Dárdai Pál: Erősebbek lettünk!


– A jegyzetfüzetembe leírtam öt számot, kíváncsi vagyok, milyen érzéseket ébresztenek: tizenhárom, hatvanhét, hatvankilenc, nyolcvankilenc és tíz…
– Hú! Talán a tíz, a tízes lehet érdekes… – kezdte lapunknak adott interjúját Dárdai Pál, az Újpest FC sportigazgatója, a PMFC, a BVSC, a német Hertha BSC korábbi 61-szeres válogatott játékosa, a berlini klub későbbi edzője, a magyar nemzeti csapat volt szövetségi kapitánya. – Sajnos a futballban manapság már nincs klasszikus „tízes”, a nagy egyéniségek eltűntek, ezen a poszton már nem játszanak a hajdanvolt nagy formátumú góllövők, nincs a pályán Diego Maradona kaliberű labdarúgó…
– Végül is jó az irány, ám ezek a számok az édesapja, a legidősebb Dárdai Pál által az Újpesti Dózsa ellen 1975 februárjában szerzett négy gól perceit idézik – a Pécs négy kettőre nyert –, illetve azt, hogy a Népsporttól a legmagasabb osztályzatot, a tízest kapta. Szép emlék?
– Nagyon! Még úgy is, hogy én bő egy évvel később születtem, de a sztoriban mégis az a gyönyörűség, hogy gyerekkoromban anyu kis albumot állított össze apu meccseiről – cikkekkel, fényképekkel, dátumokkal –, és ezt a kis focifüzetkét átlagban kéthetente oda-vissza átlapozgattam. Annak a négy gólnak és a tízes osztályzatnak azért szép a története, mert az ellenfél a magyar futballtörténelem egyik legerősebb Újpestje volt. Úristen, azok a karakterek! Ha manapság is kimondjuk a neveket – Törőcsik András, Fazekas László, Bene Ferenc, Noskó Ernő, Zámbó Sándor… –, térdre rogynak az emberek. Sokan talán még azok közül is, akik nem a lila-fehér színekért rajonganak.
– Bocsánat, de van itt még egy nagy szám: azon a pécsi meccsen tizenötezer néző volt kint.
– Na, erről pedig az jut eszembe, hogy mostanság ugyanez a helyzet a válogatott meccsein, merthogy nem a pestiek töltik meg a stadiont, hanem özönlenek az ország minden szegletéből. Úgy, mint annak idején Pécsre: Lutz Jakab miatt elindultak ezren Pécsváradról, Kiss László miatt ugyanannyian Kaposvár környékéről, apu miatt nyolcszázan Véméndről – az emberek vonatoztak vagy többedmagukkal ültek autóba, és irány a Mecsekalja, a pécsi stadion! Fú, de jó volt! Később, amikor már én játszhattam a PMSC-ben, PMFC-ben, mindig futottam két nagy kört, közel a lelátóhoz, mert jó volt hallani, hogy bekiabálták: „Hajrá, Palika, gyerünk, Palika, győzzetek, Palika!” Régebben más volt a varázslata a focinak, sok pénzt nem lehetett keresni, de a közösség, a város, sőt, az egész megye minden szeretetét, boldogságát érezhették a régi futballisták, volt, hogy három napig eltűntek, annyit ünnepelték őket… És még egy mondat apuról és arról a régi, Dózsa elleni meccsről: a rengeteg jó játékos között és klasszis futballisták ellen micsoda nagy teljesítmény lehetett négy gólt szerezni.
| AZ ÚJ STADIONRÓL… |
| A klub többségi tulajdonosa, a Mol nagyon szeretné, ha épülne új stadion, jelentős imázs és óriási szakmai lehetőség lenne. Újpesten azért szép számmal vannak nézők, főleg, ha jól játszik a csapat, tehát az új arénát is szépen meg lehet tölteni. A sok szurkoló a jó környezetben igazi erőt jelenthet a csapat mögött. A jó hazai közeg, a jó szurkolótábor hét-nyolc plusz pont egy évben. A vezetőink beadtak minden papírt, azt is, ami még hiányzott, ám ahogyan Ratatics Péter elnök is mondta az ankéton, mindenkit nem tudunk boldoggá tenni, de ez az életben is így van. Van egy fiad, van egy lányod, veszel ajándékot – ám nem mindig a legnagyobbat. Szép lenne, jó lenne és szerintem nagyon kellene egy új stadion, de ez a vállalás nagyon komoly kihívást jelent még a Mol-támogatás mellett is. |
– Helyben is vagyunk: vajon belátható időn belül lesz „négygólos” és tízezrek által agyonszeretett játékosa az Újpestnek?
