Labdarúgó NB II: a Kecskemét nyerte a rangadót, és már vezet

Vágólapra másolva!
2007.11.10. 17:10
Címkék
A Kecskemét 1-0-ra legyőzte a listavezető Szolnokot a labdarúgó NB II Keleti csoportjának szombati rangadóján. A 14. forduló legfontosabb meccsén született eredmény azt jelenti, hogy a Bács-Kiskun megyei együttes átvette a vezetést a tabellán; egy pont az előnye a Szolnok és négy pont a Ferencváros előtt.
Megszerezte idei hatodik győzelmét a Baktalórántháza együttese, miután Saliga István góljával 1-0-ra győzött a vendég BKV Előre ellen. Döntetlen született keleten a Tököl–Vecsés és a Jászberény–Kazincbarcika összecsapáson, míg Nyugaton a Kozármisleny Tasselmajer késői találatával verte idegenben az Ajkát.A Jászberény–Kazincbarcika találkozón a lefújást követően a kazincbarcikaiak cserejátékosa, Sebők "beszólt" a jászberényiek idős mesterének, Sándor Istvánnak, amit értelemszerűen rossz néven vettek a hazai labdarúgók.A levonulás közben pillanatok alatt egymásnak ugrott a két csapat, s perceknek kellett eltelnie, mire a rendezők szétválasztották a dühös játékosokat.A meccs krónikájához tartozik még, hogy egészen az utolsó percig hibátlanul bíráskodó Iványi Zoltán játékvezető teljesen tiszta 11-est nem adott meg a hazai csapat javára, s igazából ettól vált feszültté az egyébként sportszerű mérkőzés.A forduló 13:30-kor kezdődött mérkőzésiről hamarosan bővebb beszámolót is olvashatnak.

LABDARÚGÁS, NB II, 14. FORDULÓ, KELETI CSOPORT

TÖKÖL – VECSÉSI FC 1–1 (0–1)
A mérkőzés osztályzata: 3
Tököl, 350 néző. Vezette: Vad II I. (7) (Hegyi, Berettyán)
TÖKÖL: Balázs L. 7 – Halász 4, Lakics 6, Vedres 5, Helgert 5 – Kiss P. 5 – Semsei 6, Papp L. 5, Palásti 6 – Csönge 5 (Ancsák –, 83.), Hamar 5 (Radnics –, 59., Metzger –, 78.). Vezetőedző: Leskó Zoltán
VECSÉS: Holczer 6 – Máj Z. 5, Hungler 6, Kiskapusi 7, Molnár D. 5 (Mészáros T. –, 75.) – Csillag 6 – Menyhárt 6, Lukács B. 5 (Dévai –, 67.), Molnár Z. 5 (Djeke 5, 56.) – Folmer 6, Faragó 6. Játékos-edző: Pisont István
Gólszerző: Folmer (0–1) a 44., Radnics (1–1) a 72. percben

MESTERMÉRLEG
Leskó Zoltán: – Végre megszakadt rossz sorozatunk, és szereztünk egy pontot. Nem érdemeltünk volna vereséget, sőt ha némi szerencsénk van, nyerhettünk volna.
Pisont István: – Győzelmet szalasztottunk el, mert a második félidőben rengeteg helyzetet hagytunk ki. Az ellenfél kapuja előtt rendre rossz döntéseket hoztunk.

BAKTALÓRÁNTHÁZA – BKV ELŐRE 1–0 (0–0)
Baktalórántháza, 300 néző. Vezette: Nagy R. (8) (Tóth I., Lukács L.)
A mérkőzés osztályzata: 3
BAKTALÓRÁNTHÁZA: Sándor 0 – Király 6 (Szabó S. –, 81.), Bodnár 7, Benes 5, Márkus 7 – Kozma A. 6, Rakóczi 5 (Czerula 5, 58.), Kozma J. 6, Saliga I. 7 – Saliga Z. 5 (Pálvölgyi –, 69.), Szabó R. 5. Vezetőedző: Kovács János
BKV ELŐRE: Szűcs L. 7 – Varga 6, Benke 5, Molnár A. 6, Szabados 6 – Hégli 5, Busa 6, Mohácsi 5 (Pál –, 81.), Szőke 5 (Béress –, 78.) – Murinai 5, Petruska 5 (Rósa H. –, 73.). Vezetőedző: Rácz László
Gólszerző: Saliga I. (1–0) a 80. percben

MESTERMÉRLEG
Kovács János: – Gratulálok csapatomnak a hazai őszi szereplésért. Ezt a meccset megérdemelten nyertük.
Rácz László: – Közepes színvonalú mérkőzésen a szerencsésebb csapat nyert.

