Lukács Dániel: Majdnem feladtam… – interjú a válogatott támadójával

 – Látta Kerkez Milos liverpooli élmény­beszámolóját a fejes góljáról?
 – Láttam, persze. Többen is elküldték az ismerőseim közül – felelte lapunknak Lukács Dániel, a Puskás Akadémia 13-szoros magyar válogatott támadója.

– Jó érzés volt látni, hogy a Liverpool edzésén is téma az előkészítése és a fejes?
 – Ismerjük Milost, ő ilyen karakter. Ahogy hallhattuk, a félpályától sprintelt a kapu elé, és amikor odaért, szépen fejelt a kapuba. Nem a fejeseiről volt híres eddig, én viszont annál jobban örültem, hogy a Grúzia elleni mérkőzésen a beadásomból szerezte a győztes gólt.

 –  Ön is közel járt a gólhoz, az ukránok elleni budapesti meccsen akrobatikus mozdulattal a lécet találta el. Meddig idegeskedett a kimaradt lehetőségen?
 – Meccs közben nincs idő bosszankodni, inkább este, a mérkőzés után tudatosult bennem, hogy csupán centimétereken múlt a gól. A futball néha elvesz, máskor visszaad. Az a találkozó nem úgy sikerült, ahogyan szerettük volna, de ki tudja, ha abból gól születik, lehet, egészen másként alakul a mögöttünk álló négy mérkőzés, és nem hét ponttal zárunk.

 –  Korábban sportpszichológus segítette abban, hogy ne a mindenáron megszerzendő gól járjon a fejében. Ma már könnyebben elengedi?
 – Igen, ebből teljesen kijöttem. Ahogy korosodom, egyre inkább az van a fejemben, hogyan segíthetek a csapatnak. Nem görcsölök azon, hogy muszáj gólt rúgnom. Jó lett volna betalálni a válogatottban, de a gólpasszomnak is tudok örülni.

 –  Az első két Nemzetek Ligája-meccsen egy pontot szereztek a válogatottal, a következő kettőt megnyerték. Mitől fordult meg a helyzet?
 – Az első két mérkőzés nem úgy sikerült, ahogyan terveztük, kaptunk is hideget-meleget. Magunk között megbeszéltük, hogy ennél több van bennünk. A hazai ukrán meccs után felálltunk, Észak-Írországban már nem kaptunk gólt, majd jött a két győzelem. Jó erőkből áll az ukrán válogatott, ezért a nagyszombati siker különösen értékes.

 –  Volt egy nagy beszélgetés, amely mindent helyretett?
 – Visszanéztük a szituációkat, megbeszéltük, mit kellett volna másként megoldani. Ezt mi, játékosok magunk között is megtesszük, felhívjuk egymás figyelmét a hibákra. A beadásoknál például az a cél, hogy minél erősebben a védők és a kapus közé rúgjam a labdát, az ukránok ellen ez nem sikerült. Grúzia ellen viszont Milosnak jól adtam középre, gól is lett belőle. Varga Barnabás hiányával más lett a helyzet elöl, az én erősségem sem a fejjáték, és hát lássuk be, senki sem fejel úgy, mint Barni.

 –  Négy mérkőzés tizenegy nap alatt: sok volt?
 – Különösen, hogy mind a négyszer kezdtem. Az utolsó találkozóra már éreztem a fáradtságot. Talán jobb lett volna három-három meccsre elosztani a programot, de ebbe nem tudunk beleszólni. Jól jöttünk ki belőle, úgyhogy nincs okunk panaszra.

 –  Vasárnap aztán győztes gólt szerzett Győrben. Egy ilyen este után könnyebben alszik el?
 – Nyugodtabban fekszik le az ember, de az adrenalin ugyanúgy dolgozik. Három óra körül sikerült elaludnom. Jó mérkőzést játszottunk, nyertünk egy nullára, így egészen más érzés ágyba kerülni. Vereség után nehezen kapcsolom le az agyamat, folyton azon kattogok, mit kellett volna másként csinálnom.

 –  Kilenc forduló után élen áll a Puskás Akadémia. Mi működik ennyire jól?
 – Együtt maradt a csapat, két-három játékos távozott, a mag állandó. Változott a szakmai stáb, új impulzusokat kaptunk. Nem zárom ki, hogy éppen erre volt szükségünk.

 –  Korábban azt mesélte, hogy az óvodában cukorkát kapott a focizásért. Hogyan működött ez: mindenkinek járt, aki beállt játszani, vagy már akkor is meg kellett dolgozni a sikerért?
 – Az óvoda udvarán rúgtuk a labdát, a délutáni alvás után csak mi voltunk a pályán. Edzésnek azért nem nevezném. De arra tisztán emlékszem, aki ott volt és focizott, az a végén cukorkát kapott. Ez valamiért nagyon megmaradt bennem.

 –  Milyen cukorka volt? Dianás vagy keserű?
 – Na, arra már nem emlékszem. Az tuti, hogy nem dianás. De biztos, hogy finom volt, mert egyetlen focit sem hagytam ki.

