Vincze Ottó lett a fő áldozata a dunaszerdahelyi futballháborúnak

Vágólapra másolva!
2008.01.31. 18:07
Súlyosan megsérült a szerdai Artmedia Bratislava elleni dunaszerdahelyi barátságos mérkőzésen Vincze Ottó, az NB II-es Ferencváros középpályása. Az orvosi vizsgálatok szerint több hetet, elképzelhető, hogy egy hónapot is ki kell hagynia a játékosnak.
Vincze Ottó pórul járt a csallóközi kirándulás alkalmával
Vincze Ottó pórul járt a csallóközi kirándulás alkalmával
Vincze Ottó pórul járt a csallóközi kirándulás alkalmával
Vincze Ottó pórul járt a csallóközi kirándulás alkalmával

Vincze Ottót a második félidő elején egy kemény belépő után le kellett cserélnie Csank János vezetőedzőnek a pozsonyi csapat ellen. Mint a következőekből kiderül, az összecsapás barátságosnak jóindulattal sem volt mondható.

"Továbbtettem a labdát, leraktam a lábam a földre és az ellenfél játákosa azonnal telibe találta a bokámat. Az a szerencse, hogy nem tört el, a vizsgálatok után kiderült, hogy bokaszalag-szakadásom van. Jelenleg is fájdalmaim vannak, pár hetet biztosan ki kell hagynom. Nagyon el vagyok keseredve, hiszen egyre jobb erőben éreztem magam, most pedig egy ideig biztosan nem végezhetek komoly munkát" – nyilatkozta Vincze Ottó az FTC hivatalos honlapjának.

Lipcsei Péter sem járt kifejezetten jól, ám őt nem megrúgták, hanem Ján Kozák, az ellen csapatkapitánya közvetlen közelről arcul köpte.

A dunaszerdahelyi csontzenéhez a FIFA-kerettag Roman Matus játékvezető szolgáltatta az asszisztenciát.

Szurkolói rendbontás miatt végül a 78. percben szakadt félbe a találkozó.

Ekkor Juraj Halenár kiszólt a Fradi-szurkolóknak, akik válaszul megdobálták a szlovák gólkirályságra esélyes csatárt.

A nemrég a BL-ben is érdekelt csapat játékosainak durvaságára a ferencvárosi szurkolók dobálózással és pályára rohanással válaszoltak, mire a bíró beszüntette a mérkőzést.
Legfrissebb hírek

Soltész Dominik: Csak azért nem kaptam tízest a laptól…

Labdarúgó NB II
19 órája

Rutinos támadóval erősített a Kazincbarcika

Labdarúgó NB II
2025.03.04. 16:09

Révész Attila: A második félidőben mindenkit be tudunk darálni

Labdarúgó NB II
2025.03.04. 12:27

Kétgólos hátrányból fordítva nyert a Kisvárda

Labdarúgó NB II
2025.03.03. 22:00

Elbukott a Vasas az utolsónál, két meccsig tartott a Honvéd feltámadása – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.03.02. 18:51

Egy hete négyet vágott, most négyet kapott a Csákvár

Labdarúgó NB II
2025.03.02. 16:50

Eddig jól sült el az edzőváltás: a Tatabánya legyőzte a Vasast

Labdarúgó NB II
2025.03.02. 16:50

Levegőhöz jutott az Ajka, miután behúzta a Honvéd elleni balhés, alsóházi helyosztót

Labdarúgó NB II
2025.03.02. 14:55
Ezek is érdekelhetik