
A bajnok ETO indulhat a Bajnokok Ligája-selejtezőben, az ezüstérmes FTC kupagyőztesként az Európa-ligában lesz érdekelt, míg a bronzérmes Paks és a negyedik helyezett DVSC a Konferencialigában szerepelhet. A DVTK és a Kazincbarcika kiesett az NB II-be.

 

IDÉNYBAJNOKKUPAGYŐZTES
1901Budapesti TC-
1902Budapesti TC-
1903Ferencvárosi TC-
1904MTK-
1905Ferencvárosi TC-
1906–07Ferencvárosi TC-
1907–08MTK-
1908–09Ferencvárosi TC-
1909–10Ferencvárosi TCMTK
1910–11Ferencvárosi TCMTK
1911–12Ferencvárosi TCMTK
1912–13Ferencvárosi TCFerencvárosi TC
1913–14MTKMTK
1914 ősz* (nem hivatalos)Ferencvárosi TC-
1915 tavasz* (nem hivatalos)Ferencvárosi TC-
1915 ősz* (nem hivatalos)MTK-
1916–17MTK-
1917–18MTK-
1918–19MTK-
1919–20MTK-
1920–21MTK-
1921–22MTKFerencvárosi TC
1922–23MTKMTK
1923–24MTK-
1924–25MTKMTK
1925–26Ferencvárosi TCKispesti AC
1926–27Ferencváros FCFerencváros FC
1927–28Ferencváros FCFerencváros FC
1928–29Hungária FC-
1929–30Újpest FCBocskai FC (Debrecen)
1930–31Újpest FCIII. kerület
1931–32Ferencváros FCHungária FC
1932–33Újpest FCFerencváros FC
1933–34Ferencváros FCSoroksári TE
1934–35Újpest FCFerencváros FC
1935–36Hungária FC-
1936–37Hungária FC-
1937–38Ferencváros FC-
1938–39Újpest FC-
1939–40Ferencváros FC-
1940–41Ferencváros FCSzolnoki MÁV TE
1941–42Weiss Manfréd FC (Csepel)Ferencváros FC
1942–43Weiss Manfréd FC (Csepel)Ferencváros FC
1943–44Nagyváradi ACFerencváros FC
1944* (nem hivatalos)A bajnokság félbeszakadásakor
az 1. helyen állt: Ferencváros
-
1945Újpesti TE-
1945–46Újpesti TE-
1946–47Újpesti TE-
1947–48Csepeli MTK-
1948–49Ferencvárosi TC-
1949–50Budapesti Honvéd-
1950 ősz
 
Budapesti Honvéd-
1951Budapesti Bástya-
1952Budapesti HonvédBudapesti Bástya
1953Budapesti Vörös Lobogó-
1954Budapesti Honvéd-
1955Budapesti HonvédVasas SC
1956* (félbeszakadt)A bajnokság félbeszakadásakor
az 1. helyen állt: Budapesti Honvéd
-
1957 tavasz
 
Vasas SC-
1957–58MTKFerencvárosi TC
1958–59Csepel SC-
1959–60Újpesti Dózsa-
1960–61Vasas SC-
1961–62Vasas SC-
1962–63Ferencvárosi TC-
1963 ősz
 
Győri Vasas ETO-
1964Ferencvárosi TCBudapesti Honvéd
1965Vasas SCGyőri ETO
1966Vasas SCGyőri ETO
1967Ferencvárosi TCGyőri ETO
1968Ferencvárosi TCMTK
1969Újpesti DózsaÚjpesti Dózsa
1970 tavasz
 
