A Nyíregyházának a döntetlen is elegendő lehet az élvonalhoz

Vágólapra másolva!
2007.06.15. 16:08
Szombaton este véget ér a hónapok óta tartó versenyfutás a labdarúgó NB II Keleti csoportjában: bár a bajnokság elején majd' mindenki a Ferencvárost tartotta első számú esélyesnek, a Nyíregyháza két pont előnnyel várhatja az utolsó fordulót. Ha Gálhidi György együttese hazai pályán nyer, akkor mindenképpen feljut az élvonalba.
Az utolsó percig nagy harc várható a Nyíregyháza és az FTC között
NS-archív (Meggyesi Bálint)
Az utolsó percig nagy harc várható a Nyíregyháza és az FTC között
Az utolsó percig nagy harc várható a Nyíregyháza és az FTC között
NS-archív (Meggyesi Bálint)
Az utolsó percig nagy harc várható a Nyíregyháza és az FTC között

A legutóbbi körben nem tudta lecsapni a Ferencváros által feldobott labdát a Nyíregyháza, ám még mindig maradt egy esélye.

A fővárosi zöld-fehérek vereséggel felérő döntetlent értek el a Keleti-csoportból már kiesett Budafok ellen, a találkozó után – és az eredmény tudatában – pályára lépő nyírségiek azonban nem éltek a felkínált lehetőséggel. Az esetleges makói győzelem ugyanis Gálhidi György csapatának feljutását jelentette volna, ám az 1–1-es döntetlennel maradt a két gárda közötti két pont különbség.

"Makón, miután megtudtuk a Fradi eredményét, kicsit hurrá hangulat lett úrrá a csapaton. Fejben már elkönyveltük a saját győzelmünket – mondta a nyírségiak hivatalos honlapján a rutinos Bagoly Gábor, majd hozzátette: - Szombaton a Vecsés ellen a csapategység lesz a sorsdöntő, hogy az első perctől a kilencvenedikig mindenki hajtson a győzelemért, a bajnoki címért, a csapatért, a szurkolóinkért és persze magáért is. Ez lesz a „leg” meccs, a legfontosabb kilencven perc a pályafutásom során. Hazai környezetben egy ekkora sikert elérni az óriási dolog.”

A Nyíregyháza hetek óta lélektani előnyben futballozhat, miután az állandó eredménykényszer alatt pályára lépő Ferencvárostól átvették a vezetést a tabellán. Zoran Kuntics együttese a 26. fordulóban gólnélküli döntetlent ért el a Bőcs otthonában, és így a második játéknapot követően ismét a nyírségiek álltak az első helyen. És bár jelenleg két pont fórral várhatják a Vecsés elleni bajnokit, könnyen elképzelhető, hogy csak a győzelem elegendő a feljutáshoz.

Ha a Fradi az Üllői úton legyőzi a Baktalórántházát, míg a piros-kékek ismét döntetlent érnének el, akkor gólkülönbséggel ugyan, de a fővárosiak örülhetnek.

A ferencvárosiak csapatából sérülés miatt Dragóner Attila és Bognár Zsolt is hiányzik szombaton, a heteken át maródi Balog Zoltán viszont visszatér a védelembe. Az ftc.hu szerint könnyen elképzelhető, hogy Kulcsár Dávid először kerül a kezdőcsapatba.

Természetesen mindkét bajnoki címre esélyes együttes nyerni akar, különösen azért, mert a szezon végén mindkét csapat vezetőedzőjének lejár a szerződése. Jelenleg sem Zoran Kuntics, sem Gálhidi György állása nem biztos, ám egy esetleges első hely nyomós érv lehet a szakemberek marasztalására – feltéve, ha a klub vezetőinek nincs más elképzelésük.

NB II, MÁSODOSZTÁLYÚ LABDARÚGÓ-BAJNOKSÁG

KELETI CSOPORT, A 30. FORDULÓ PÁROSÍTÁSA:
KBSC Budafok
Tuzsér Orosháza
Nyíregyháza Vecsés
Karcag Makó
Jászberény Szolnok
Békéscsaba Jászapáti
FTC Baktalórántháza
Kecskemét Bőcs

AZ ÁLLÁS:
1. Nyíregyháza 29 19 9 1 66-24 +42 66
2. FTC 29 18 10 1 70-21 +49 64
3. Orosháza 29 15 7 7 55-40 +15 52
4. Szolnok 29 12 10 7 43-34 +9 46
5. Bőcs 29 12 10 7 36-35 +1 46
6. Tuzsér 29 13 6 10 40-44 -4 45
7. Vecsés 29 11 9 9 49-42 +7 42
8. Kecskemét 29 9 10 10 44-46 -2 37
9. Karcag 29 9 9 11 32-39 -7 36
10. Baktalórántháza 29 8 8 13 33-44 -11 32
11. KBSC 29 6 14 9 40-43 -3 32
12. Makó 29 9 7 13 31-45 -14 31
13. Jászberény 29 9 2 18 39-53 -14 29
14. Jászapáti 29 7 6 16 26-48 -22 27
15. Békéscsaba 29 7 4 18 32-48 -16 25
16. Budafok 29 5 5 19 29-59 -30 20
  • * A Makótól 3 pontot levontak.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik