
Akár vége is lehetne a bajnokságnak? Ott van a dobogó második fokán az Újpest…
Tagadhatatlan, most jól néz ki a tabella, pláne az elmúlt idényekhez képest… – felelte Litauszki Róbert, aki tizennégy esztendősen került Újpestre, a lila-fehéreknél 162 NB I-es meccsen lépett pályára, és tagja volt annak az együttesnek, amely 2015. december 12-én, ez idáig utoljára nyerni tudott 1–0-ra a Ferencváros ellen, és aki harminchat évesen még futballozik, a BLSZ első osztályában szereplő Unione FC játékosa, szombaton lesz bajnokija a Pénzügyőr ellen. – Sokkal fontosabb lenne, hogy a bajnokság végén, májusban is ezt a képest mutassa, legalábbis ami az Újpest szereplését illeti.
Egy korábbi újpesti labdarúgónak mi ugrik be elsőként arról, hogy a hétvégén a Ferencváros ellen lép pályára a volt csapata?
Hogy a legnagyobb meccs jön az évben! Amikor megvan a sorsolás, a legtöbb ember keresi az időpontot, mikor lesz az első derbi. Teljesen mindegy, melyik csapat hol áll a táblázaton, milyen formát mutat, nincs jelentősége annak, hogy az egyik esetleg sok évvel ezelőtt tudott nyerni legutóbb. A mostani helyzet extra különlegességet ad a párharcnak: míg az egyik oldal okkal lehet magabiztos, a másikon a hosszú nyeretlenségi sorozat dacot szülhet.

Ha azt mondom, harmincegy, sejti, mire célzok?
Minden bizonnyal arra, hogy már ennyi bajnoki telt el azóta, hogy az Újpest legutóbb legyőzte a Ferencvárost. Meglehetősen szomorú ez, de a futballban az is jó, hogy minden idénynek tiszta lappal lehet nekifutni, és a mostaniban még nem volt derbi. Ha a csapat vasárnap megszerzi a három pontot a Groupama Arénában, senki sem foglalkozik majd azzal, az elmúlt tíz év milyen eredményeket hozott.
Több mint egy évtizede már annak, hogy az Újpest legyőzte a Ferencvárost, méghozzá Litauszki Róberttel a védelem tengelyében. Miként emlékszik arra a mérkőzésre?
Most, hogy beszélünk róla, azonnal tódulnak fel az emlékek. Óriási volt a felhajtás, a Fradi még veretlen volt bajnoki meccsen a Groupama Arénában, nekünk sikerült először nyernünk ott vendégként, aminek óriási visszhangja volt. Tele volt a stadion, a gólunkat Balogh Balázs szöglete után Mbaye Diagne fejelte, aki az előző derbin is gólt fejelt a zöld-fehéreknek. Annál a kapunál voltak a szurkolóink, feledhetetlen volt előttük ünnepelni! Nem kaptunk gólt, Jonathan Herisszel jól megoldottuk a feladatunkat a védelem tengelyében, de nyugodtan mondhatom, valamennyien jól futballoztunk, ráadásul a három pont megszerzésével felléptünk a második helyre a bajnokságban.
Azért az megkönnyítette a helyzetüket, hogy a hazaiak támadója, a góllövőlistát vezető Böde Dániel már a kilencedik percben megsérült, és le kellett cserélni.
Igen, ez is megvan. Vele harcoltunk a labdáért, ütköztünk, és ő rosszul fogott talajt, aláfordult a bokája. Nem tudta folytatni, és onnantól óriási füttyszó kísérte minden labdaérintésemet. Nekem egyébként ez ott meccs közben nem tűnt fel, ám utána többen is megkérdezték, mennyire volt zavaró, miként tudtam a futballra koncentrálni. Hosszú ideig kaptam az üzeneteket a ferencvárosi szurkolóktól, hogy agyonrúgtam Böde Danit, pedig tényleg nem bántottam. Mivel közel a negyvenhez még mindig játszik, azt hiszem, mondhatjuk, szerencsére felépült az akkori sérülésből.
