A szorgalmas és makacs Boby kapitány a fedélzeten – edző, csapattárs és játékos Borbély Balázsról

BORBOLA BENCEBORBOLA BENCE
2026.11.08. 07:04
null
Borbély Balázs (Fotó: Szabó Miklós)
Borbély Balázs a sérülései után megpróbált futball nélkül élni. Fél év múlva otthagyta az állását, mert hiányzott neki az öltöző. Ma már a Ferencváros vezetőedzője, és a héten a San Siróban ünnepelhetett győzelmet – azokkal beszélgettünk róla, akik már jóval a milánói este előtt ismerték.

Már 2–0 volt Lenny Joseph duplájával, amikor a Ferencváros a 77. percben emberhátrányba került a San Siróban. Luka Modric ekkor már a pályán volt, a Milan azonban a lefújásig sem talált fogást a Fradin. A magyar bajnoki ezüstérmes csütörtök este nyert a hét BEK/BL-elsőséggel (is) büszkélkedő klub otthonában, négy mérkőzés, négy győzelem a mérlege az Európa-liga alapszakaszában! Az ETO-val elhódított bajnoki cím után Milánóban derült ki igazán, milyen magasra juthat magyar edző magyar csapattal.

A Ferencváros irányítását a nyáron átvevő 47 esztendős szakvezető nem szereti a hangzatos kijelentéseket. Ebben talán annak is van szerepe, hogy amíg a szüleinél lakott, ritkán kapott dicséretet az édesapjától. A családfő a környékbeli csapatokban belső védőt játszott, és sokat dolgozott, hogy meglegyen mindenük. Csak idősebb korában kezdte gyakrabban kimondani, mennyire becsüli, amit a fia elért. Egy mondatát viszont már gyerekkorából magával vitte: Sohase add fel az álmaid!

A milánói estéről már nem mesélhet neki…

Borbély Balázs a San Siróban (Fotó: Szabó Miklós)

Pedig egy időre úgy tűnt, a futballból is csak az emlékek maradnak. Tizenkilenc évesen írta alá első profi szerződését, eszébe sem jutott, hogy a sérülései határozzák meg, meddig játszhat. Az Achilles-ín-panaszok és a -műtétek után 31 évesen véget ért a profi pályafutása. Megszűnt a napirend, amelyhez évekig igazodott, és fogalma sem volt, mihez kezdjen. Hazaköltözött Szlovákiába, és az egyik sportszergyártó cégnél marketinggel és értékesítéssel kezdett foglalkozni. Fél év múlva felállt az íróasztaltól, hiányzott neki az öltöző.

Az első edzői képesítését még játékosként megszerezte, de akkoriban aligha képzelte magát a kispadra. Alacsonyabb osztályban játékosedzőként tért vissza, később a DAC-nál lett másodedző.

Honlapunkon pénteken arra kértük olvasóinkat, szavazzanak, melyik volt a Ferencváros történetének legnagyobb győzelme az európai porondon. Csaknem 4000 voks érkezett be szombat kora délutánig a felsorolt tíz emlékezetes találkozó valamelyikére, a legtöbb (43.27 százalék) az 1965. június 23-án játszott VVK-döntőre, amelyen az FTC 1:0-ra nyert a Juventus ellen Torinóban, és elhódította a trófeát. A képzeletbeli dobogó második fokára a szavazatok 24.1 százalékát megszerezve a Ferencváros Milan otthonában aratott csütörtöki győzelme (2–0) került az Európa-liga alapszakaszából, míg a harmadik legtöbb voksot (10.83 százalék) a Manchester United elleni 1965-ös VVK-elődöntős párharc harmadik mérkőzése kapta, amelyen 2:1-es győzelmével kiharcolta a döntőbe jutást a csapat.
N. ZS.

A megnyert VVK-döntő a Fradi-sikerlista élén

Vladimír Weiss: Játékosként az egyik kedvencem volt, nem véletlenül lett belőle csapatkapitány

Vladimír Weiss manapság a szlovák válogatott szövetségi kapitányaként dolgozik, 2000-ben ő csábította Borbély Balázst a DAC-tól az Artmediához. A kiesés ellen küzdő csapatból öt év alatt szlovák bajnok és BL-főtáblás lett, Borbélyból pedig csapatkapitány. A jó kapcsolat a pozsonyi évek után is megmaradt, a két tréner a mai napig gyakran keresi egymást telefonon. Vladimír Weiss a közelmúltban egy dunaszerdahelyi konferencián beszélt a Ferencváros vezetőedzőjéről, s elmondta, álmában sem gondolta, hogy Boby – mindig így szólította – futballedző lesz.

„Arra meg végképp nem, hogy ilyen sikeres is lesz. Nagyon örülök az eredményeinek, büszke vagyok rá. Ezt neki is többször elmondtam telefonon. Játékosként az egyik kedvencem volt, nem véletlenül lett belőle csapatkapitány. Megfogott a szorgalmával, a makacsságával, a teljesítményével és a fegyelmezettségével. Ha virtuóz zseni nem is, de rendkívül hasznos játékos volt, Ján Kozákkal együtt a középpályán a csapat lelke. Nagy szerepet vállalt az Artmedia bajnoki és Bajnokok Ligájában elért sikereiből is. Amit edzőként eddig látok tőle, az megnyugtat. Kiegyensúlyozott és magabiztos, az eredményei önmagukért beszélnek.”

