Daniel Stefulj Győrben otthonra lelt, de nem szereti, ha nagy szavakkal dicsérik
– Néhány hónappal édesapja Hannoverbe igazolása után született Németországban, és gyerekkora nagy részét ott is töltötte. Milyen emlékei vannak a német futball első és második osztályát is megjárt édesapja pályafutásáról?
– Kicsi voltam, így csak foszlányok maradtak meg, például az óvoda vagy az iskola elkezdéséről – idézte fel a kétezres éveket Daniel Stefulj, az ETO FC kiváló balhátvédje, akinek édesapját egy betű különbséggel ugyanúgy hívják, Danijel Stefuljnak. – Emlékszem néhány meccsére, például amikor 2006-ban a Rot-Weiss Essennel a harmadosztályból feljutott a 2. Bundesligába. Általában otthon voltunk édesanyámmal, aki folyton rám és a lánytestvéremre vigyázott.
– Egyértelmű volt, hogy futballista lesz?
– Először teniszeztem, de egy idő után össze-vissza lövöldöztem a labdát az égbe, aztán egy kiscsapatnál elkezdtem focizni is Németországban. Természetesnek éreztem apámat figyelve, elkezdtem edzeni, és mind azt mondtuk, majd meglátjuk, mi lesz. Amikor visszatértünk Horvátországba 2007-ben, a szüleim tereltek a futball irányába.
– Mi volt az oka annak, hogy nem volt kimondottan egy nevelőegyesülete, hanem klubról klubra vándorolt?
– Otthon, Cakovecben (a muraközi Csáktornyán – a szerk.) kezdtem, de a klub nehéz időszakot élt át, ezért Varasdra kerültem 2010-ben, de sajnos hasonló folyóba léptem. 2016-ban lehetőségem nyílt a fővárosba költözni, az NK Zagrebben játszani. Remek döntésnek bizonyult, a családomtól távolabb kerülve sokat tanultam, a középiskolát itt végeztem el, a játék is jól ment, 2018-ban pedig felhívott a Rijeka.
– Úgy sejtem, nem úgy folytatódik a történet, ahogy egy fiatal játékos megálmodja.
– Mindössze hat hónapot töltöttem az U19-ben, és megkaptam a első profi szerződésemet, ami rendkívül boldoggá tett. Azonnal kölcsönadtak Szlovéniába, Krskóba, s bár jót tett az élvonalbeli felnőttfutball, utolsó helyen kiestünk... Rijekában az első csapattal kezdtem, de edzőváltás történt, megint kölcsönbe kerültem, vissza Varasdra. Ismertem mindenkit, közel fekszik a város a családi fészekhez. Az egyéves megállapodás helyett fél év után visszahívtak a sok sérült miatt, de emiatt 2020 őszén hat csoportmeccs jutott az Európa-ligában, ennek köszönhetően kötöttem ki a Dinamo Zagrebben.
– A világ legismertebb horvát klubjában mi akadályozta meg, hogy 18 mérkőzésnél többször kapjon lehetőséget?
– Nálam boldogabb ember nem élt a Földön, amikor a Dinamóhoz kerültem 2021-ben. Hatalmas lépést jelentett, és persze nagy nyomást is. Elnök- és edzőváltás is történt akkoriban, de eleinte minden tökéletesen alakult. Játszottam három-négy mérkőzést, csakhogy elkaptam a koronavírust. Tíz nap karantén, nem mehettem sehova, majd időbe telt, mire visszaszereztem az erőnlétemet. Kevés játéklehetőség jutott, majd hat hónappal később megint pozitív lett a tesztem, újra végig kellett csinálni a tortúrát... Visszatérésem után megint számítottak rám, az Európa-ligában újabb három meccsen léptem pályára. A következő télen súlyos sérülést szenvedtem, amely miatt négy-öt hónapot ki kellett hagynom.
– Következtek a kölcsönszerződések?
– Először Celjébe, ahol boldogtalan voltam, nem bizonyult jó döntésnek, három hónap után, idő előtt mentem is vissza Zágrábba. A 2023-as nyári felkészülés során éreztem, ezúttal sem számítanak majd rám, ennek nem személyes okai lehettek, inkább más elképzelésekkel vágott neki az edző az idénynek. A Slaven Belupo jelentette a következő állomást, jól sikerült az az egy évem, és sokkal könnyebben találtam új klubot magamnak, megint kölcsönben, akkor már az ETO-hoz...
– És a fantasztikus tavaszi meneteléssel és tíz gólpasszal záródó idény után sem kellett a hazájában?
– Nem, de rendkívül boldog voltam, 15 mérkőzésen át veretlenek maradtunk, én pedig az ETO-ban szerettem volna folytatni. Nehéz helyzetben csatlakoztam a klubhoz, négy vereséggel kezdett a csapat, de a rengeteg új játékos miatt időre volt szükségünk az építkezéshez. Amint kiegyensúlyozottan kezdtünk futballozni, sikeressé váltunk. Az ETO már az otthont jelenti nekem. Mindent és mindenkit ismerek, elfogadtak az itt dolgozók, a szurkolók, Győr nagyszerű hely.
– Tagja annak a néhány fős magnak a bajnokcsapatból, amely a klubnál maradt a nyáron. Hogy tetszik a szerep, amelyben a rengeteg új játékost és a fiatalokat terelgetni is kell?
– Különleges, hogy a fiatalok tőlünk akarnak tanulni, minket figyelnek. Mi igyekszünk megmutatni, hogyan kell viselkedni, milyen megoldásokat kell választani a pályán. Szerintem Krpiccsel, Antonnal, Bumbával, Gavriccsal, Megyerivel, Petrással jók vagyunk ebben. De mi magunk is jobbak akarunk lenni nap mint nap, ugyanis mi is a csapat részét képezzük.
