Külföldről érkezik a DVSC új vezetőedzője

T. Z.T. Z.
2026.05.21. 17:59
null
Bogdán Ádám (balra) és Makray Balázs a sajtótájékoztatón (Fotó: DVSC.hu)
Idényértékelő sajtótájékoztatót tartott csütörtökön a Nagyerdei Stadionban Makray Balázs, a DVSC Futball Zrt. cégvezetője és Bogdán Ádám sportigazgató. Az eseményen bejelentették: két héten belül nyilvános lehet az új vezetőedző személye, aki külföldről érkezik.

„Ez a bajnokság élesebb és kiegyensúlyozottabb volt, mint az előzőek, az a célunk, hogy a DVSC minden évben kiléphessen a nemzetközi porondra. Turbulens idény áll mögöttünk, kisebb csoda, hogy a csapat így helyt tudott állni – fogalmazott Makray Balázs a DVSC hivatalos honlapjának tájékoztatása szerint. – Egy éve egy idegtépő hajrában tudtunk bennmaradni, ám az akkor új tulajdonosként feltűnő csoport által elképzelt jövő nem tudott működni. Nagyon komoly erőforrásokat kellett mozgósítani tavaly ősszel, hogy túléljük a nehéz időszakot. (…)  A most véget ért idényért egyértelműen jár az elismerés Sergio Navarrónak és stábjának, valamint természetesen a játékosoknak is. A DVSC mind a fiatalperces szabályozás, mind a magyarszabály tekintetében túlteljesített, ilyen szempontból is minden elvárásnak megfelelt. Az elmúlt öt alkalomból háromszor is DVSC-s játékos lett az év felfedezettje, konkrétan Baráth Péter, Vajda Botond és most Szűcs Tamás, így joggal mondhatjuk, hogy a Loki a hagyományokhoz híven jelenleg is remek lehetőségeket kínál a fiatal tehetségeknek. Végezetül ne feledkezzünk meg arról, hogy a hazai átlagnézőszám 7000 felett volt az elmúlt idényben, ami 14 éves csúcsot jelent.”

Bogdán Ádám  arról beszélt, hogy két héten belül nyilvános lehet az új vezetőedző kiléte, aki a klubhonlap szerint külföldről érkezik. A sportigazgató azt is elmondta, azt szeretnék, ha Dzsudzsák Balázs maradna a csapat kötelékében.

A DVSC továbbá hivatalos honlapján jelentette be, hogy szerződésének lejártával távozik a csapattól Amos Youga. A 33 éves középpályás 2024 decemberében érkezett Debrecenbe, ahol összesen 32 bajnokin lépett pályára, és három gólt szerzett.

 

Legfrissebb hírek

NB I-es klubok célkeresztjében a Mezőkövesd tinédzsere

Labdarúgó NB II
3 órája

Az ETO, az FTC és a ZTE emelkedett ki a teljesítményindexekben, no meg Vitális

Labdarúgó NB I
4 órája

Révész Attila: Benn maradunk jövőre is

Labdarúgó NB I
8 órája

Fiatalpercek: Szűcs Tamás nagyszerű játékkal zárta az idényt

Labdarúgó NB I
10 órája

Hosszabbított lengyel védőjével a Puskás Akadémia – hivatalos

Labdarúgó NB I
Tegnap, 19:46

Hajnal Tamás szerint idén csak később alakul ki a Ferencváros végleges kerete

Labdarúgó NB I
Tegnap, 17:58

Hosszabbított Banai Dáviddal az Újpest – hivatalos

Labdarúgó NB I
Tegnap, 17:03

NB II: a Videoton három játékosa is visszatér korábbi csapatához – hivatalos

Labdarúgó NB II
Tegnap, 16:14
Ezek is érdekelhetik