Eltört a lába a Honvéd tehetségének, heteket kell kihagynia

CSERHÁTI ANDRÁSCSERHÁTI ANDRÁS
2026.09.24. 14:20
null
Somogyi Ádám nagyjából másfél hónapra kidőlt (Fotó: Török Attila)
Szárkapocscsonttörést szenvedett az U21-es válogatott edzésén Somogyi Ádám, a futballista édesapja lapunknak elmondta, hogy műtétre nincsen szükség, és reményei szerint a fia hat hét múlva már a pályán lehet.

Rossz hír Telkiből: megsérült Somogyi Ádám, az U21-es válogatott újonca, eltört a szárkapocscsontjának a felső része.

„Sajnos a hír igaz, Ádám rúgást kapott a vádlijára hétfőn, ekkor történt meg a baj – mondta lapunknak Somogyi Gábor, a Kispest-Honvéd 19 éves középpályásának az édesapja. – Nagyon ritka sérülés, de az mindenképpen pozitívum, hogy nem mozdult el a csont, így nincs szükség műtétre vagy gipszre, csak két-három hétig kell rögzítőkötésben járnia. MR-vizsgálat mutatta ki, hogy eltört a lába. Már elkezdte a rehabilitációt, ha minden jól megy, hat hét múlva újra a pályán lehet, reálisan nézve négy-öt bajnokit kell kihagynia. Sajnálom, hogy csúszik a bemutatkozása az U21-es válogatottban, bízom benne, hamarosan ott is bizonyíthatja a tudását.”

Somogyi Gábor elmondta, hogy Ádám öt esztendeje nem bajlódott semmilyen sérüléssel, de ez nem is a véletlen műve, hiszen nagyon odafigyel a regenerációra.

„Ha már kiesett a sorból, akkor inkább a csontja törjön el, mint hogy izomsérülést szenvedjen vagy elszakadjon valamelyik szalagja. A középpályán ütközik, sokat fut, de szerencsére az izomzata nagyon jó, bírja a terhelést. Erős, magas, 189 centiméter, nyolcvanhat kilogramm, és még csak 19 éves. Lelket kellett önteni belé, hiszen nyilván elkeseredett, de sok erőt ad neki, hogy a társai és a Honvéd is várja vissza. Hatos pozícióban nagyon jó, a feje, a mentális ereje kiemelkedő.”

Megkértük Somogyi Gábort, hogy mondja el, miként látja a két fia, Ádám és Tamás – aki úgyszintén a Kispest-Honvédban szerepel – eddigi NB I-es szereplését.

„Mindketten idén mutatkoztak be az élvonalban, ráadásul stabilan játszanak: Ádám meghatározó a középpályássorban, meglátjuk, hogyan orvosolja a szakmai stáb a hiányát. Az ETO ellen az első félidőben válogatott szinten futballozott, kiemelkedően teljesített, míg az MTK elleni gólja gyönyörű volt, úgy érzem, jó úton jár. Tamás még mindig csak tizenhét éves, ő is meccsről meccsre fejlődik, felvette a ritmust. Nem csak fellángolásai vannak, mint például a Paks ellen lőtt parádés gólja, hanem a játékban is sokat mutat. Várom, hogy Ádám felépüljön, s újra együtt szerepeljenek a Kispestben!”

Legfrissebb hírek

Megsérült a francia válogatott védője, visszatér a Real Madridhoz

Minden más foci
5 órája

A vártnál súlyosabb Federico Valverde sérülése

Spanyol labdarúgás
2026.09.22. 13:28

Mégsem kell műteni Sallai Rolandot combizomszakadás miatt – NS-infó

Magyar válogatott
2026.09.21. 16:05

La Liga: az FC Barcelona októberben nem számíthat Christensenre

Spanyol labdarúgás
2026.09.21. 13:18

A válogatott szünetben kicserélik a Bozsik Aréna gyepszőnyegét – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 13:05

Női NB I: idegenben nyert a Honvéd

Labdarúgó NB I
2026.09.20. 18:26

Somogyi Ádám: Nem akarunk olyanok lenni, mint a fej nélkül rohangáló kakas

Kosárlabda
2026.09.20. 11:00

Az első legyőzte az utolsót – felcsúti siker a Kispest-Honvéd ellen

Labdarúgó NB I
2026.09.18. 21:22