Szalai József: Igyekszem, hogy újra válogatott legyek

BODNÁR ZALÁNBODNÁR ZALÁN
2026.11.07. 06:56
null
Szalai József reméli, hogy szombaton a ZTE elleni bajnokin is lehetősége lesz kapura törni (Fotó: Kovács Péter)
Ragyogóan teljesített a bajnokság ötödik fordulójáig a paksi Szalai József, szerepelt a válogatottban is, a közelgő NL-meccsekre azonban nem kapott meghívót – a ZTE elleni bajnokin újra lendületet vehet.

 

 

 

– A ZTE FC-t fogadják, amely elkapta a fonalat, hiszen a Magyar Kupából kiejtette a bajnoki címvédő ETO FC-t, majd az NB I-ben 3–0-val küldte haza az MTK-t. Milyen mérkőzésre számít szombaton?
– Ismerjük a zalaegerszegiek erősségeit – válaszolta lapunknak Szalai József, a Paksi FC csatára, aki november 11-én tölti be 24. életévét. – Amikor az első körben találkoztunk velük, Egerszegen öt kettes vereséget szenvedtünk. Jó a csapatuk, gyors játékosaik vannak elöl és egyre egységesebbek is. Tudnak sok gólt szerezni, ám hajlamosak sokat is kapni. Veszélyesek, de felkészültünk belőlük, az erősségeik mellett azt is tudjuk, hol sebezhetők – le akarjuk győzni őket.

– Melyek ezek az erősségek?      
– Mindenekelőtt a támadójátékban, valamint a védekezésből támadásba átmenetben nagyon jók. Gyors, technikás, jól lövő futballisták szerepelnek a Zetében elöl, mindenképpen figyelni kell arra, hogy ne adjunk nekik területet.

– Nehéz mérkőzésen vannak túl: a Ferencváros ellen meglehetősen elszigetelve játszott elöl, a Paks támadójátéka nem olyan volt, mint szokott. A ZTE ellen újra gólveszélyesek lesznek?     
– Ne feledjük, a Fradi a nemzetközi porondon is helytáll, s a legjobb csapatával állt ki ellenünk. Az első félidőben próbáltunk játszani, álltuk is a sarat, lehettek volna nagy helyzeteink, ha jobban koncentrálunk a támadások végén, de a második félidőben sajnos kidomborodott, hogy a Fradi jobb.

– Rapszodikus az idényük, győzelem, vereség követi egymást. Melyik az igazi arca a Paksnak?     
– Valóban voltak szép győzelmeink és váratlan vereségeink is. Mindamellett megvan a saját futballunk, amelyet próbálunk következetesen képviselni, időnként ez sikert hoz, máskor nem. Ha a továbbiakban ugyanezt játsszuk, és pontosabbak leszünk, jól alakulhat az idényünk. Nagyon szoros a bajnokság. 

– Milyen formában érzi magát? Öt meccs után már hat gólnál tartott a bajnokságban, azóta viszont nem jöttek újabbak.      
– Nyilván nem vagyok most elégedett a teljesítményemmel. Az első öt forduló kimagasló volt, nemcsak nekem, a klubnak is, jöttek a gólok, ültek a megoldásaink. Azóta visszaesett a teljesítményem, ám tudom, miben kell fejlődnöm, mit kell másként csinálnom, hétről hétre próbálom fejleszteni magam. Nekem mindig a csapat az első, ha nyerünk, de nem vagyok eredményes, ugyanúgy örülök. Az a célom a következő hetekben is, hogy a játékommal és a góljaimmal segítsem a Paksot. 

– A szeptemberi-októberi meccsekre kerettag volt a válogatottban, és be is mutatkozott címeres mezben. Csalódott, hogy most nem kapott meghívót Marco Rossi szövetségi kapitánytól?     
– Nem éltem meg csalódásként. Amikor megkaptam az első válogatott meghívómat, jól játszottam, most nem szavazott bizalmat nekem a kapitány, ezt természetesen elfogadom, mert nem úgy ment nekem a játék, ahogy korábban, és ahogy szerettem volna. Igyekszem olyan teljesítményt nyújtani, hogy újra méltó legyek a válogatott meghívóra.

 

NB I
13. FORDULÓ
13.30: Paksi FC–Zalaegerszegi TE FC (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!
16.45: MTK Budapest–Kispest-Honvéd FC (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!
18.45: Kisvárda Master Good–Puskás Akadémia FC (Tv: M4 Sport+) – élőben az NSO-n!

 

 

Legfrissebb hírek

Szalai József ragyogóan kezdte az NB I-es bajnokságot; Bajzát Péter koncertfilmben szerepel

E-újság
8 órája

Huszonhét éves játékvezető mutatkozik be az NB I-ben

Labdarúgó NB I
11 órája

Szavazás: melyik volt a magyar futball elmúlt évtizedeinek legemlékezetesebb öngólja?

Labdarúgó NB I
2026.11.03. 09:45

Szappanos Péter talán az év védését mutatta be – így lett a forduló legjobbja az NB I-ben

Labdarúgó NB I
2026.11.03. 07:06

Minden egy helyen: a labdarúgó NB I 12. fordulójának összes gólja itt – videó

Labdarúgó NB I
2026.11.02. 12:41

Szélesi Zoltán: A Szuszában minden mérkőzés olyan, mint egy gladiátorharc

Labdarúgó NB I
2026.11.02. 09:49

Galéria: vezetett, de pont nélkül maradt a Szpari a Szusza Ferenc Stadionban

Labdarúgó NB I
2026.11.01. 21:42

Galéria: gólt sem szerzett a Paks a Groupama Arénában

Labdarúgó NB I
2026.11.01. 21:15