Ha akkor valaki akkor azt mondja, hogy a következő harmincegy rangadó nem hoz újpesti győzelmet, nyilván nem hiszi el…
Senki sem hitte volna el, még a ferencvárosi szurkolók sem. Szomorú ez, már csak azért is, hiszen amikor úgy tűnt, megerősödött az Újpest, akkor is sokgólos vereség következett. Élénken bennem van a legutóbbi találkozó, amikor is az Újpest viszonylag jó szériában volt, aztán lélektelen játékkal öt nullás vereséget szenvedett pályaválasztóként – ez nem fér bele.
Ugorjunk a jelenbe: az Újpest folyamatosan erősít, és bár a Fradihoz is érkeztek új játékosok, több meghatározó labdarúgó is távozott az átigazolási időszakban. Mit gondol, az elmúlt tíz évben most van a két csapat a legközelebb egymáshoz?
A Ferencvárosnak túl bő kerete volt az előző idényben, most meg attól kell félni, nehogy szűk legyen a kettős terhelés miatt. Meglehet, a két együttes valóban most van a legközelebb egymáshoz, de egy-egy találkozón amúgy is el lehet tüntetni a különbségeket, gondoljunk például bele abba, a zöld-fehérek az előző évadban mennyi vereséget szenvedtek el pályaválasztóként – ami a bajnoki címükbe került. Az Újpest a keretének értéke alapján dobogós, folyamatosan erősödik, a játékosoknak felelősséget kell vállalniuk, mert nem véletlenül bíznak bennük.
Mekkora esélyt jelenthet a vasárnapi derbi előtt, hogy a rivális csütörtökön is pályára lép, méghozzá a címvédő, a bajnokságban veretlen ETO vendégeként?
Jelenthet előnyt, de ne felejtsük el, a Ferencváros évek óta kettős terhelést kap, hiszen rendszeres szereplője valamelyik nemzetközi kupának. Tavaly megtehette, hogy pályára küldött egy csapatot a bajnokságban, egy másikat pedig a nemzetközi porondon, ez a lehetőség mostanra eltűnt. Azt látom, az új edzővel, Borbély Balázzsal – aki nem mellékesen magyar – egységesebbek, tudatosabbak lettek, kombinatív futballt játszanak, és ebben óriási veszély van. Nyolc éve ott van a Fradi valamelyik kupa főtábláján, ennek azért örülni kell…
Mekkora esélyt lát arra, hogy a lila-fehérek rossz sorozata vasárnap szakad meg?
Az elmúlt években sokszor éreztem, megfogjuk a Fradit, de nem sikerült, ezúttal nincs ilyen érzésem. Nem mi vagyunk az esélyesek, hektikus a csapat teljesítménye, de nincs veszítenivaló. Karakteres, bátor futballra van szükség, mindenkinek meg kell mutatnia, miért is bíznak benne a klub vezetői, szurkolói.
NB I
7. FORDULÓ
Szeptember 6., vasárnap
17.45: Ferencvárosi TC–Újpest FC (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n és a Nemzeti Sportrádióban!
HÉT DERBI AZ ELMÚLT BŐ TÍZ ÉVBŐL
Az Újpest szurkolói 2015. december 12. óta hiába várnak kedvenceik győzelmére az örök rivális Ferencváros ellen. Az alábbi „lila-zöld naplóban” az eltelt időszak párharcai közül hetet idézünk fel.

2015. december 12.: Ferencváros–Újpest 0–1
Aligha hitte az Üllői úti vendégszektort szokás szerint megtöltő Újpest-tábor, hogy mindmáig utoljára ünnepelhet győzelmet Ferencvárosban a Fradi ellen, pedig ez a helyzet: azon a zimankós decemberi napon Balogh Balázs szöglete után Mbaye Diagne fejes góljával győzött a Vignjevics-csapat – a lila-fehérek azóta is hiába várnak hasonló sikerre.