Borbély Balázs a Porto elleni meccsen (Fotó: AFP)

Branislav Fodrek: Sohasem mond olyat, amit később ne tartana be

Slovakia v Sweden - UEFA European Under-17 Championship 2023/24 Group C

Branislav Fodrek is az Artmedia Petrzalka labdarúgója volt Vladimír Weiss irányítása idején. Ő is játszott a 2005-ös portói BL-meccsen, amelyen a szlovák csapat 0–2-ről fordított 3–2-re, a győztes gólt Borbély Balázs szerezte. Mindketten viselték az Artmedia kapitányi karszalagját, később pedig edzőként dolgoztak a DAC-nál.

„Követjük egymás csapatainak eredményeit, a mai napig a barátom – mondta lapunknak Branislav Fodrek, aki manapság a Slovan Liberec vezetőedzőjeként dolgozik. – Dunaszerdahelyen másodedzők voltunk mind a ketten, Győrben is dolgoztunk együtt. Ha valamit elsőre ki kell emelnem vele kapcsolatban, az az alázat, és sohasem mond olyat, amit később ne tartana be. Játékoskorunkban sok időt töltöttünk együtt, később az edzői tanfolyamot végeztük közösen, pontosan tudom, mit gondol a labdarúgásról. Mindkettőnkre nagy hatással volt Vladimír Weiss, a korábbi edzőnk.”

Kalmár Zsolt: Egyszer elszakadt nála a cérna, néztünk is az öltözőben, hogy ilyet is tud…

A 36-szoros válogatott középpályás Kalmár Zsolt a DAC-nál dolgozott együtt a szlovákiai klubnál akkor másodedzőként alkalmazott Borbély Balázzsal, s a Milan legyőzését követően azonnal üzent neki.

„Normális, csendes másodedző volt a DAC-nál, olyan, akivel mindent meg lehetett beszélni. Ha valakinek gondja volt, hozzá nyugodtan lehetett fordulni. Adrián Gulával érkezett a klubhoz, tőle rengeteget tanult, hiszen ő ezen a szinten rendkívül tapasztalt vezetőedző. Akkoriban Balázs feladata elsősorban a szögletek és a szabadrúgások begyakoroltatása volt. Nyugodt embernek ismertem meg, illetve emlékszem, egyszer elszakadt nála a cérna, néztünk is az öltözőben, hogy ilyet is tud… Talán akkor láttam tőle először azokat a karakterjegyeket, amelyek mostanában jellemzik vezetőedzőként.”

Kalmár Zsolt szerint az ETO-nál kis túlzással szedett-vedett társaságból faragott bajnokot, a keretben több olyan futballista is szerepelt, aki máshol nem kellett vagy peremember volt, az edző azonban felfedezte bennük a lehetőséget.

„Sok mérkőzését láttam Győrben, a futballról alkotott filozófiája tiszta. Az tetszik leginkább benne, hogy nem az az edző, aki csak az eredményt nézi. A saját stílusát bárhol felvállalja, a Milan otthonában sem engedett belőle.”

Házi Bence: Ha esélyt adtak neki a kibontakozásra, megragadta

Amikor 2024 áprilisában Borbély Balázs az akkor még NB II-es Győrhöz került, a stábjába a DAC fiókcsapatától, Somorjáról érkező Házi Bencét vitte egyedül magával. Az erőnléti edző ma már Amerikában, Floridában dolgozik, ahol Cséke György stábjához csatlakozott.

„Édesapám révén ismertem meg a Fradiban, később neki köszönhetően kerültem a DAC-hoz, Győrbe pedig már ő hívott. Láttam, miként dolgozott korábban másodedzőként, tudta, hol a helye a ranglétrán, de ha esélyt adtak neki a kibontakozásra, megragadta. Taktikai szempontból érett, emberileg pedig kikezdhetetlen, pontosan tudja azt is, hogyan kell a játékosok rigolyáit kezelni. Sikerének egyik kulcsa a rendkívüli csapatszellem kialakítása.”

Házi Bence hangsúlyozta: a Ferencváros vezetőedzője a stábjában csak olyanokkal hajlandó együtt dolgozni, akikben maximálisan megbízik.

„Ha a bizalom megvan, a stábjában a saját szakterületén mindenkinek a véleményét elfogadja. Ahogy annak idején ő is megkapta a szabad kezet, ugyanúgy megadja nekik, a kohézió a stábjában is fontos számára.”

Borbély Balázs a 2024–2025-ös idény óta dolgozik a magyar élvonalban, előbb az ETO, az idén nyártól az FTC vezetőedzőjeként, és már ebbe a rövid időszakba is belesűrített jó néhány emlékezetes mérkőzést aktuális együttesével, ezekből választottunk most ki ötöt. Íme!