– Remélem. Azért a régi igazság manapság is érvényes: a futballra születni kell. Ami viszont szomorú kritikája a futballistaképzésnek, hogy hosszú évtizedeken át az apukák tették a legtöbbet a magyar fociért – Dárdai apuka, Király apuka, Dzsudzsák apuka, Szoboszlai apuka… Most Újpesten mi már megtehetjük azt, hogy a legügyesebb, óvodában kiválasztott gyerekeket olyan közegbe hozzuk, ahol az őszinte játékuk során a képzést is megkapják. Amúgy nem is szabad túl sokat okoskodni; a focizás közben először korrigálni kell azt, hogyan rúgja el a gyerek a labdát, szólni, hogy emelje fel a fejét, az edzőnek pedig azt kell meglátnia, kiből lehet labdaszerző, kiből gólvágó, belső védő, kapus. A nagy víziók persze jók, jól is hangzanak, de a gyakorlatban az egyszerű dolgok jönnek be. Pécsen Garami Józsi bácsi sem hívott be magához valakit hetvenkétszer egy héten, és analizálta a mindennapi munkát, hanem fogta magát, kiment az edzésre, ránézett a gyerekre, és tudta, kit hova kell tenni a pályán. Ha a kissrác jól passzol – mert erre megtanítják –, mindjárt magabiztosabb lesz, mert akkor már mer és tud is kicsit cselezni, úgyhogy idővel és apránként az egész mozgását össze lehet rakni. Szóval, a lényeg: valahol már biztosan itt van az a kissrác Újpesten, akiből rendkívüli labdarúgó lehet. Amit én tehettem, hogy külföldi szakértőt is felkértem, adjon neutrális képet arról, mégis mit csináltunk mi itt fél év alatt, és az értékelése abszolút pozitív volt.
– Amúgy mennyi ideje van kivárni a tökéletes újpesti futballistasrác felbukkanását, s manapság valóban végigvihető az ilyen nevelő jellegű küldetés?
– Három plusz két év lehetőséget adtam magamnak. Nem hosszú idő, de erről valahol én is tehetek, mert már korábban is hívtak vissza a magyar futballba, és fiatalabban még szemtelenkedtem, hogy ha majd megveszik a klubot, ha majd a válogatottnak meglesz a gerince, s amikor mindez megtörtént, az orrom alá dörgölték a korábbi szavaimat, és láttam, hogy érdemes belevágni a feladatokba. Azt mondtam magamban, ha sikerül léket ütni, megindulhat valami a forrásból, és szerintem – képletesen mondva – már most tiszta víz ömlik be, úgyhogy ebből lehet termés is. Szerintem annak lehet örülni, hogy Újpest-szerelésben játszik a válogatott védőként számításba vett Markgráf Ákos, csatárként Krajcsovics Ábel és nálunk véd az NB I legjobbja, Szappanos Péter.

– A fradisták előszeretettel dörgölik az újpestiek orra alá, hogy „Mindig jövőre…” – nos, 2027 tavaszán lehet lila-fehér a bajnokcsapat?
– Én ilyesmire nem teszek ígéretet. A minapi ankéton is morgott valaki, miért nem a bajnokságért játszunk, megint más pedig azért dörmögött, hogy a negyedik helyezés is sok lesz. Ami baj, hogy van egy nagyon negatív, sőt, toxikus elkeseredés, amire persze rátett egy lapáttal, hogy az előző bajnokságban eltángált minket a Fradi, átrohant rajtunk a Puskás Akadémia, s visszavetette a kezdeti hangulatot, hogy nem tudtuk felvenni a versenyt ezekkel a csapatokkal. Egyébként ezeket a pofonokat amiatt nem is bánom, hogy legalább mindenki felkapta a fejét, és látta, amiről előtte én is papoltam: a futballban nincsenek egyik napról a másikra csodák. Itt a „kell” játszik. Melózni kell, le kell tenni az alapokat, változtatni kell, a környezeten, a munkán, ki kell javítani a hibákat, őszintének kell lenni, észre kell venni azt, hogy a riválisoktól, sőt, önmagunktól miben vagyunk elmaradva. Amit most, nyáron az edzőmeccseken lehetett látni, az jó. Erős lett a csapat, sőt, inkább azt mondom, hogy így együtt erősebbek lettünk! És ami a fontos, hogy fejben is! A játékosok még fáradtabban is rendben voltak mentálisan. Na, nem szoktam mellébeszélni, ráadásul magamra is kell tegyek valami nyomást, úgyhogy a négy közé várom a csapatot. Megtörténhet, hogy hatodikok leszünk, például ha sok a sérült – mondjuk, lekopogom, hogy a felkészülés idején súlyos izomsérülés nem volt, és ez azért nagyon jó jel –, mert ott még nem tartunk, hogy két-három kulcsjátékost pótoljunk. Persze, sokkal egyszerűbb lenne négy saját fiatal bevetése, de a hátországot is épphogy elkezdtük építeni, eltelt néhány hónap, minden beindult, lélegezni kezdett a klub, szóval, meglátjuk, mi lesz ebből, ám bajnoki aranyat nem ígérhetek.