2016. április 23.: Újpest–Ferencváros 2–2
Pedig rögtön a következő találkozáskor azt hihették a lila-fehér hívek, hogy jön az újabb győzelem, de hiába a 2–0-s vezetés a Megyeri úton és a 11 267 néző döntő többségének eksztatikus öröme, a Fradi szurkolói jelmondatának megfelelve nem adta fel, és Nemanja Andrics, valamint Lencse László góljára kettővel felelt. Igaz, negyedik kerületi segítséggel: az még hagyján, hogy az exújpesti Varga Roland talált be előbb, legalább annyira fájhatott a hazaiaknak, hogy Litauszki Róbert öngólja kellett az egyenlítéshez.
2017. július 23.: Újpest–Ferencváros 2–2
Az egy évvel korábbinál is közelebb állt a győzelemhez az Újpest a 2017–2018-as idény második fordulójában. A nyári melegben Nagy Dániel száguldott el a jobb oldalon a 27. percben, Novothny Soma a hosszún bólintott, amire Priskin Tamás egy kipattanóból gólt szerezve még viszonylag hamar felelt, Nagy Dániel jó egyórányi játékidő után szerzett találata azonban nagyon sokáig megválaszolatlan maradt. A 89. percben aztán Varga Roland képében ismét csak megjelent az Újpest végzete: a szélső Böde Dániel próbálkozása után a Filip Pajovicsról kipattanó labdát vágta a kapuba.
2022. szeptember 4.: Újpest–Ferencváros 0–6
Újpesten a gyászoldalakra kívánkozik, a Ferencvárosban piros betűs ünnep és egy látványos revans. Az Újpest is verte meg ugyanis 6–0-ra a Megyeri úton a zöld-fehéreket, méghozzá 2010 szeptemberében – át is nevezték stadionlapjukat 8:3-ról 6–0-ra –, azt „adta vissza” a Fradi 12 év múltán. Gólszerző: Boli 2, Zachariassen, Traoré, Auzqui, Ryan Mmaee. Az Újpest meg kénytelen-kelletlen ismét más nevet keresett az újságnak, amelyet azóta „1885”-nek hívnak.
2024. február 25.: Újpest–Ferencváros 0–5
Ezt sem teszik ki az ablakba a IV. kerületben, de hát a 2020-as évekre alaposan megváltoztak az erőviszonyok. A Ferencváros nemcsak az ősi ellenfelétől, de mindenki mástól is ellépett idehaza, és újra csak gurított egy ötöst a Szusza Ferenc Stadionban Varga Barnabás és az ugyancsak duplázó Alekszandar Pesics jutalomjátékával. A Fradi sorozatban hatodszor lett bajnok – az Újpest legalább bent maradt…
2024. augusztus. 17.: Ferencváros–Újpest 1–0
Nem számított már szenzációnak, hogy nyert a Fradi – jóllehet csak a ráadásban vívta ki a győzelmet Tosin Kehinde góljával –, annál inkább különleges, hogy akkor sorozatban 17-edszer verte meg bajnokin legnagyobb hazai riválisát. Mindegy, hogy a Groupama Arénában vagy a Szusza-stadionban találkoztak a felek, a Fradi 17-szer nyert egymás után. Szusza Ferencék aligha gondolták, hogy ilyen valaha előfordulhat.
2024. december 1.: Újpest–Ferencváros 0–0
Kisebb „csoda” történt! Pontot szerzett az Újpest a Ferencváros ellen. Ki kellett böjtölniük a lila-fehér fanatikusoknak, de végre összejött: több mint 10 ezer néző előtt sikerült a bravúr, és a Bartosz Grzelak irányította együttes otthon tartott egy pontot. Hiába, minden kis sikert értékelni kell.









