A címvédő ETO FC óvatosan használhatja fegyverét

MOHAI DOMINIKMOHAI DOMINIK
2026.10.11. 10:59
null
Peter Agba (balra) kulcsfigura lehet a vasárnapi rangadón is: az ETO FC légiósa támadásban és védekezésben egyaránt nehézséget okozhat a felcsútiaknak (Fotó: Kovács Péter)
Az elmúlt héten edzőtáborba vonuló ETO FC leginkább az erőnlétet fejlesztette, hogy végrehajthassa Efraín Juárez agresszív, letámadásra építő elképzeléseit – de mire megy a címvédő az NB I-ben legjobban kontrázó felcsútiak ellen a labdarúgó NB I 9. fordulójában.
 

VIZSGAMUNKA: hosszú heteken át érthetően azzal magyarázta az ETO egyre inkább védekezésre építő, de ezzel együtt is sok helyzetet engedő, a bajnoki címet hozó évaddal köszönőviszonyban sem lévő játékát Efraín Juárez, hogy a hatalmas jövés-menés, a naponta távozó, érkező, megsérülő játékosok miatt nem lehetett stabil teljesítményt nyújtani. A válogatott szünet alatt miniedzőtábort szervezett a klub, és lapunknak adott interjújában a vezetőedző, valamint a csapatkapitány Miljan Krpics is megerősítette, jelentős munkát fektettek az erőnlét fejlesztésébe (a mexikói szakvezetőt a felkészülés végén nevezték ki, s mint az európai és hazai porondon hamar kiderült, a megelőző két hétben vezetőedző és erőnléti szakember nélkül nem sikerült lefektetni az alapokat). A Zólyombrézó elleni múlt szombati edzőmeccs megmutatta, a letámadás lehet az új fegyvere az ETO-nak, amellyel Efraín Juárez sokat hangoztatott agresszív játékfelfogása megmutatkozhat. Vajon mekkora veszély rejlik ebben a taktikában az NB I-ben legjobban kontrázó, vasárnap szintén az első helyért játszó Puskás Akadémia ellen?

Nem légből kapott kijelentés, hiszen a forduló előtt listavezető felcsútiak a legtöbb mélységi indítás utáni lövést tudhatják magukénak a Cube adatai szerint. A kontrák után a legveszélyesebb lövéseket eresztik el a tizenkét csapatból, és a legjobb háromban vannak a kontratámadások során termelt xG-ben, tehát várható gólokban. Támadásaik nagy része kontrából indul, így az ETO-nak óvatosan kell használnia a letámadást. Laros Duarte személyét érdemes kiemelni, a zöld-foki középpályás kulcsszereplő lehet a labdakihozataloknál, és elősegítheti, hogy a vendégek tűrjék az agresszívabb stílust.

Az előző idényhez képest sokat javult a nyomás alatti passzok hatékonyságában, a labdabiztosságban, a rövid és középhosszú passzok hatékonyságában is a PAFC. Fontos kiemelni, hogy bár Babó Leventével előrelépett a felcsútiak támadójátéka (egyelőre kicsi a minta, de meccsenkénti 2.16 várható gólra emelkedett 1.51-ről), a védekezése enyhén romlott (1.61-ről 1.73 várható kapott gólra). Győri oldalról a legkevesebb probléma az idény során (Samuel Petrás kapus teljesítménye mellett) a támadójátékkal volt, éppen ezért – valamint a várható letámadástól függetlenül – vigyáznia kell a kapujára a PAFC-nak. 

Összességében inkább a címvédőnek lesz veszítenivalója vasárnap este, hiszen ha az utolsó „nyári” átigazolás megérkezése után több mint egy hónappal és egy rögtönzött miniedzőtáborral továbbra is fennállnak a játékban eddig fellelhető problémák, akkor azok aligha oldódnak meg januárig. Márpedig az edző és a sportigazgató kimondott célja, hogy az ETO megvédje a címét az NB I-ben. Vasárnap apró lépést tehet ezért – győzelem esetén visszakerülne a tabella első helyére.

NB I
9. FORDULÓ
19.00: ETO FC–Puskás Akadémia FC (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!

 

 

Legfrissebb hírek

Háromhetes kihagyás vár Lang Ádámra – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.11.03. 16:49

Szavazás: melyik volt a magyar futball elmúlt évtizedeinek legemlékezetesebb öngólja?

Labdarúgó NB I
2026.11.03. 09:45

Baj van a Hungária körúton: eltűntek a helyzetek, szaporodnak a vereségek

Labdarúgó NB I
2026.11.03. 09:21

Szappanos Péter talán az év védését mutatta be – így lett a forduló legjobbja az NB I-ben

Labdarúgó NB I
2026.11.03. 07:06

A kispad és környéke – Malonyai Péter publicisztikája

Labdarúgó NB I
2026.11.02. 23:13

Bódog Tamás: Nem szégyen kikapni Újpesten, de nem jó érzés

Labdarúgó NB I
2026.11.02. 09:30

Fordított és nyert hazai pályán az Újpest a Nyíregyháza ellen

Labdarúgó NB I
2026.11.01. 20:10

Yusuf és Zachariassen gólja döntött, az FTC a Paks legyőzésével hangolt a Milan elleni El-csatára

Labdarúgó NB I
2026.11.01. 17:53