2025. augusztus 14., Konferencialiga-selejtező, 3. forduló, visszavágó

ETO FC–AIK Stockholm 2–0 (1–0)

A párharc első, svédországi mérkőzésén nagyon kellett Vitális Milán szépítő gólja (2–1), jóllehet így is kemény erőpróba várt Borbély Balázs győri együttesére a visszavágón. És tessék: Zseljko Gavrics szép lövésével 1–0 az első félidőben, az akkor még az AIK-ban szereplő Csongvai Áron öngóljával az 59. percben pedig már 2–0. A hajrában a szerencse is az ETO-ban játszott (a lécről Samuel Petrás sarkára, onnan szögletre pattant a labda), hihetetlen izgalmak után kicsikarta a továbbjutást a magyar a csapat. Aztán jött a bécsi Rapid a rájátszásban...

2026. április 19., NB I, 30. forduló

ETO FC–Ferencváros 1–0 (0–0)

A magyar bajnokságban ritkán látható iram és intenzitás, a lehető legjobb, ötcsillagos osztályzat a Nemzeti Sporttól – parádés meccsen verte meg Borbély Balázs ETO-ja a címvédő Ferencvárost. Bánáti Kevin az elé pattanó labdát Dibusz Dénes kapujába lőve szerezte a csúcsrangadó egyetlen gólját a 82. percben, megágyazva a trónfosztásnak. A győriek a hátralévő három fordulóban hét pontot gyűjtve történetük ötödik, 2013 óta pedig az első aranyukat nyerték meg az élvonalban, egyetlen ponttal megelőzve az FTC-t.

2026. július 23., El-selejtező, 2. forduló, 1. mérkőzés

Twente–Ferencváros 1–2 (1–1)

Bátor, céltudatos futball, félelmetes hatékonyság – és óriási győzelem! Az előző holland bajnoki idényben a dobogóról egyetlen ponttal lemaradó Twente enschedei otthonában mutatkozott meg talán először az FTC irányítását a nyáron átvevő Borbély Balázs aprólékos munkája, szinte tökéletes gépezetként működött a Fradi. Lenny Joseph két gólt szerzett, a másodikat megelőzően – kis más? – Kristoffer Zachariassen alakított nagyot, átlépős cselétől a mai napig könnybe lábad a szemünk.

2026. augusztus 20., El-selejtező, rájátszás, 1. mérkőzés

Trabzonspor–Ferencváros 0–1 (0–1)

A papíron esélyesebbnek tartott, anyagi lehetőségekben pedig bizonyosan a Fradi előtt járó török csapat a világhírű Mohamed Szalahhal várta magyar ellenfelét, amely alaposan meglepte. Kristoffer Zachariassen 17. percben fejelt gólja győzelmet, a budapesti visszavágó pedig kényelmes gyalogtúrát eredményezett: Borbély Balázs együttese a 12. percben emberelőnybe került, az 57.-ben kettős emberelőnybe, a gólszámláló végül négynél állt meg az Üllői úton, összesítésben pedig ötnél. Írjuk le számmal is: 5–0 a török élcsapat ellen. Irány a főtábla!

2026. november 5., El-alapszakasz, 4. forduló

Milan–Ferencváros 0–2 (0–0)

Nemzetközi viszonylatban is kiemelkedő erőnléti állapotban futballozva szórakoztatták szurkolóikat a ferencvárosi játékosok a San Siróban, a Milan időnként a saját tizenhatosa előteréből is csak üggyel-bajjal tudta kihozni a labdát. Enschede emléke tört elő, Kristoffer Zachariassen és Lenny Joseph óriásit ment, a norvég mindenes két gólpasszt adott a haiti válogatott csatárnak. Borbély Balázs edzői pályafutása eddig legnagyobb diadalát aratta, és a hétszeres BEK/BL-győztes, 19-szeres olasz bajnok egy szót sem szólhatott volna, ha 0–2 helyett 0–4 vagy 0–5 a vége.

K. J.

Ez tényleg látványos: egyre nagyobb győzelmek jönnek

 

Legfrissebb hírek

Lehet még nagyobbat álmodni – Smahulya Ádám jegyzete

Labdarúgó NB I
7 órája

Fázós este, könyökös és egy gól a Kisvárda–PAFC bajnokin – galéria

Labdarúgó NB I
9 órája

Öt évre kitiltották az európai stadionokból a Mussolini-pólót viselő ferencvárosi ultrát

Európa-liga
10 órája

Három pontot szerzett Kisvárdán, és a tabella élére állt a Puskás Akadémia

Labdarúgó NB I
10 órája

Nadrághúzás a sorfalban az MTK–Kispest-Honvéd bajnokin – galéria

Labdarúgó NB I
11 órája

Pető Milán szabadrúgásgóljaival nyert a Paks

Labdarúgó NB I
15 órája

NL: Corbu Máriusz meghívót kapott a román válogatottba

Minden más foci
17 órája

Hét éve nem kapott ki a Ferencváros idegenben fővárosi csapattól – a Vasas megszakítaná a sorozatát

Labdarúgó NB I
20 órája