| AZ NB I-RŐL… |
| Tizenhat csapat mellett kardoskodnék. Ráadásul ennyi szép, új stadionnal pláne! Kellenek a nagy vidéki futballvárak. Nem létezhet, hogy Pécs, Szeged, Szombathely, Diósgyőr, Békéscsaba hiányzik az élvonal vérkeringéséből. Még a kilencvenes években is az volt az egyik nagy pozitívum, hogy minden csapatban volt három vagy öt jellegzetes stílusú játékos, és velük azonosították az emberek a focinkat, megvolt a kapcsolat, a ragaszkodás, az élmény. |
– Pedig ha valami hiányzik a Dárdai-karrierből, az a bajnoki elsőség…
– Ezt már máskor is felhánytorgatták, de Németországban az U17-es bajnoki címnek már respektje van, úgyhogy nekem az aranyérem tekintetében edzőként nincs hiányérzetem. Fél éve vagyok itt, a Megyeri úton, most kezdődik számomra is az első, teljes bajnoki idény, ha akaratos játékkal jól hozzuk a két évadot, akkor másfél év után már lehet konzekvenciája a munkának, ám igazából a harmadik évben kellene ott tartani, hogy az Újpest harcban legyen a bajnoki címért. Akkor meglátjuk, mennyit ér a tudomány. Egyedül nem lehet mindezt megcsinálni, ehhez hoztam partnereket, így például Egressy Gábort is, aki Újpesten és az Újpestről mindent is tud, az ő segítsége is nagyon nagy érték nekem, itt semmi sem megy a szőnyeg alá. Ratatics Péterék megteremtik a feltételeket, vagyis rossz szót nem szólhatok, rend van, munka van, csapat van, a kérésemre szerződtettek német fitneszedzőt is, akivel mindenki maximálisan elégedett, a játék- és játékoselemzők, a scouting is elkezdett más rendszerben dolgozni, de egyik napról a másikra nem lehet visszahozni az aranykort, amikor sorozatban hét bajnoki címet szerzett az Újpest, és még a kispadon is válogatott játékosok ültek.
– Ha már az ambíció és az akarás. Anno Pécsről vonattal, a Mecsek-expresszel jött fel Pestre, a BVSC-hez: a mai luxuskörnyezetű futballvilágban, s a jelenkori Újpest esetében elképzelhető lenne, hogy valaki metró, busz kombinációval érkezik a Megyeri útra?
– Nem. Szerintem a miénk még más világ volt, aminek megvolt az előnye és a szépsége. Ha most rólam beszélünk, abban az időben már-már sztárjátékosnak számítottam Magyarországon – a Déli pályaudvaron például fotósok, újságírók vártak –, na, most képzeljük el, hogy a mai világban, ebben a médiaharsogásban ugyanígy felülne egy fiatal, ismert, sőt, már remek spílernek számító, a közösségi oldalakon is gyakran szereplő futballista a vonatra, akkor lehet, hogy végig molesztálják, amíg az Újpest-stadionig ér. Azt nem tudom megmondani, mi a jó, mi a rossz, ami biztos, hogy annak idején picit több volt a szenvedély része a futballnak. Ezt persze jó lenne visszahozni, és azt az élethelyzetet is, hogy a közeg, a csapat is neveljen. Anyám mondta mindig, hogy ahol nyugodt a család, ott nyugodt a kutya is, ahol mindenki kapkod, ugatós, agresszív a kutya is. Itt, Újpesten alakul a közösség, mindenki partner. Volt, hogy az elején morogtak rám, de összefogásban és példamutatásban most már van jó munkamorál, a csapat olyan erőnléti munkát végzett a nyáron, amit a Bundesliga-csapatok csinálnak, és ennek a befektetésnek előbb-utóbb gyümölcse kell legyen. Ha futballistaként fitt vagy, jóval egyszerűbb a taktikával foglalkozni, több labdát lehet szerezni, sokkal pontosabban befejezni az akciókat. A játékoskeretet elég szépen átformáltuk, a mottónk az intenzitás és mentalitás lett. Ennél a csapatnál nem fordulhat elő, hogy csak ellötyög valaki, s nincs következménye annak sem, ha éppen elkésik edzésről.

– Mi a helyzet a légiósokkal? Azt tudjuk, ha egy magyar gyerek ment és megy ki külföldre futballozni, neki mindig nyolcasra kell játszania, hogy elfogadják – Újpesten van ilyen nyomás?
