A debreceni csatár, akit a grund nevelt – Kerekes György 70 éves
A MAGYAR FUTBALL TÖRTÉNETÉBEN találni hatalmas gólvágókat, s hogy a szombaton 70 éves Kerekes György is kiválóan érezte a kaput, az vitathatatlan. Pechjére – más megközelítésben meg szerencséjére – olyan korban született, amikor még léteztek nemzetközi szinten is klasszis magyar csatárok, ezért aztán ahogy a Ferencvárosban, az Újpesti Dózsában sem tudta elégszer megmutatni kivételes képességeit, Debrecenben viszont annál inkább.
„Pedig közel jártam a tizenhathoz, amikor klubkeretek közt elkezdtem futballozni – mondta lapunknak Kerekes György. – Addig a grundon játszottam. Ha Farkas Jancsi bal külsővel a rövid pipába felpörgetett gólját láttam egy NDK elleni válogatott mérkőzésen, másnap azt gyakoroltam. Odarúgtam a labdát a falra, a visszapattanóból így próbáltam betalálni. Úgyhogy amikor lementem a debreceni Titászba, és az edző a nekem különbözőképpen odarúgott labdákkal tesztelt, nem jöttem zavarba. Aztán fuzionált a Titász, az Építők és a DMTE, én meg sok gólt rúgtam a felnőttben is. Az MTK edzője, Kovács Imre az igazolásokkal foglalkozó intézőjének meg is jegyezte, »Vadaskám, ezt a gyereket hozza el nekem«, és mint utóbb megtudtam, Illovszky Rudolf ugyancsak azt akarta, hogy a csapatában, a Vasasban folytassam, mégis a Dózsába kerültem 1975-ben. Fél évig csak edzeni engedtek Újpesten, azután játszhattam meccseket, csak hát Fazekas, Bene, Dunai II, Zámbó, Fekete, Nagy Laci és Törőcsik mögött a nyolcadik csatárnak számítottam… Pedig a tarcsiban rugdostam a gólokat, és ahogy az első csapat, mi is mindig bajnokok lettünk. Emlékszem, a győzelem a tartalékban nyolcszáz forintot ért, az egy pont négyszázat, az első csapatban ennek a dupláját. Ha minden igaz, két- vagy háromezer forintos fizetésért igazoltam a Megyeri útra, annyi volt nagyjából idehaza az átlagbér. Sokat tanultam a nagyoktól, Fazekastól azt, hogy nem feltétlenül kell a labdát teli rüszttel elrúgni tizenhatról, el lehet azt pontosan nyesni, sok ilyen gólt szereztem aztán.”
Milyen az élet, az Újpest ellen is a legnagyobb rivális Ferencváros játékosaként, ahova a Debrecenbe való visszatérése után, 1984-ben 28 évesen igazolt át.
„Novák Dezső akart eredetileg megszerezni, de a Debrecen nem engedett, csak fél évvel később, akkor viszont már Vincze Géza irányította a Fradit. Nem nagyon jöttem ki vele, nem akart ugyanis játszatni. Így is rúgtam azért gólokat zöld-fehérben, egyet épp a Dózsának. Az Újpest jött szöglettel, Sarlós Bandi fogott, amikor mondom neki, mi lenne, ha rúgnék egy gólt? Két perc van hátra, itt, apukám, te már nem fogsz, felelte. A szögletet kifejelték, a kipattanót Rubold vitte fel a bal oldalon, aztán bejátszotta a labdát, én pedig mindenkit megelőzve ballal továbbítottam a rövidbe. Kellett az a győzelem a Fradinak, de a zöld-fehérek kapujába is betaláltam azután, hogy még abban az évben visszatértem Újpestre. Közellenségek lettünk az ugyancsak távozó Ebedli Zoltánnal, pedig nem akartam menni, de ha egyszer nem kellettem Vincze Gézának… Úgy nyertünk a Fradi ellen kettő nullára, hogy Ebedli szerezte az első gólt, én a másodikat, miután Törőcsik bedobásából lefordultam, és a pattogós labdát ballal a kapuba küldtem.”
De hogy mennyire érezte a kaput: saját statisztikája szerint a Debrecenben csak az NB I-ben 82 mérkőzésen 54 gólt szerzett, Ausztriában a harmadosztályban 172 találkozón 178-at. Pedig akkor már jócskán bajlódott a műtött térdével és az elkopott felső combcsontjával. Keresztszalag-sérülése gátolta meg abban, hogy részt vegyen a Mészöly Kálmán irányította válogatottal az 1982-es labdarúgó-világbajnokságon, miután egy Vasas elleni mérkőzésen a rossz ütemben becsúszó Komjáti András telibe trafálta.
„Később Bandi nem győzött elnézést kérni, nagyon sajnálta a dolgot – megbocsátottam neki.”
Alighanem a Vasas legendás játékosának az üzenetét is tolmácsoljuk, amikor azt mondjuk: Isten éltesse, Kerekes György!