 –  És melyik futballista képe lógott odahaza a gyerekszobája falán?
 – Érdekes, nem volt tele poszterekkel a szobám. Igazából egy sem volt a falamon. Az akadémián már kiraktuk a Képes Sport közepén található posztereket. És volt egy liverpooli Milan Baros-mezem, valakitől kaptam, de már nem emlékszem, kitől. Később születésnapomra Real Madrid-mezt kaptam, pedig nem voltam Real-szurkoló. Olyan is volt, hogy a Barcelonának drukkoltam, még ha ez különösen hangzik is.

 –  Gyerekkorában nagypapája vitte edzésekre. Mindig megvárta, amíg nem végzett?
 – A legtöbbször igen. Hozott egy könyvet magával, és addig olvasott.

 –  És amikor válogatott lett, hogyan osztotta meg vele a hírt? Mit mondott az az ember, aki annak idején elindult önnel az első edzésekre?
 – Azt mondta, kicsit megkéstem… Úgy jósolta, hogy huszonöt évesen leszek válogatott, azt hitte, hamarabb eljutok idáig. Sajnos a Puskás Arénába már nem tudott kijönni, nehezen mozgott. Augusztusban, a Paks elleni meccsünk előtt egy nappal ment el… Biztos vagyok benne, nem véletlen, hogy akkor is gólt lőttem. Segített odafentről.

 – Amikor a Honvéd tartalékcsapatában már a futball abbahagyását fontolgatta, a felesége többet látott önben, mint ön saját magában. Szokta mondani, hogy neki lett igaza?
 – Emlékeztetni nem szokott rá. Ha társaságban előkerül ez a téma, megemlíti, milyen jó volt, hogy akkor kiállt mellettem. De egyébként sosem hozza fel a témát. Az izomsérülésemet nem megfelelően kezelték, a rehabilitáció sem sikerült, ezért nyolc hónapot kellett kihagynom. Visszakerültem a tartalékcsapatba, huszonkét-huszonhárom évesen jóval fiatalabbakkal játszottam. Nem voltam összetörve lelkileg, de feltettem a kérdést magamnak: minek bohóckodom itt, van még jövőm a futballban?

 –  Tényleg fodrásznak akart állni?
 – Ez a szakma tetszett a futball mellett. Ebből félreértés is lett, úgy jött le, ha nem vagyok elég kitartó, fodrász leszek, és ezt néhány fodrász rossz néven vette. Nem így gondoltam. Egyszerűen érdekelt a hajvágás. Egy-két csapattársamnak és barátomnak nyírtam is a haját.

 – A futball után még előkerülhet az olló?
 – Csapattársamnak, Nagy Zsoltnak, Joe-nak van fodrászata Törökbálinton, lehet, hogy egyszer követem a példáját. Csak az enyémben én is ollót fogok majd a kezembe.

– A törökbálinti fodrászatba jár?
 – Sokáig oda jártam, de túl messze van tőlünk. A srác, aki korábban Kecskeméten nyírta a hajamat, Érden nyitott fodrászatot, két perc sétára tőlünk, oda szoktam átmenni.

 –  Spongyabob, Tom és Jerry már helyet kapott a tetoválásai között, néhány éve a kislánya rajzát is magára akarta varratni. Az elkészült végül?
 – A bordáimhoz került. Eredetileg a lábamra terveztem, a mesefigurák közé. Az első rajzát örökítettem meg magamon, amikor lerajzolt engem. A Toy Story című animációs meséből a krumplifigurára hasonlítok, ezért is akartam a többi mesefigura mellé tetováltatni. Végül a bordáimhoz került a rajz. Ott vannak még kisebb figurák, amelyek rám jellemzőek vagy olyasmit jelképeznek, amit egyszer szeretnék elérni, megélni.

 – Mit tetováltatott még?
 – Több személyes dátum is helyet kapott, az első válogatott mérkőzésem és az első válogatott gólom időpontja. De szeretek matét inni, a hangulata fogott meg, és ahogy fogy, újra meg újra vizet töltök rá. Az argentinoknál nagy szokás, Lionel Messi kezében is gyakran látni. Van egy bálna is rajtam. Az egyik kedvenc állatom, nagy álmom, hogy egyszer láthassak egyet.

VÉLEMÉNY

„Amikor együtt dolgoztam vele a Honvédnál, Lukács Dániel szorgalmas fiatal volt. Koránál és rutintalanságánál fogva ingadozott a teljesítménye, erőnlétileg is volt lemaradása, így még nem tudta megvetni a lábát az első csapatban. Nem lehet azt mondani, hogy akkoriban ne kapták volna meg a lehetőséget a fiatalok Kispesten, hiszen Banó-Szabó Bence, Vécsei Bálint, Cipf Dominik, valamint a Bobál testvérek is nálam mutatkoztak be az élvonalban. Örülök Dani sikereinek, a mai napig remek a kapcsolatunk, legutóbb a felcsúti mérkőzésünk előtt is jót beszélgettünk” – mondta Supka Attila, a Kisvárda jelenlegi, a Honvéd korábbi vezetőedzője