Bódog Tamás: Nagy és fontos győzelmet arattunk

B. T.B. T.
2026.07.24. 23:03
null
Bódog Tamás (Fotó: Czinege Melinda)
Mint arról beszámoltunk, a labdarúgó NB I 1. fordulójában a Nyíregyháza 2–1-re legyőzte az Újpestet. A meccset a két szakvezető is értékelte.

Bódog Tamás, a Nyíregyháza vezetőedzője

– Mekkora bravúr ez az eredmény annak fényében is, hogy a Szpari huszonhat év után nyert újra az Újpest ellen?
– Főként azért az, mert meglátásom szerint ezt az Újpestet kevés csapat győzi le majd a bajnokságban. Ellenfelünk igazolta a jó hírét, nagyon szervezetten játszott, de mi is megmutattuk, mire vagyunk képesek. Nagy és fontos győzelmet arattunk, s megérdemelten szereztük meg a három pontot.

– A kapuscserét a szünetben a fiatalszabály indokolta?
– Igen, meghúztuk a váratlant. Nem terveztük meg ezt előre, de annyira jól játszott a csapat az első félidőben, hogy a mezőnysorba nem akartam belenyúlni. Molnár Mátyás az eddigi munkája alapján megérdemelte a bizalmat, de nemcsak ő debütált a magyar élvonalban, hanem Hős Zsombor, Rocco Zikovic, Tarcsi Róbert és Florent Batoum is. Mindannyian igazolták, hogy lehet rájuk számítani.

– A második félidőben nyújtott teljesítmény előrevetíti, hogy ezúttal sem lesznek erőnléti gondjai a csapatának?
– Kemény munkát végeztünk el, ebben bízhatunk. Csak akkor van önbizalom és rend a fejekben, ha van erő a lábakban. Hátrányból sikerült fordítanunk, ami ugyancsak növeli a siker értékét.


Szélesi Zoltán, az Újpest FC vezetőedzője

– Jobb volt az ellenfél?
– Szervezett, taktikus játékot produkált a Nyíregyháza, s ezzel megszerezte a három pontot. Ami különösen bántó, hogy a vezetésünk után nem birtokoltuk eléggé a labdát, néhány teljesítmény gyengébb volt a vártnál, az edzőmeccsek alapján nem ezt vártuk. Az is kiderült, hogy a szabadrúgások kivédekezésén még dolgoznunk kell. A második hazai gólt pedig mindenki látta...

– Ilyen a kapussors?
– Ez benne van a futballban, sajnos. Mindannyian ismerjük Szappanos Péter képességeit, láttuk korábban a Puskás Akadémia és a válogatott színeiben, hogy milyen teljesítményre képes. Annál a szituációnál így döntött, nem jött be...

– A meccshajrá kezdetén a döntetlent aláírta volna?
– Én nem, de tény, mérkőzés végén nagyobb energiákat mozgósíthattunk volna a győztes gólért, úgy tűnt, mintha a pályán lévők megelégedtek volna a döntetlennel, és ez a végén megbosszulta magát. A most látottak alapján úgy tűnt, nincs még kész teljesen a csapat, van még min dolgozni a folytatásra.

NB I
1. FORDULÓ
Nyíregyháza Spartacus–Újpest FC 2–1 (0–1)
Nyíregyháza, 6235 néző. V: Rúsz (Buzás, Vígh-Tarsonyi)
G.: Medved (50.), Kvasina (86.), ill. Bodnár G. (14.)

Labdarúgó NB I
3 órája

Bodnár lőtte az első gólt, de Szappanos hibája után fordított a Nyíregyháza

Az Újpest hiába szerezte meg korán a vezetést, 2–1-es vereséget szenvedett az idény első NB I-es mérkőzésén.

 

Legfrissebb hírek

Lenny Joseph: Az Üllői úton is gólokat szerezve jussunk tovább!; Pécsi Ármin: Nem gondolom, hogy hátraléptem volna

E-újság
2 órája

Bodnár lőtte az első gólt, de Szappanos hibája után fordított a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
3 órája

Videó: Bodnár Gergő szerezte az idény első gólját az NB I-ben

Labdarúgó NB I
4 órája

A közösségépítő Borbély Balázs lehet a Ferencváros legjobb igazolása – új útra lépett az ETO

Labdarúgó NB I
7 órája

Az MTK együttműködési megállapodást kötött a Cube adatelemző céggel

Labdarúgó NB I
8 órája

Újpest a futsalbajnok – újra bajnokcsapat Újpesten!

Képes Sport
9 órája

Két játékosától is elköszönt a Vasas – hivatalos

Labdarúgó NB I
9 órája

A Real Madrid elleni meccs miatt elhalasztották az ETO–FTC bajnokit – hivatalos

Labdarúgó NB I
9 órája