– Természetesen! Nekem is fontos, ha külföldről hozunk valakit, legyen extra képessége. Arne Maier is azért lehet itt, mert azt játssza, amit magas szinten megtanítottak neki, s tudja, milyen a Bundesliga-meccseken alkalmazott dinamikus letámadás, érzi a tempót, a visszatámadás rafinériáját – adva van tehát, hogy a fiataljaink elleshetik tőle a futball fortélyait. Neki pechje volt, mert sérülés miatt úgymond mínusz játékpercekkel érkezett, ám most végigdolgozta a felkészülést, és akik látták az edzőmeccseken, tanúsítják, uralta a pályát. Ami fontos, hogy mindenkinek gyorsnak kell lennie, ma már nem hozunk ügyes, de lassú légióst Magyarországra sem, ezért is kell figyelni kiválasztásnál és a koordinációnál. A futás stílusa ráadásul nagyon fontos a modern futballban, nem véletlen, hogy egy jó sprintedző nagyon sokat tud segíteni. Nekem a sebesség volt az egyik legfontosabb szempont a kiválasztás során, mert a mindenki által álmodott, nagynevű góllövő megfizethetetlen.
– Érdekes meccsel rajtol el pénteken az NB I: Bundesliga-múlt és morál az újpesti oldalon, és ugyanez a szemlélet a nyíregyházi kispadon a régi pécsi haver, Bódog Tamás részéről. Nagy csata lesz?
– Régi szabály, hogy a meccs előtt, a meccsen nem haverkodunk, de a lefújás után igen. Remélem is, hogy nekem lesz majd jobb kedvem – és emiatt nagyobb étvágyam is a közös kaja során. Örülök, hogy Tamás sikeres volt az előző idényben, jól dolgozott, annak is örülök, hogy ellene és a Nyíregyháza ellen kezdünk, mert ő is meghajtotta a csapatát, és mi is. Annál rosszabb helyzet nem is lehetne, mint hogy kifogunk egy abszolút friss csapatot, húsz perc alatt berámol nekünk kettőt, aztán kivédekezi a hátralévő időt. Így legalább nincs, nem lehet mellébeszélés: két olyan társaság küzd majd egymással, amelyeknél az edzők a gatyát is leszedték a játékosaikról a felkészülés alatt. Az előző bajnokságban ikszeltünk, utána itthon gólzáporos meccsen, hét kettőre nyertünk, de… Bódog Tamástól mindig kell tartani, mert szó szerint felkészíti a csapatait, szóval, mi tisztelettel megyünk Nyíregyházára – ám, mondom, vacsorával is vár a kedves barátom, és az asztalnál már nem leszek ennyire visszafogott.
| Bódog Tamás a jó meccs reményében várja barátját |
Az egymással jó barátságot ápoló Bódog Tamás és Dárdai Pál egyaránt Pécsről származik, de játékos-pályafutásuk valamilyen szinten kötődik a pénteken egymás ellen pályára lépő Nyíregyházához és Újpesthez is. „Nemcsak Palival, hanem az édesapjával, idősebb Dárdai Pállal is játszottam egy csapatban, én akkor mutatkoztam be a Pécsi Munkásban, amikor ő a búcsúmeccsén lépett fel, és milyen az élet, éppen az Újpest ellen! – emlékezett az 1988. december 3-án játszott PMSC–Újpesti Dózsa (2–0) bajnokira Bódog Tamás. – Kevesebb mint három év múlva már az ifjabb Dárdai volt a csapattársam, és 1992 augusztusában az akkor újonc Nyíregyháza ellen is játszottunk együtt, azt a meccset egy nullára nyertük meg. Amikor mindketten Németországban szerepeltünk, persze, hogy kerestük egymás társaságát, a válogatottban is volt néhány közös fellépésünk, itthon pedig nyaranta összejárt egymással a két család. Arra akkoriban nem gondolhattunk, hogy valaha edzőkollégák leszünk, de ez a pillanat is elérkezett, amikor a Hertha BSC-nél lehettem Pali segítője. Mindketten tudjuk, mit vall a másik a futballról, látszik, hogy Újpesten kezdenek beválni a télen munkához látó szakmai stáb elképzelései, ám talán a mi játékstílusunk is felismerhető volt a tavasszal. Szeretnénk izgalmas bajnokit játszani az Újpesttel, s bár a liláknak mások a lehetőségeik, egy meccsen bármi előfordulhat, főleg a nagy érdeklődéssel várt bajnoki nyitányon.” |
NB I
1. FORDULÓ
Július 24., péntek
20.00: Nyíregyháza Spartacus FC–Újpest FC
Július 25., szombat
19.30: Kisvárda Master Good–Kispest-Honvéd FC
Július 26., vasárnap
15.45: Vasas FC–ETO FC
18.00: Debreceni VSC–Puskás Akadémia FC
20.00: Paksi FC–Ferencvárosi TC
Július 27., hétfő
19.30: MTK Budapest–ZTE FC








