Szabadulószobában is otthonos – Malonyai Péter jegyzete

MALONYAI PÉTERMALONYAI PÉTER
2026.08.16. 07:08

Amúgy meg jó gyerek, nincs vele baj – mondja Bognár György, a paksi futballcsapat edzője aktuális centerreménységéről, Szalai Józsefről. Emígy pedig van benne lehetőség – foglalható össze a mester véleménye, akinek hihetünk, a púder sohasem volt kenyere. Ha tovább akarjuk szűkíteni a kört, idézhetjük is őt: „A kapu előtt kell még hatékonyabbnak lennie, ott egyelőre nem egy Varga Barnabás.”

Szögezzük le, hogy Varga Barnabás csak egy van, ahogyan persze Szalai József is. Akiben ott a lehetőség, s Pakson jó esély van rá, hogy éljen vele. Pontosabban élhessen, mert a Vasasnál aligha figyeltek (fel) rá, ha örökké árendába adták, miközben ahol valóban megkapta a bizalmat (Mezőkövesd), meghálálta. Most pedig három meccs után már négy gólnál jár a Paksban.

Labdarúgó NB I
6 órája

Szalai József: Megtanultam, milyen, ha csak magamra számíthatok

„Apu kőműves, de minden egyebet megcsinál a házban és körülötte, anyu az egyik élelmiszerláncnál dolgozik, tudom, mennyit kellett gürizniük azért, hogy nekünk a testvéremmel mindenünk meglegyen.”

Ugyanakkor nincs mit csodálkozni azon, hogy ha rajta múlik, kevés szó esik róla, tudja, és mondják is neki, hiányzik belőle a csibészség. Meglehet, de kollégámnak, Galambos Dánielnek adott interjújából kiderül, hogy nem igazán „modern” gyerek. Ez reményteljes, hiszen ragaszkodik a családjához, hálás, hogy a szülei mindmáig igyekeznek megadni neki mindent, ami tőlük telik. Pedig – ezt már én mondom – a legtöbbet már megtették: tisztelettudó, két lábbal a földön álló ifjút bocsátottak útjára.

Hogy éppen Pakson reményteljes center, sokaknál előrevetíti, itt a jövő gólkirálya, hiszen korábban Hahn János, Ádám Martin, Varga Barnabás, Böde Dániel is elnyerte a címet Bognár György és a paksi társak közreműködésével. Ezt persze elvárni lehetetlen, mindenesetre nem lenne meglepetés.

Nekünk persze könnyű, csak figyelnünk kell, legfeljebb kívánni neki, a terhet ő cipeli. A vágyaiét is, hiszen el sem tudja képzelni, hogy ne jusson el valamikor álmai városába, New Yorkba. Én is biztos vagyok benne, hiszen aki otthon van egy szabadulószobában, annak szinte smafu elrepülni 7007 kilométerre, tizenvalahány órát a levegőben töltve.

Azt pedig csak remélem, hogy csupán ideiglenesen hagyta abba egyetemi tanulmányait, rengeteg szituációt kínál az élet, amikor a fej a megoldás.

Nem csak a kapu előtt.

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!

Legfrissebb hírek

Szalai József: Megtanultam, milyen, ha csak magamra számíthatok

Labdarúgó NB I
6 órája

Meglátogattuk Szalai Józsefet, aki szórja a gólokat Pakson; Megakadtak a tárgyalások a Videoton Fehérvár FC értékesítéséről

E-újság
13 órája

Lehetséges, hogy műteni kell Böde Dánielt – sajtóhír

Labdarúgó NB I
13 órája

Szélesi Zoltán: A kapott gólnál sajnos a saját dolgunkat nehezítettük meg

Labdarúgó NB I
14 órája

Kvasina hosszabbításban szerzett góljával nyert a Nyíregyháza a Kisvárda ellen

Labdarúgó NB I
17 órája

Ljujics pazar gólt lőtt, Szappanos büntetőt védett, döntetlen lett az Újpest–MTK

Labdarúgó NB I
18 órája

FTC: „Csak egy sokat dolgozó fiú vagyok a klubban” – Kubatov Gábor indul az októberi elnökválasztáson

Labdarúgó NB I
23 órája

Bohdan Melnik: Itt az ideje, hogy legyőzzük a Szparit!

Labdarúgó NB I
Tegnap, 12:46