JÁSZBERÉNYI SE VASAS – KAZINCBARCIKA 1–1 (0–1)
A mérkőzés osztályzata: 3
Jászberény, 400 néző. V: Iványi 6 (Medovarszki, Vári)
JÁSZBERÉNY: Roza 6 – Fekete G. 6, Szeles 5, Lukácsi 5, Kovács Á. 4 (Bárkányi 6, szünetben) – Szűcs 4 (Szász 6, szünetben), Kádár G. 6, Fele 7, Hidvégi 5 – Benedek 5 (Galgóczi -, 63.), Németh Gy. 5. Vezetőedző: Sándor István
KAZINCBARCIKA: Tajti N. 6 – Hanák 5, Bányai 6, Kovács R. 5, Zimányi 6 – Kerékgyártó 6 (engi 5, 41.), Romhányi 6, Elek 7, Sebők 6 (Deák -, 89.) – Stevica 4 (Dávid -, 75.), Binder 5. Vezetőedző: Kocsi József
Gólszerző: Elek (0–1) a 21., Száz (1–1) a 80. percben

MESTERMÉRLEG
Sándor István: – Köszönettel tartozom a csapatnak, hogy mgértette, fegyelem és munka nélkül nincs eredmény.
Kocsi József: – Kitűnő játékvezetés mellett, igazságos a döntetlen

KECSKEMÉTI TE – SZOLNOKI MÁV MONDI 1–0 (0–0)
A mérkőzés osztályzata: 4
kecskemét, 1600 néző. Vezette: Veizer R. (7) (L. Kiss L., ifj. Kormányos)
KECSKEMÉT: Tóth Z. 7 – Szabó T. 7, Vass Zs. 7, Lovrics 7-2=5, Farkas I. 7 – Lungu 5 (Csordás 7, 59.) – Kormos 6, Szabics 8, Némedi 8, Yannich 6 (Ábel P. -, 76.) – Kopunovics 6 (Kurucsai -, 84.). Vezetőedző: Tomislav Szivics
SZOLNOK: Rézsó 6 – Urbán-Szabó 6, Antal G. 6, Balogh P. 6, Gohér 6 – Szalai 7, Pintér 6, Ulviczki 6, Domokos 6 (Szoboszlai -, 70.) – Rili 5, Farkas K. 6. Vezetőedző: Vígh Tibor
Gólszerző: Csordás (69. p.)
Kiállítva: Lovrics (82. p.)

MESTERMÉRLEG
Tomislav Szivics: – Okosan játszottunk, Csordás Csaba becsereélése eldöntötte a meccset és így ott vagyunk a tabellán, ahol kell.
Vígh Tibor: – Egy figyelmetlenségünket kihasználta a hazai csapat, holott előtte nekünk voltak helyzeteink.

TUZSÉR-ERDÉRT SE – VÁC-ÚJBUDA 1–1 (0–0)
A mérkőzés osztályzata: 3
Tuzsér, 300 néző. Vezette: Varga L. (8) (Fehér Gy., Demeter J.)
TUZSÉR: Nagy Z. 5 – Baka 6, Mező Á. 6, Dancs B. 6, Ur 6 – Mitró 5 (Simon G. –, 78.), Szabó I. 5, Szilágyi K. 6 (Babjak –, 67.), Fodor A. 6 – Iván A. 6 – Gergely I. 5 (Fekete Á. 7, a szünetben). Mb. játékos-edző: Dancs Béla
VÁC: Sztankó 6 – Gáspár 0 (Such 5, 20.), Laki 5, Kovács P. 6, Lettrich 6 – Vidra 5 (Margitics 5, 60.), Lázár 7, Farkas P. 5, Vén 6 – Szabó V. 6, Rusvay 5 (Udvari –, 79.).Vezetőedző: Verebes József
Gólszerző: Szabó V. (0–1) a 73., Fekete Á. (1–1) a 81. percben

MESTERMÉRLEG
Dancs Béla: – Elkerülhető gólt kaptunk, de akarásból és küzdeni tudásból jelesre vizsgáztunk.
Verebes József: – Nagyon küzdelmes mérkőzésen vezetésünk után esély volt arra, hogy növeljük előnyünket, ehelyett egyenlített az ellenfél.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik