Csank János nyolcvanévesen is megugrasztja a pulzusát

Említette, hogy edzeni megy a beszélgetés után.
Igen, egy laza futásra indulok.

Mit jelent a laza? 
Már nem futok annyit, mint régen. Ózdon lakom, huszonkét perc alatt elég jó tempóban kitekerek a Sajó partjára, aztán jöhet néhány fekvőtámasz, erősítés, kis gimnasztika, majd a futás. Tizennyolc és huszonkét perc között megyek, néha belesétálok, de arra is figyelek, hogy esetenként megugorjon a pulzusom. Nyilván nem terhelem már annyira magam. Évtizedek óta járok ide, régen azért villantottam szép távokat, időre futottam, ez már inkább szinten tartó futás. Ebben az évben százhuszonnyolcadik alkalommal voltam kint, ezt vezetem a naplómban.

Született: 1946. október 27., Ózd Posztja: kapus Csapatai felnőttjátékosként: Ózdi Kohász (1961–1965; 1970–1972), Debreceni USE (1965–1969), Egri Dózsa (1972–1979) Csapatai vezetőedzőként, szövetségi kapitányként: Eger (1983–1986), Békéscsaba (1986–1989), Vác (1989–1995; 1998–1999; 2013–2015), magyar válogatott (1996–1998), Videoton (1999–2000; 2003–2004), Ferencváros (2000–2001; 2007–2008), Siófok (2002–2003), Sopron (2005), Győri ETO FC (2006), DVTK (2006–2007), Zalaegerszeg (2008–2011; 2015–2016), Gyirmót (2012–2013), Gyöngyös (2018) Kiemelkedő eredményei edzőként: 2x NB I-es aranyérmes (1994, 2001), Magyar Kupa-győztes (1988)

Élvonalbeli csapatainál is elöl diktálta a tempót a tartós futások alkalmával. Példát akart mutatni a játékosainak?
Igen, ez is benne volt. Fiatalon is jó futónak számítottam, nem akartam atléta lenni, de ha iskolai verseny volt, menni kellett. Az első ilyen alkalommal az ózdi dombokon kellett lenyomni a nyolcszáz méteres távot, én még rutintalanul belekezdtem, fejetlenül csak rohantam, a végén meg nem is tudom, hogyan estem be a célba. A testnevelő tanár nem készített fel, mi vár rám, pedig tudnom kellett volna, és ez bennem maradt. Kapusként egy percen belül futottam a négyszázat. Már felnőttjátékosként Egerben Nagyszalóki Bandi bácsi vette át a csapatot. Az egyik délután a város egyik legcsinosabb hölgyével sétáltam a belvárosban, és találkoztunk. Másnap Cooper-tesztet futottunk edzésen, én háromezer-háromszáz méter fölött teljesítettem, ő meg a célba érés után néhány pillanattal kérdezgette, hogy mi újság a magánélettel… Hullafáradtan válaszoltam: „Bandi bácsi! Ne szórakozzon velem, így is rávertem egy kört két középpályására!” Utána kicsit meg is bántam, de tudtam, hogy beszól nekem. Szerettem futni, előfordult, hogy iskolásként otthon felejtettem valamelyik füzetem, nyolcszáz méterre laktunk, a nagyszünetben hazarohantam érte, és simán megfordultam.

Ez adta az alapját az edzői filozófiájának is? Híresek voltak a csapatai arról, hogy az erőnlétükkel sohasem volt gond.
Már nagyon fiatalon edzői papírt szereztem, ugyanolyan végzettségem volt, mint a későbbi edzőimnek, Mathesz Imrének vagy éppen Hidegkuti Nándornak. Sok szakirodalmat olvastam, külföldit is próbáltam beszerezni, és akkor kezdték el a hollandok a sajátos fizikai felkészítésüket. Fel kellett építeni az alap-állóképességet, mert anélkül nincs gyorsasági állóképesség sem. A csapataimra mindig jellemző volt, hogy jó fizikai állapotban vannak a játékosok, azt mondtam, ha a hetvenedik percig iksz körül vagyunk, onnantól jövünk mi.

Említette, hogy most is feljegyzi a naplójába az edzéseit. Edzői karrierje során is mindig ott volt a kezében az általában fekete borítású jegyzettömb. Hány ilyen van, és őrzi-e őket még? 
Nem voltam én annyira precíz gyerek, de azért sok határidőnapló megvan még. Ezekbe vezettem be edzésanyagokat, de például a játékosok osztályzatait is. Lejegyeztem játékszituációkat, s ha olvastam valamit egy külföldi edzőkollégától, azt is beleírtam. Ernst Happel volt a példaképem, akkor még nem sokat tudhattunk róla, de hallottam egy-két nyilatkozatát, jó dumája volt, tetszett, amit mondott a futballról. Aztán egyszer a Váccal játszottunk a csapata ellen, akkor Tirolban edzősködött, óriási élmény volt.

Miért érdekelte már fiatal játékosként az edzői pálya?
Nem tudom… Később mondták egyszer, hogy legyek technikai vezető, de én edző akartam lenni. Akkoriban még nem volt kapusedző a csapatoknál, a két kapus egymással foglalkozott. Egerben Kakas Lacival voltunk párban, később sokszor emlegette, hogy nélkülem nem lett volna belőle ilyen kapus. Nyomtuk a kapuspárbajt, ami annyit tesz, hogy tizennyolc-húsz méterről lődöztünk egymásnak másfél, két órán keresztül, somlói galuska volt a tét, aki vesztett, az fizetett. Rengeteget edzettem játékosként, és ez bennem maradt edzőként is, mindig is azt akartam, hogy a labdarúgók tökéletesen felkészültek legyenek. A kemény edzéseken meg kidomborodik a karakter is, mert aki utál futni, azzal gondok lehetnek, mivel a futball futó játék.

Nevezetes volt arról is, hogy hétvégenként sok meccset néz meg személyesen. Ez még most is így van? Szombaton és vasárnap sorra járja a pályákat?
Amikor aktív voltam, tényleg így volt. Egerben éltem, mondtam a barátnőmnek, hogy vasárnap meccseket kellene néznem, tanulmányoznám az ellenfeleket. Azt válaszolta, hogy elkísér. Elmentünk a szokásos délelőtti matinéra az MTK-pályára, onnan át Tatabányára, ahol délután háromkor kezdődött a meccs, végül az este nyolcas zalaegerszegi összecsapáson zárult a nap, azután indultunk csak haza. Többet nem jött velem. Most az NB I-es mérkőzéseket közvetíti a tévé, egy-egy NB II-es környékbeli meccsre azért kimegyek, illetve megmaradtam még szakmai tanácsadónak Tarpán, az NB III-as együttes elég sokat játszik errefelé, így oda nem kell annyit utaznom.

Az öregfiúk-válogatott kispadján azért rendszeresen feltűnik.
Igazából csak vendég vagyok, Gellei Imre szólt, ha van időm, csatlakozzak hozzájuk. A szövetségi kapitányságom idejéből már kevesebben játszanak ebben a brigádban, ők már az öregfiúkból is kiöregedtek, de azért van néhány volt játékosom, és mindenkivel szívesen találkozom, jók ezek a mérkőzések.

Nyolcvanéves, de fitt, friss és fiatalos. Nem hiányzik a fű illata, az öltöző sajátos hangulata? Nincs olyan érzése, hogy még szívesen tartana edzéseket?
Elég sokáig csináltam ezt a szakmát, dolgoztam minden osztályban, Vácra például sokszor visszakeveredtem, szóltak, hogy segítsek, amikor megye egyesek lettek. Hiányzik, persze, hogy hiányzik, de volt egy pillanat, amikor jött az új hullám, amikor úgy tűnt, mindenhol fiatalítani akarnak, és akkor kicsit minket félre állítottak. Nincs ezzel probléma, tudomásul vettem, és kész.

Csank János remek kapus volt, a másodosztályban az Ózd és az Eger kapuját is védte. Edzőként bajnoki címek, kupagyőzelmek övezték a karrierjét, de amikor megkérdeztük, mire a legbüszkébb, gyorsan másfelé kanyarodott. „Nyilván a váci időszak, az ott megszerzett arany meghatározó élmény és emlék. Az fáj a legjobban, hogy játékosként nem védtem az NB I-ben, pedig többször is nagyon közel voltam hozzá. Amikor az Ózd felkerült az élvonalba, végigcsináltam a felkészülést, jól is védtem, közben beadtam a jelentkezésem a debreceni agráripari főiskolára is, de mondtam anyámnak, ha az első fordulóban az Újpest ellen én védek, nem megyek a suliba. Kárpáti Béla bácsi nem mert kockáztatni, és hiába ígérte meg, hogy a második fordulóban már én kapok lehetőséget, akkor már Debrecenben, az ötödosztályban léptem pályára. NB I/B-s válogatottként kiszúrt a Ferencváros is, 1970-ben közel álltam hozzá, hogy odaigazolok, de aztán Vörös Bélát szerződtette. Sőt, egyszer a Vasasnál is szóba került a nevem, de aki oda akart vinni, két héttel később már nem dolgozott Angyalföldön.”