Újpesti Dózsa-
1970–71Újpesti DózsaÚjpesti Dózsa
1971–72Újpesti DózsaFerencvárosi TC
1972–73Újpesti DózsaVasas SC
1973–74Újpesti DózsaFerencvárosi TC
1974–75Újpesti DózsaÚjpesti Dózsa
1975–76Ferencvárosi TCFerencvárosi TC
1976–77Vasas SCDiósgyőri VTK
1977–78Újpesti DózsaFerencvárosi TC
1978–79Újpesti DózsaRába ETO
1979–80Budapesti HonvédDiósgyőri VTK
1980–81Ferencvárosi TCVasas SC
1981–82Rába ETOÚjpesti Dózsa
1982–83Rába ETOÚjpesti Dózsa
1983–84Budapesti HonvédSiófoki Bányász SE
1984–85Budapesti HonvédBudapesti Honvéd
1985–86Budapesti HonvédVasas SC
1986–87MTK-VMÚjpesti Dózsa
1987–88Budapesti HonvédBékéscsabai Előre SC
1988–89Budapesti HonvédBudapesti Honvéd
1989–90Újpesti DózsaPécsi Munkás SC
1990–91Budapesti HonvédFerencvárosi TC
1991–92Ferencvárosi TCÚjpesti TE
1992–93Kispest-Honvéd FCFerencvárosi TC
1993–94Vác FC-SamsungFerencvárosi TC
1994–95Ferencvárosi TCFerencvárosi TC
1995–96Ferencvárosi TCKispest-Honvéd FC
1996–97MTK FCMTK FC
1997–98Újpesti TEMTK Hungária FC
1998–99MTK Hungária FCDVSC-Epona
1999–00Dunaferr SEMTK Hungária FC
2000–2001Ferencvárosi TCDebreceni VSC
2001–2002Zalahús ZTE FCÚjpest FC
2002–2003MTK Hungária FCFerencvárosi TC
2003–2004Ferencvárosi TCFerencvárosi TC
2004–2005Debreceni VSC-AVE ÁsványvízMatáv Sopron
2005–2006Debreceni VSC-AVE ÁsványvízFC Fehérvár
2006–2007DVSC-TevaBp. Honvéd
2007–2008MTK BudapestDVSC-Teva
2008–2009DVSC-TevaBp. Honvéd
2009–2010DVSC-TevaDVSC-Teva
2010–2011
 
Videoton FC
 
Kecskeméti TE
 
2011–2012 
 
DVSC-Teva 
 
DVSC-Teva 
 
2012–2013 
 
Győri ETO FC
 
DVSC-Teva 
 
2013–2014 
 
DVSC-Teva
 
Újpest FC
 
2014–2015
 
Videoton 
 
Ferencvárosi TC
 
2015–2016 
 
Ferencvárosi TC 
 
Ferencvárosi TC 
 
2016–2017Budapest Honvéd 
 
Ferencvárosi TC
2017–2018VideotonÚjpest FC
 
2018–2019 
 
Ferencvárosi TCMol Vidi FC 
 
2019–2020
 
Ferencvárosi TC
 
Budapest Honvéd
 
2020–2021Ferencvárosi TC
 
Újpest FC 
 
2021–2022Ferencvárosi TCFerencvárosi TC
2022–2023Ferencvárosi TCZalaegerszegi TE
2023–2024Ferencvárosi TCPaksi FC
2024–2025Ferencvárosi TCPaksi FC
2025–2026ETO FC Ferencvárosi TC
MAGYAR BAJNOKOK ÉS KUPAGYŐZTESEK

 

 

Legfrissebb hírek

Szalai Gábor: A Fradinak mindig bajnoknak kell lennie

Labdarúgó NB I
1 órája

Az ír, a bosnyák vagy a kazah elsővel is kezdhet az ETO FC a Bajnokok Ligája-selejtezőben

Labdarúgó NB I
7 órája

Hivatalos: távozik a DVTK horvát kapusa

Labdarúgó NB I
19 órája

Ötezren az esőben: átvette a trófeát a bajnok ETO – videó

Labdarúgó NB I
20 órája

Gruber Zsombor nem tudja felfogni, hogy csak második lett a Ferencváros

Labdarúgó NB I
Tegnap, 10:30

Borbély: Nem kérdés, hogy maradok. Révész: A győriek megérdemelték az aranyérmet

Labdarúgó NB I
Tegnap, 8:29

Bognár György: Ez a mostani harmadik hely kiugróan jó eredmény

Labdarúgó NB I
Tegnap, 7:55

Borbély Balázs: Ha a magot egyben tartjuk, nemzetközi szinten is sikeresek lehetünk

Labdarúgó NB I
Tegnap, 7:14
Ezek is érdekelhetik