– Egy támadó középpályás is irigykedne a statisztikáira: 88 tétmérkőzés zöld-fehérben, 12 gólt lőtt, emellett harminc gólpasszt osztott ki: mitől ilyen hatékony a kapu előtt?
– Érteni kell a játékot. Karrierem kezdetén valamivel előrébb játszottam, de úgy gondolkodom, hogy valamelyik csapattársamat olyan helyzetbe hozzam, melyből gólt szerezhet. Mondhatom, elég jól megy. Fiatalabb koromban sokat gyakoroltam a beadásokat, manapság már azért kevésbé.
– Van valamilyen becenév, amellyel illetik a társak? Talán nem túlzás az NB I gólpasszkirályának nevezni...
– Nem szeretem, ha valaki ilyen nagy szavakat használ rám, én csak focizok, igyekszem élvezni a játékot, minden meccsen adni egy gólpasszt, hogy segítsem a csapatot győzni. A társak sem találtak még ki semmit, talán az idény végén...
– Efraín Juárez irányításával sokkal kevesebbet tűnik fel a félterületben, a pálya tengelyében, inkább a vonal mellett kell lehetőségeket kialakítania. Nehéz volt a változás?
– Semmi különöset nem jelentett, régebben is játszottam szárnyvédőként, és ha ezt kéri tőlem az edző, ezt hajtom végre. Azért néha elcsavargok. Egyre rendezettebbek vagyunk, az idő előrehaladtával még jobbak leszünk. Néha szigorúbb a pozíciókat illetően az edzőnk, néha kevésbé köti meg a kezünket, mehetünk többfelé a pályán.
– Mikor áll össze a csapat védekezése annyira, hogy ne engedjen ennyi lehetőséget az ellenfeleknek?
– Mindig sok helyzetet alakítunk ki az ellenfél térfelén, a várható és valós góljaink száma magas, viszont a védekezésben valóban könnyű hibákat vétünk olykor. Folyamatosan dolgozunk ezen.
– Tavaly tíz bajnoki után 19, idén 18 ponttal áll az ETO. Mit árul el az együttesről ez az összevetés?
– Sok minden változott: a rendszer, a taktika, a játékoskeret. Második helyen állunk, szerintem apró részleteken kell módosítanunk, hiszen a labdarúgásban legtöbbször ezek döntenek. Remélem, ilyen ütemben szerezzük a pontokat továbbra is, és minden mérkőzést megnyerünk.
– Az edzőtől a sportigazgatón át a tulajdonosig a címvédést határozták meg célként. A csapat hogyan látja, ismét bajnokságot nyerhet az ETO?
– Igen, továbbra is a tabella elején vagyunk. Nagyszerű lenne megvédeni a címünket, és ha a munkamorálunk nem változik, akkor tovább fejlődünk, márpedig ezzel nagy esélyünk lenne rá.
– Édesapja az öt topliga egyikében futballozott, és kétszeres válogatott lett. Elérhetőnek látja ezeket a mérföldköveket 26 évesen?
– Mindenki szeretne a válogatottjában játszani, bámulatos lenne. Persze szívesen bizonyítanék valamelyik elitbajnokságban is. Én mindig mondom az ügynökömnek, a nagybátyámnak, hogy nekem ne mondjanak semmit, én ezekkel nem foglalkozom. Ha mennem kell, megyek, ha itt kapok újabb szerződést, aláírom. Boldog vagyok az ETO-nál, ez a lényeg.
Daniel Stefuljjal épp az ETO felnőttcsapatának kialakított folyosón kerestük a megfelelő helyszínt az interjú elkészítéséhez, amikor szembejött velünk a csapat vezetőedzője, a mindig kedélyes Efraín Juárez. A mexikói a balhátvédje hátát a bal, mellkasát a jobb kezével lapogatta, s mintha egy kisfiú a legbecsesebb játékát jellemezné, így szólt: „Íme a legjobb balhátvéd az NB I-ben!” Természetesen megkérdeztük a játékost, mit szól ahhoz, hogy egy korábbi, világbajnokságot is megjárt szélső védő így vélekedik róla: „Mindig a földön tudok maradni a legnagyobb dicséreteket hallva is. Nem gondolkodom úgy, hogy én aztán mekkora ember vagyok. Futballozni kell, és élvezni a játékot!” |
 Az interjú végén kevésbé szakmai útra tereltük a beszélgetést, arról érdeklődtünk a horvát balhátvédnél, hogy miért játszik a kosárlabdapályákon megszokott, a futballban igencsak ritkán látható, rikító színű fogvédőben. Daniel Stefulj előbb hangos nevetésben tört ki, majd zavarában azért elmesélte a történetet. |
| A válogatott szünetben távozott az ETO FC-től Csordás Szabolcs, aki szakmai működési és játékfejlesztési vezetőként dolgozott a klubnál. A nyáron kinevezett szakember korábban két éven át a DAC-nál már együtt dolgozott a jelenlegi tulajdonosi körrel. „Szakmailag nagyon hasznos bő két évet tölthettem el a mostani vezetőséggel. Rengeteg értékes tapasztalatot szereztem, és hálás vagyok, hogy bizalmat szavaztak nekem. Most így alakult, sok sikert kívánok az ETO családjának” – fogalmazott Csordás Szabolcs. |
NB I
11. FORDULÓ
14.30: Kispest-Honvéd FC–Debreceni VSC (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n és a Nemzeti Sportrádióban!
17.00: ETO FC–Újpest FC (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n és a Nemzeti Sportrádióban!
19.30: Zalaegerszegi TE FC–Kisvárda Master Good (Tv: M4 Sport+) – élőben az NSO-n és a Nemzeti Sportrádióban!
