Bognár György: Pető Milán másképp rúgja a szabadokat, mint én

BOGNÁR György, a Paks vezetőedzője
– Bőven tartogatott izgalmakat a mérkőzés, megérdemelt a paksi siker?
– Nagyon örülünk a győzelemnek, de az az igazság, gyengén játszottunk. Az első játékrészben volt egy-két lehetőségünk, de nagyon sok labdát adtunk el, nem tudtunk nyomást helyezni az ellenfelünkre.
– Annak idején az egyik legjobb szabadrúgáslövőnek számított. Mit szól Pető Milán két remek találatához?
– Mind a kettő nagyszerű lövés után született. Milán másképp rúgja, mint annak idején én rúgtam, nála csapódik a labda, amikor elrúgja. Legutóbb a felkészülés alatt talált be hasonló módon, örülök, hogy ezúttal kétszer is összejött neki.
– Csapata három és fél év után győzött a bajnokságban a ZTE ellen. Jó születésnapi ajándék ez?
– Ebben az időszakban sokszor fölényben játszottunk a ZTE ellen, volt amikor kettő nullára, máskor három egyre vezettünk, mégsem tudtunk nyerni. Most úgy alakult, hogy gyengék voltunk, kevésbé működött a csapatjátékunk, mégis megszereztük a három pontot.
Filipe CELIKKAYA, a ZTE FC vezetőedzője
– Volt esélyük a pontszerzésre, miért nem jártak sikerrel?
– Nagyon nehéz mérkőzést vártunk, de jól beleálltunk, megvoltak a helyzeteink. Sajnos egy remek szabadrúgás után hamar hátrányba kerültünk, de stabilak maradtunk, éreztük, tudunk gólt, gólokat szerezni, nyerhetünk. Sikerült az egyenlítés, aztán egy gyermeteg hibával esélyt adtunk a Paksnak, bár hozzá kell tennem, előtte ellenünk szabálytalankodtak. Nem érdemeltünk vereséget.
– Igazságtalan a futball? Az egyenlítés után inkább a ZTE állt közelebb a második gól megszerzéséhez…
– Nem gondolnám, hogy igazságtalan. A futball általában fair, minden a táblára van írva: a Paks két gólt szerzett, mi egyet. A hazai csapat három ponttal gazdagodott, mi nullát szereztünk. Gratulálnunk kell.
– A ZTE az idényben mind a hét idegenbeli bajnokiját elvesztette. Mi nem működik vendégként?
– A koncentrációval vannak problémák, mi ugyanúgy készítjük fel a csapatot, ha idegenben játszunk, mintha hazai mérkőzés következne. Tagadhatatlan, gólokat kell szerezni, ezúttal hasonlónak érzem a helyzetünket, mint korábban Újpesten, amikor nyolcvan percig kontrolláltuk a játékot, mégis elbuktuk a párharcot. Jobbak vagyunk, mint az idény elején, és nincs kétségem, még jobbak leszünk.
LABDARÚGÓ NB I
13. FORDULÓ
Paksi FC–Zalaegerszegi TE FC 2–1 (1–0)
Paks, Paksi FC Stadion. Vezette: Derdák Marcell
Paks: Gyetván (Kovácsik, a szünetben) – Győrfi, Lenzsér, Kinyik, Vécsei, Silye (Simut, 72.) – Haraszti Zs. (Hahn J., 61.), Papp K., Horváth K. (Windecker, a szünetben, Gyurkits, 80.), Pető M. – Szalai J. Vezetőedző: Bognár György
ZTE: Gundel-Takács – Csonka (Harangi, 57.), Vera, Peraza, Calderón – Amato, Kujovic (Kiss B., 57.), Maxsuell (Arthur Henrique, 81.) – Marlon (M. Richards, 71.), Machado (Alfonso, 81.), Krevszun. Vezetőedző: Filipe Celikkaya
Gólszerző: Pető M. (4., 86.), ill. Vera (70.)
Sárga lap: Győrfi (82.), Hahn J. (89.), ill. Peraza (42.), Gundel-Takács (43.), Marlon (50.), Harangi (73.), Kiss B. (80.), Calderón (85.)
Kiállítás: Kinyik (90+2.)
A mérkőzés élő, online közvetítését ide kattintva lehet nyomon követni.

Makacs sérülése a múlté, játékba lendült Habib Maiga

Galéria: gólt sem szerzett a Paks a Groupama Arénában







